Negyven fokban (árnyékban, ahol ülünk, csak 35) elég nehéz nagyívû, mélyértelmû, hogy azt ne mondjam, filozofikus beszélgetéseket folytatni tengeren-túliakkal egy másik nyelven, amit ugye az ember nem anyanyelvi szinten, de azért mégis valahogy…
 A kávézó terasza kicsinek tûnik, mindenkivel sorra kezet fogok, ennyi új név, akár egy osztály, ezt nehéz lesz megjegyezni, de törekedjünk az egyszerûségre, és maradjunk a tényeknél. A korántsem egyszerû párbeszéd – egy a tizenöt ellen aránya – során az amerikai csoportnak sikerült néhány alkalommal meglepnie. Röviden: több mint tíz éves munkájuk eredményét láthatja szerdán este a közönség a Régi Hungáriában.
 A történet eleje pont olyan, mint a mesékben. Találkozott két mûvész, Bob Jones és Danny Fruchter, és elhatározták, hogy a továbbiakban együtt dolgoznak. Datálódott ez 1990-re, amikor is Danny-t már nagyon érdekelte az antik görög civilizáció, kultúra és irodalom. Persze, ezt nem Danny mondja el, ô csak mosolyogva hallgatja Bobot a hôskorszakról. A társulat két évvel késôbb már fellépett Kolozsvárott egy színházi fesztiválon, 1994 óta pedig meghívnak csoportokat és viszonozzák a vendégjátékokat.

 A következô években megjárják Svédországot, Ciprust, s most érzik azt: készek arra, hogy a nagy út tapasztalatait, amelyet spirituálisan, testben, szellemben és lélekben bejártak, bemutassák a közönségnek. Arra a kérdésre, hogy izgulnak-e az elôadás fogadtatása miatt, Danny röviden válaszol: két dologra van szükségünk: csak színpadra, ahol táncolhatunk, és nyitott emberekre.
 Az antik görög kultúra elôtt fejet hajtva három darabon dolgoztak az elmúlt idôszakban. A szegedi közönség a Trójai Nôket (The Women of Ilium) lát-hatja, a darab Euripidész görög tragédiájának feldolgozása, egyfajta rituális, dobokkal és énekkel kísért táncszínházi elôadás.