Ez a jó.
Végre megy a móka-kacagás a világot jelentő deszkákon, de inkább a hihetetlenebbnél banálisabb hódításokat, még az olykor kiakasztó módszerekkel együtt is, mint hogy beborítson a köd tetőtől talpig. Vagy hogy vakítson a homály, a századvégi rezignáltság. Unalmas már a rengeteg búval „telített” ultramodern műalkotás. Csökkenhet nyugodtan a flegmatikus hangvételű drámászáma, a cinikus és sótlan sopánkodásokból is megárt a sok.
Ez kikapcsol.
Röhögjünk önfeledten nagyokat saját hülyeségeinken, legyünk szélsőségesek, bolonduljunk meg állati intellektuálisan. Fűszerezzük a régi nagyok gondolatait mindennapjaink „elitkultjával”. Húzzunk a humor bugyraiba. Szerintem akkor sem fulladnánk meg, ha elsüllyednénk benne. Taglózzunk gegekkel. Sebekkel így nem sértjük fel érzékeny lelkünk már így is heges felületét.
Ez kell.
Természetesen a fájdalmakkal együtt, a csalódásokkal, de túl is élve azokat. Kusturica-filmek ihlette enteriőrben a Szkéné-darab frenetikus-ijesztő hangulatot teremtett. Plafonig itta a jónép magát le a sárga fődig. Így, ahogyan mondom. Dzsogging-dizájn, karácsonyfa-kultúra és leszbimeleg családi (?) miliő a népiesch menyegzőn. Ha durva is, még mindig jobb, minthogy a házimoziból folyó butítmányokat bámuljuk a fotelból.
Ez is kell.
Kint az aszfalton a Krétakör. Élőzene. Élő bábuk. Élő előadás. Halhatatlanok. Szabadtéri IFA-Art. A kádból trillázva szól a szappanopera-ária, hatalmas habtengerrel. Képzavar? Az. Az egész társulat felsőfokon műveli az arcjátékot. Lazán lejátszanák a filmvászonról Jim Carrey-t. A szerelem itt is sötét verem, de a kétéves nézők sem veszik zokon a morbid jeleneteket. Maximum nem értik. Majd rájönnek talán.
Reméljük, mi is.

Vonatkozó előadások:
Szerelem, vagy amit akartok   07.29.19:00