A sisakkészítő... mennyire hasonlít arra az előadásra, amikor vagy tíz évvel ezelőtt játszottad ezt a PeCsában?
A szereplők a különbség. Akkor régen rám is nagyon erősen hatott, hogy lényegében a családommal játszottam. A lányom játszotta a lány vagy unoka szerepét, és így, az előadáson keresztül tanulta meg a család történetét. Ágnes, a feleségem alakította a nőt, és a narrátor szerepét meg egy a családhoz nagyon közel álló srác, Seth játszotta, aki a rendezésben is részt vett, mert amikor én a színpadon voltam, akkor instruált. Így aztán most a játék is más kicsit, sokkal primérebb, ahogy mondani szokták, sokkal művészibb a dolog. Most színészekkel dolgozom.
Olyan színészekkel, akik nem is a te színházi világodba valók.
Igen, de Virgil tehetséges srác, és nyitott. Persze van egy csomó betanultság benne. Elég nagy batyu az, amit ő cipel, ez a színházi stílus, még én is belesüppedek vagy belezuhanok, ha hosszabb ideig itt vagyok. Az első napokban hihetetlen sokk, aztán meg lehet szokni, hogy itt ez a rend, ezt értik. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ennél sokkal jobban is lehet színházat csinálni, sokkal személyhez szólóbban, eredetibben, meg érdekesebben. Csak figyelmeztetnem kell magamat, hogy most Blaha Lujza van a színpadon, és másokat is igyekszem figyelmeztetni erre. Úgy hallottam ezt vissza, hogy én állandóan őrjöngök emiatt, pedig csak az adrenalinomat tartom szinten.
De amikor a magyarországi munkáidhoz választasz társakat, mintha mindig játszanál ezzel a veszéllyel.
Ez egyáltalán nem így van. Én nem keresem ezeket a helyzeteknek, előadásoknak a társaságát, ha hívnak, megyek. Zongoraórát adok-veszek. Nemrég a Színművészeti Főiskolán is tartottam egy egyhetes kurzust a végzős hallgatókkal. Nem tudom, mit tanultak négy évig. Ott is át tudtam verekedni valamennyit. Aztán ezek a hullámok elcsitulnak, és visszaáll a rend. De az alternatív színházak is piacot töltenek be, igaz, kis piacot, a maguk intellektusával; a Nemzeti meg az Operett meg a tévépiacot tölti be, hogy ne csak a tévé előtt kelljen ülni. Szóval piaci az elrendeződés.
De te is épp ezekkel a színházakkal dolgozol, most mesélted.
Igen, együtt rágjuk a gittet. Nem vonhatom ki magam.
Nem is próbálod?
Van bennem valami kívülállóság. És figyelmet fordítok arra, hogy legalább az alaphangulat más legyen, ne vastaps legyen, ne jegyvásárlás, legalább egy kis hisztéria legyen körülöttem; de hogy aztán ez milyen tartalommal telik meg... hát azzal, ami van, abba már nem tudok ebben az értelemben beleszólni. Az esemény a fontos. Egy fesztivál azért jó, mert megpróbálja eseménnyé tenni a színházat, de rossz, mert kirakatszerű. Ha a fesztiválon a társulatok cserélnének valamilyen energiát, ha néznék egymást, az jó lenne. A fesztiválklub a legfontosabb az egészben, a buli.
Te mit néztél meg eddig?
Csak tegnap jöttem. Láttam Süsü IFÁs játékát. Ügyes, tehetséges fiú... biztosan nagyon jókat fog rendezni a Katona József Színházban. Aztán láttam egy elég bosszantó dolgot, de nem mondom meg mit.
Peróékat láttad?
Még Pesten, a Trafóban. őszintén lenyűgözött ez a monománia és a ráfigyelés és a pontosság és megcsinálás. Nagyon szép. Sokat beszélgettünk, az övé egy komoly színház, és ő komolyan veszi magát. Igazán nagy impresszió volt, pedig az ő filozofikus világa nagyon különbözik az én filozofikus világomtól, az én mögöttes történetemtől. Peró sokkal nehezebben rágja meg a világot, mint én, aki már leutaztam a nagy részét. Szóval, más az adrenalinszintünk. De innen nézve nem említettem senkit és semmit a fesztivál előadásaiból. Az övék más osztály. Nem elég, hogy az ember ügyes, meg tehetséges, meg van érzéke a színházhoz, hanem kell, hogy valami világa legyen, valami, ami miatt érdemes külön megjelennie mások előtt.
Hogy látod a jövődet? Ez összefügg az adrenalinszinttel.
Sehogy nem látom a jövőmet, nem is nagyon kutatom. Most egyébként érdekes dolog történt a jövőmmel kapcsolatban. Volt egy hónap, amikor leültem darabot írni, de minden elvárás nélkül. Csak annyi volt, hogy meg akarok írni valamit. Ez olyan váltás, ami talán jellemzi a jövőmet: talán akkor is le fogok tudni ülni írni, ha nem kapok előleget. Talán ez a jövő. Nem tudom, kíváncsian várom.