Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Exstasis - 1997. évfolyam - 2. szám / Pintér Béla sorozat rovat

 

Lapszámaink

lsd - Pintér Béla sorozat

nyomtatható verzió

Fáradt vagy?
Hááát...

Két nap alatt öt előadást játszottál végig, három nem is kis szerepben. Volt már hasonló kalandod?
Ilyen még nem, de többször előfordult már, hogy egy nap két előadásom is volt.

Gondot okozott az átállás?
Nem különösebben, elég volt az az idő, amíg átértem egyik helyről a másikra. Ebben az évadban hét előadásban játszottam, nem volt ritka, hogy délután másik darabot próbáltam, mint délelőtt, este meg egy harmadikat játszottam. Ez a két nap is valami hasonló volt.

Ráadásul igen különböző stílusú darabokban lehetett téged látni.
Szerencsém van, hogy többfelé is hívnak, nagyon jó iskola teljesen eltérő felfogású rendezőkkel dolgozni. És a különböző szerepek, amiket játszik az ember, jó hatással vannak egymásra, egyikből épülhet a másik.

Ezek szerint inkább az egy produkcióra való szövetkezést tartod jobbnak a társulati létezéssel szemben?
Nem hiszem, hogy ez valódi ellentét lenne, ugyanolyan jó közösség alakulhat ki mindkét formában, ez főleg a rendezőn múlik. Meg a színészeken, hogy mennyire tudnak egymásra odafigyelni. Az Emberforduló például kevesebb mint három hét alatt készült el. Bereczky Péter tudta, hogy mit akar, a felkért emberekre írta a szerepeket, és a társaság tagjai már sokszor dolgoztak együtt. Ezek a vendégeskedések többnyire nem jelentenek új találkozásokat, hiszen az alternatív színészek meglehetősen szűk köre olyan, mintha egyetlen nagy társulat lenne.

Nem érzed ezt veszélyesnek? Nem vezet belterjességhez?
Időszerűvé vált, hogy új arcok tűnjenek fel. Bár a résztvevők névsorának átfedéseitől még érvényesülhetnek egészen különböző stílusok az egyes produkciókban. A felszínesség, a rutinszerűség nem attól alakul ki, hogy ugyanazok az emberek dolgoznak együtt, hanem személyes, belső okai vannak. Lehet, hogy közhelyszerűen hangzik, de tényleg az elmélyülés a fontos. Hogy mellékes legyen a teljesítménykényszer, a határidővel való küzdelem. Hogy sikerüljön meglepni magamat egy szerepben: ilyen még nem voltam.
(Az Artus előadása a közönséggel közös borozásba torkollik, itt beszélgetünk, fél három van. Balog József fesztiváligazgató áll meg melletünk. Béla megköszöni a műsorszervezőknek, hogy ilyen figyelmesek voltak vele. Balog szerint nincs oka panaszra, mert öt gázsit vehetett fel, az első két nap letudta a kötelezettségeit, a továbbiakban nyugodtan nyaralhat.)

Vonatkozó előadások:
PORTRÉ C/VIII-IX.    07.29.21:00
PORTRÉ C/VIII-IX.    07.29.23:30

2.oldal

Vissza a tartalomjegyzékhez Az oldal tetejére
 

2025 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció