Kimegyünk rabolni a városba. Barna köpenyünk alatt kis olajlámpát rejtegetünk, és övünkre akasztva álarcot, tőröket, pisztolyokat viszünk. Csendesen lopózunk be a házakba. Senki, aki a házban lakik, észre nem vesz minket. Meggyújtjuk kis lámpásainkat, és nesztelenül várunk, míg mindenki le nem fekszik, és akkor előbújunk, végigjárjuk a szobákat, feltörjük a zárakat, levágjuk a gyermekek fejét, és tőreinket otthagyjuk az apák szívében. És elvisszük a kincseiket.

Friss békákat és gyíkokat eszünk, több éves cserebogarakat csemegézünk, amelyek, mint befőttek, üvegekben állanak a kamrában. Azután mennünk kell! Nehogy feléledjenek a kutyák vagy a gyerekek! És amikor keleten szürkülni kezd már az ég, akkor lefekszünk a kertbe. És hempergünk a virágok között.
- Milyen nemzetségű ön?
- Kaukázusi vagyok, de a világ mindenfajta nemzetségének vére bennem van.
- Hogyan?
- Csecsemőkoromban elvittek a föld körül és megszoptattak mindenütt. Mindenféle fajú tejet szoptam. Tetszik érteni?

Tolnai Ottódarabja után Csáth Géza szövegeivel foglalkozni, abból színházat csinálni, ez logikus folytatása annak, ami a Bácskához kötődik bennük és bennünk. Ehhez a világhoz, létérzéshez tartoznak, tartozunk. Csáth olvasása mindenkinek nyomot hagyott a fiatalkorán, számunkra megkerülhetetlen szerző. Ha az ember a gyökerei után kúpászkodik, nyilván visszatér hozzá. Ez a választás szembesít bennünket az idővel, mindazzal, ami Csáthoz is köthető és hozánk is kötődik, tartozik.

Csáthnál mindig jelen van az álom. Az emberi állapotok közül ez leginkább a tudathasadáshoz hasonlít. A színház mint efemer történés is közel áll ehhez az álomállapothoz. Az álom határán járunk, ez a dramaturgiánk. Csáth világa, ez a gyermeki világ, bármennyire kegyetlen is, tartalmaz valamit abból a melegségből, amit mi is megéltünk, megélhettünk gyermekként. Ez futás az idővel és találkozás az idővel. Játék idővel, halállal és a létezni nem tudás költészetével.

Ez nem Csáth Drámája, nem a személyes története, inkább a szilánkokon sétálunk, amikor az ős szövegeit színházzá tesszük. Csáth mindig színház is. Eleven történet, élő anyag.