Mit jelent számodra ez a Fesztivál?
Negyedszer vagyunk itt. Nem vettünk részt minden évben a Thealteren, mert nem volt mindig új darab, amit bemutathattunk volna. Bár ez most nem annyira lényeges. A fontos az, hogy ehhez a Fesztiválhoz mindig nagyon furcsa emlékek fűződnek. Itt mindig történik valami az együttessel.
Elsőnek a Turult hoztuk, melynek itt volt az ősbemutatója is. Azon az előadáson történt egy legendás nagy baleset. Az egyik jelenetben vízzel kellett feltölteni egy akváriumot, ami a víznyomástól és a hangerőtől szétrobbant. Nekem, ezalatt a színpadon kellett jönni-menni. Hallottam, ahogy felrobban az üveg és láttam, hogy ömlik ki ez a rengeteg víz. Goda Gábor kiugrott a  telefonfülkéből – ő volt a legközelebb az ajtóhoz, kirohant –, én meg játszottam tovább nagy átéléssel a szerepemet, az öreg angyalt. Néhány pillanat múlva Gábor visszajött és kihúzta Méhes Csabát a romok alól. Mentés közben integetett valamit nekem, amit nem értettem, és persze dolgoztam tovább és tovább. Ez már a zárójelenetben történt, ment le a fény, én pedig remegtem, hogy mi történt, mi van velük. Aztán hál’ Istennek véget ért az előadás, és én kimehettem a színpadról. Kint vérnyomok jelezték, hogy merre mentek ki a fiúk. Én teljesen kiakadtam. Később derült ki, hogy Gábor sértetlenül megúszta, viszont Méhes Csabának össze-vissza kaszabolta az arcát az üveg, tán még ma is meglátszik. Egy üvegszilánk is beleállt a mellkasába, még szerencse, hogy nem igazán mélyen. Bevittük a kórházba, ahol összevarrták a sebeit. Iszonyatos volt az egész!
Második alkalommal a Kék hétfőt hoztuk Szegedre. Akkor már úgy jöttünk, hogy úristen, nehogy valami történjen velünk.

És …?
Történt. A verekedő-jelenetben a díszletül szolgáló paravánt feldöntöttük. Ez még nem volt elég a jóból, mert volt a darabban egy állvány, rajta egy üvegburával, ami alatt ékszerek voltak. Gábornak kellett körülötte jönni-menni. Az üvegbura sem „élte túl”, mert Gábor egy béna mozdulattal feldöntötte. Szerencsére, ez az üveg nem tört össze. Végül, a pakoláskor valaki sikeresen nekiütötte a lépcsőnek az előadás másik fontos kellékét, a porcelán szökőkutat. A harmadikat. Azóta műanyag szökőkutat használunk.

És…?
Harmadik alkalommal a Tűzfalat hoztuk. Természetesen, újfent történt némi emlékezetes, nevezetesen a legnagyobb csendben leszakadt a falról a gong.
Idén pedig – ahogy ezt már mindenki tudja, két órás késéssel kezdtünk, mert nem működött a „kulcsszerepet játszó” számítógép a videóval. Ez már hagyománynak számít, ha Szegedre jövünk, akkor valami tutira történik. Ennek ellenére nagyon szeretünk itt játszani.

Hogyan rangsorolnád a Fesztivált a hazai alternatív színházi események között?
Talán a legjobb. De ami még fontosabb, és amit én leginkább nagyra tartok az, hogy itt lehetőséget adnak rá, hogy néhányan itt készíthessék el az előadásukat. Mi pl. az izraeli koprodukciós darabunkkal két héten keresztül itt dolgozhattunk. Kaptunk fénytechnikát is, és rendszeresen próbálhattunk a Tantusz-ban. Itt volt a bemutatónk is. Ez nagyon szimpatikus. Jó lenne, ha minél több együttes megkapná ezt a lehetőséget.

Milyen a „fesztiválhangulatod”?
Ez a mostani klub a tavalyelőttihez képest egy kicsit hideg-rideg. Nem alkalmas arra, hogy összehozza az embereket, nem lehet oldott hangulatban ott üldögélni. Nem véletlen, hogy mindenki vonul a Laposra.