hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. de annyira szegény volt, hogy nem volt néki még semmilye sem. sem lányai nem voltak neki, sem legkisebb fia, sem háza nem volt vagy egy kôhajításnyi földje, asszonya vagy istene és hazája nem sok annyi sem vagy gúnyája, hogy különb lehetne az erdôk és mezôk vadjainál. ha lépett, hát por nem volt a lába alatt, ha fölemelte a tekintetét, hát az égbolt hiányzott akkor a feje fölül és a szemhatáron sem volt neki látvány semmi se. akkor ez az ember nem is volt, mert annyira szegény volt, hogy nem is. mégis, aki látta, ôt nézte csak. látták a szegény embert, ahogy csak úgy a világnak egy szinte már legeslegutolsó szalmaszálán billeg és azt nagyon, de nagyon tudja csinálni. hogy szép ez. azt nézték. hogy tényleg de tényleg neki semmilye sincsen. csodálkoztak. vagy csak úgy tettek. vettek. és eladtak. éltek, akiknek az volt. de, a fenébe is! a szegény ember azért is tudta, ha nem volna Hold, akkor napra nap nem volna egyéb, hét óra immár. hét teljes óra. egyetlen nap. és egyetlen nap is elegendô, hogy a csöndbôl és mozdulatlanságból a semmibôl és a szegénységbôl voltaképp az legyen. egyik szereti a másikát. így. mindenik. balog