Változik-e az Aisa estéről estére, és ha igen, mitől?

Mindig más az előadás és ez a másság nagyon sok mindentől függ. A mait nyilvánvalóan befolyásolta az öt napja tartó Body Weather Laboratory Workshop, amelyen részt veszek. Azok a tapasztalatok, amik engem a tanfolyamon értek, a gyakorlatok, az emberek, akiket megismertem óhatatlanul belekerültek a mozdulataimba, az állapotaimba.

Mondj erre példát.

Volt egy olyan gyakorlat, hogy nagyon sűrű sásba kellett négykézláb bemenni, és húsz perc alatt minél előbbre haladni úgy, hogy a lehető legkisebb zajt csapjuk. Hihetetlenül kellett koncentrálni a testsúly eloszlására, érezni kellett a test minden pontját. Nagyon hasznos gyakorlat volt. Időnként úgy éreztem, hogy beszorultam, hogy nem tudok megmozdulni, és akkor egyszer csak a szél hirtelen megmozdította a sást, kiszabadított, és könnyedén továbbsegített. Visszatérve, az előadás természetesen függ a közönségtől is, attól, hogy hogyan reagálnak dolgokra, mennyire nyitottak az emberek.

Meg a körülményektől is függ. Amikor a délszláv háború zajlott, bizonyos ideig esténként azok, akinek ez fontos volt, összegyűltek az ország különböző pontjain és meditáltak azért, hogy megváltozzon ez a helyzet. Éppen ebben az időszakban játszottam egy Aisát. Kezdés előtt elmondtam a közönségnek, hogy szeretnék az előadással bekapcsolódni a meditálók sorába. Azok a képek, amikkel én közben dolgozom, megváltoztak, és óhatatlanul sokkal fájdalmasabb, sokkal kegyetlenebb, szorosabb, keményebb előadás született.

Milyen a kapcsolatod a zenésszel?

Nem úgy használom a zenét, mint egy táncos, aki a ritmussal dolgozik, hanem az állapotokat segítem meg. Társnak tekintem a zenészt, nem kiszolgálónak, szabadon dolgozom vele, és ő is nagyon szabadon dolgozik velem. Ha akarom, megyek vele, ha akarom, ellenpontozom. Egymásból merítünk.

Hihetetlen feszültség volt a színpadi jelenlétedben, ennek mi lehet a magyarázata?

Azt gondolom, hogy ez azért van bennem, mert nem táncosként kezdtem. Nem tartom magam táncosnak, színész vagyok, aki szeret a testtel dolgozni, a testtel kifejezni. Egy táncos máshonnan közelíti meg a mozdulatot. Ez most nem értékítélet, hanem másság, és az, hogy én színészként kezdtem, olyan belső figyelmet ad, ami más, mint egy táncos figyelme. Teszek egy mozdulatot a kezemmel, az elindít bennem egy állapotot, egy belső képet, amely visszahat a mozdulatra és elkezdi irányítani, és aztán megint a kéz, oda-vissza játék a test és az agy között. Az, amit ma láttatok, tulajdonképpen tizenkét évvel ezelőtt, nagyon kis változtatásokkal megszületett. Ami plusz került rá, az az állapotok többrétegűsége, többértelműsége, kifinomodása. Van, akit zavar, hogy sokáig kell játszani egy előadást, beleun, nem tud megújulni, én pedig éppen hogy elmélyülök benne.

Milyen emlékeid vannak az Aisa sok évvel ezelőtti szegedi előadásáról?

A JATE Klub udvarán játszottam, és nagyon megmaradt bennem, mert maga az udvar nagyon zárt, négy oldalról magas falak veszik körül. Csillagos volt az ég. Én addig keveset játszottam szabad ég alatt, és azt sem oldalról zárt térben. Amikor fejjel lefelé voltam, felnéztem, és hihetetlen élmény volt, majdnem elszálltam, ugyanis az volt az érzésem, hogy kiestem az űrbe, annyira elveszett a föld alólam. Azóta sem tapasztaltam ehhez hasonlót.

Vonatkozó előadások:
Aisa   07.28.23:00