Hogy egy doboz az életünk, jól tudja mindenki – mégsem árt néha, ha megerősítenek bennünket abban: igenis van remény. Még az agyongörgetett, se veled – se nélküledben is. Nem más ez mint feszültség és megnyugvás örökös váltakozása, mely állítólag a halállal aztán véget ér. Mit van mit tenni, azért csak élni kell, összerakni a képeket és szeretni. Ahogy összefoglalólag mondja egy kis kétsoros: Csinnadratta, bumm-bumm, szeretlek és punktum. Akármi is van.
Túlérzékenység volna mindez? Nem hiszem. Mindannyian problémázunk a megnemértésen meg a csehovi egymás mellett elbeszélésen. Mindezt fokozott tempóban mutatta meg az Andaxínház előadása néhány táncos jelenettől eltekintve lenyűgözött. Nem a koreográfiával, gesztusokkal volt baj a táncoknál, hanem a technikai megvalósítással. Murányi mellett Kisnek és Csanádinak is pontosnak kellett volna maradnia. Minderre persze mondatják, hogy részletkérdés, de nem az. Geltz Péter bűvöletes és markáns: egyszerre kemény és mégis esndő. Mindent tükröz.
Zsalakovics Anikót egy kép ihlette, méghozzá René Magritte A vágy szarvai című festménye alapján rendezte a darabot bekalkulálva Beckett-et, Jandlt, Csehovot, alapul véve Kipphardt Alexander című regényét.
A különböző archetípusokat felvonultató játék megjeleníti a megnyugvást hozó anyát és az ártatlan dívát. Kőkeményen az életben sincs másképp, nem nagyon vannak új figurák, még mindig emberek vagyunk, vegyünk erről tudomást.
A játéktér egy doboz, s ez a díszlet már önmagában is kommunikatív, csakúgy mint a darab betétzenéi, amiket kiváló érzékkel választottak az előadáshoz. Egy Nemorinó áriájának a Szerelmi bájitalból itt egész megtisztító hatása van a végkifejletnél, amiről persze mi nézők, nagyon jól tudjuk, hogy csak egy állomás. Mégis katarzisközelivé teszi az utolsó pillanatokat, ez pedig a fesztivál produkciói között elég ritka eseménynek számít. Persze különbözünk, de számomra ugyancsak  sok olyan szövegrészlet is elhangzott, amitől akkor, ha elengedem magam, könnyezni is tudtam volna. Megható vagy megrázó? Elég, ha pontos megjegyzések egy pontatlan, közönyös világban. Ez már hat, ha titkoljuk, ha nem, ha ezerszer hallottuk, ha nem. Mert valóban jól fest le a társulat egy századvégi közérzetet.