Rétegművészet támogatás nélkül

Szabadszínházak találkozója Szegeden

12. alkalommal rendezi meg idén a MASZK Egyesület a Szabad Színházak Fesztiválját, amely jórészt hazai alternatív és táncszínházak felsorakoztatása. A főszervező Balog József szerint a támogatók és a város érdektelenség miatt évente újra megmagyarázandó lila ügy lett, amely sok pontján ideologikussá vált.

- Azt kérte, inkább a múltról és a jövőről beszélgessünk. Mi a gond a jelennel?

   - Nem lehetett időben megszervezni a programot, de ez a mi problémánk. Ez annyiban tartozik a közönségre, hogy most nem találkozhat azokkal a külföldi produkciókkal, amelyek itt felfedezés számba mentek az elmúlt években. Mi is ezt sajnáljuk a legjobban. Műkedvelő körülmények között azonban nem lehet fesztivált szervezni, mi pedig műkedvelők maradtunk a szóban szorosan vett értelmében. Nem nőttünk nagy nemzetközi fesztivállá, hogy a mellesleg másnak sem sikerült ebben a műfajban Magyarországon. Nyilvánvaló, azok a programok é produkciók gyarapodnak számottevően, ahol a szórakoztatás és a bevétel is megfelelő módon meg tud jelenni. Az alternatív színházi program annál sokkal inkább rétegművészet, hogy igazi kereskedelmi vagy marketing tevékenység kapcsolódhasson hozzá. Úgyhogy mi magunkra hagyatva dolgozunk, hiszen nem tudtunk helyi szponzorokat felsorakoztatni. Amikor mindez újdonság volt a 90es évek elején, egy-egy külföldi vendégjátékot vagy legalábbis táncost meg lehetett támogatni. Most, 12 év alatt már másodjára kerültünk olyan helyzetbe, hogy egyáltalán nem tudtunk előre tervezni, és megmaradtunk az adott kereteink között. A társulatok ezalatt megváltoztak, átalakultak, de a hazai választék változatlan szűk. Ráadásul a korábbi délszláv és az azokat közvetítő orosz tematikus évadban fellépő társulatok gázsija is nyugati8nak tekinthető mára. Egy nullával több kellene az ő meghívásukhoz is.


-    Évek óta bérlik a fesztivál helyszíneit, miért nincs saját játszóhelye a MASZK Egyesületnek?

- Az adott éves támogatásainkat mindig elköltjük a programjainkra, ezért saját helyszínt nem sikerül kiépítenünk vagy megszerezni. Van egy épület, a Régi Zsinagóga, amibe eddig mindig bemehettünk. De idén ez is kérdéses volt, más tervezett oda a város.

- Tehát az önkormányzat nem pártolja a rendezvényt?

-    Konkrétan nincs önkormányzati pénz a támogatók között, legfeljebb közvetve. Budapesten egy hasonló formáció nemcsak a fővárostól, de még a kerülettől is kaphat támogatást az állami lehetőségeken kívül. Nálunk ez az országos forrásoknál kimerül, és nincs se városom, se kerületem. A helyi programom még a nemzetközisége ellenére is helyi marad, annak ellenére, hogy a támogatása országos, sőt a hatása bizonyos szálakon még Európa is lehet.

-    Milyen tanulságokkal jár mindez?

-    Egészen biztos, hogy ezt a pusztán színházi előadásokra épülő fesztiválosdit be kell fejezni, nemcsak azért, mert minden más hasonló rendezvény beletartozik az üzleti, vagy legalábbis a lényegesen nagyobb támogatottságú körbe, hanem azért is, mert ezek a színházak meglehetősen elöregedtek önmagukban. Másrészt az a világ, amiből kinőttek, megszűnt, és ami miatt a 90es hevületben a rendezvény ideologikusan a Szabad Színházak Fesztiválja elnevezést kapta, mára értelmezhetetlen. Szabad az, aki azt csinál, amit akar, ám annak is megvannak a maga kritériumai. Kell hozzá támogatás, kell hozzá helyszín, és úgy akár nagyon messzire is el lehet jutni. De mivel ennek a tendenciózus és koncepciózus sem pénzügyileg, sem elgondolásban, sem nemzetköziesítésben nem létezik, ezért ez egy állandóan megszakított diafilmszerű történet. Most megint látunk belőle néhány képet, ami homályosabb, kicsit felületesebb talán és széttartóbb, szinte csak a kontúrjai léteznek. Akik saját színházi vállakozásaikat, ilyen formán képzelik el, azok meglehetősen magárahagyottak. Ráadásul ez mostmár nem is struktúrán kívüliek fesztiválja, mert azóta saját struktúrában működnek a csoportok, gyakorlatilag gettóban elkülönítve, amiben évente próbálják az újabb és újabb földönfutást.

-    Kihez szól egyébként a Szabad Színházak Fesztiválja

 - Amikor létrejött, azokhoz szólt, akik emlékeztek még a 70-es -80-as évek stuktúrán kívüli színházaira. Bár a társulatok nem próbálták azt a korszakot felelveníteni sem esztétikailag, sem darabválasztással, de biztos, hogy a háttértudásukat azokból az évekből szerezték. Pestiek nyílván csoportosultak inkább, mint az Artus vagy a Szkéné. Nekik még van valami húzásuk a korábbi időkből., persze nema  rendszerváltás után létrejött formációkra gondolok. A 90-es évek közepéig az ő gyűjtőhelyük volt.

- A szegedi közönség mennyiben tudja integrálni ezt a fesztivált?

- Jön és nézi. Követeli és hiányzik neki, cserébe el van kényeztetve. Egyébként pedig passzív, mint minden ebben a városban. Itt mindenki másként félhalott: van, aki a passzivitásra struktúrálja a működését, és van, aki úgy, hogy halottságát elnyomva próbál legalább félig élni. De mindenki, aki szeretne valamit a városért tenni, tudja jól, hogy itt együtt kell élni a robbanás szerű passzivitással és a gyutacs szerű életfellobbanásokkal. Szeged sajátja ugyanis, hogy bármikor nyomtalanul el lehet múlni itt. Míg a produkciók támogatása így vagy úgy, de megvalósul Magyarországon, ezekhez igazi színházi bázisokat csak Budapesten lehetett létrehozni, vidéken semmiképp.
Lehetne ezen keseregni, értelme azért nincsen, mert nem lenne kink, ugyanis alapvetően nem voltak partnereink a fesztiválhoz. Ide legközelebb kétszer kellett volna nagyobb összeget befektetni, és találni egy nekünk adható, a célnak megfelelő helyszínt, ahol 3-5 év alatt megmutathattuk volna, hogy tudunk-e európai projektekbe bekapcsolódni, és éghez tudjuk e vinni azt a vállalkozást, ami Közép-Európa alternatív színházi fesztiválja lenne. Sőt azt gondolom, hogy a térség Edinburgh-ja lehetett volna. Szegeden. Nem lett.

Koren Zsolt
Népszava 2002 Július

2007.02.28

forrás: MASZK