A harmincöt éves Rebekka születésnapján játszódik a történet, melynek során „időcsapdába” kerülünk, és előre meg hátra mozgunk az időben, miközben el se mozdulunk Rebekkáék lakásából.
Rebekkával csak úgy történnek a dolgok, minden úgy alakul körülötte, hogy a legkevésbé sem érzékeli aktív részvételét az életében, ezért aztán felelősséget sem vállal semmiért, amibe belekeveredik, vagy amit okoz, magának és a hozzátartozóinak. A világ megmentése mindenesetre jobban érdekli és foglalkoztatja. Férjével, Hilbert-el jó néhány éve gyűrik a házasipart, kis harcaik játszmák a túlélésért a mai nagyvárosias „levegőtlen présben". Hilbert időt szeretne vásárolni, hogy legyen idő időhöz jutni – megtenni valamit, vagy esetleg végiggondolni egy gondolatot „az elejétől a végéig”. Vendégek érkeznek azonban születésnapra és egy kicsivel később mintha megnyílna a föld…

Ez a posztmodern darab vegyíti a bohózati elemeket, abszurd szituációkat és szövegeket a bensőséges realizmussal. Számot vet a korszak felszínes sorozataival (pl. Jóbarátok) és dramaturgiájával, de felhasználja a tegnapi mesterek eredményeit (pl. Bergman: Jelenetek egy házasságból, Albee: Kényes egyensúly, Botho Strauss: Az idő és a szoba). Az összhatás meglepően eredeti, mentes a formalizmustól, és nem ragad bele az irónia ingoványába se.

Line Knutzon dán drámaírónő világsikerre tett szert ezzel a darabjával. Gondolkodás- és írásmódja nagyon közel áll Lars von Trier Dogma csoportjáéhoz.