Lapos
Régi Zsinagóga
A klasszicista stílusú kiszsinagóga 1843-ban épült. 1977-ben vette meg az akkori városi tanács a
használaton kívüli épületet az izraelita hitközségtôl – a Nemzeti
Színház felújításának idejére a színházat szándékozták az épületben
elhelyezni. Erre azonban nem került sor, az épületet méltatlan célra:
raktározásra használták. 1992-ben az épület az önkormányzat tulajdonába
került azzal a feltétellel, hogy vállalja a mûemléki jellegû felújítást
1994. december 31-i határidôvel. 1994-ben a teljes tönkremenetel elôtti
utolsó pillanatban kezdôdött meg a tetôfelújítási munka, 1997-ben
megújult a homlokzat, valamint visszakerült eredeti helyére a Hajnóczy
utcai oromdísz.
A MASZK Egyesület 1992-ben fedezte fel az épületet, s a kezdetektôl
fogva Befogadószínház, Kortárs Elôadómûvészeti Központ létrehozását
választotta célul. Meggyôzôdésünk, hogy épített örökség és mûvelt
kultúra nagy találkozása lehet a Régi Zsinagóga teljes felújítása,
ahogyan életre keltése is az. Az elmúlt tizenhárom évben a MASZK
rendszeresen megnyitotta hosszabb-rövidebb ideig az épületet a
nagyközönség elôtt: önkéntes segítôk tartották rendben, néhány cég
segítségével infrastruktúrával láttuk el. Mind a közönség, mind pedig a
fellépôk a legnagyobb elismeréssel illették az épület adottságait. Az
egykor szakrális hely falai nem felejtenek, s a szakrális mûvészetek
otthonosan élnek ebben a térben. Figyelemre méltó, hogy az épület mint
helyszín a város struktúrájába milyen természetességgel és gyorsan
illeszkedett be. Mindeközben Szeged Megyei Jogú Város Közgyûlésének
2000 márciusi döntése nyomán a Régi Zsinagóga a Szegedi Ifjúsági Ház
Kht. telephelye lett. A 2003-as döntés nyomán a THEALTER fesztivált,
melynek legfontosabb helyszíne a Régi Zsinagóga, öt éven át jelentôs
összeggel támogatja a városvezetés is. Mégis, mindannak ellenére, ami
az elmúlt tizenhárom évben történt a Régi Zsinagógában, a teljes
felújítás s az ALTERRA – Kortárs Elôadómûvészeti Központ megôrzése az
épületben ma semmivel sem tûnik közelebbi célnak, mint 1992-ben.
Reményeink szerint Magyarország uniós tagsága ezen a téren is új
lehetôségeket jelenthet a jövôben számunkra.
Kapcsoló fellépések |
1992 |
AIOWA: Harang |
Alkalmi Színház JATE: Bernarda Alba háza |
DO Színház: Performance |
Dream Team: Daliniáda |
JATE Egyetemi Studiószínház: Balgák kertje |
Jay Scheib és Rebecca Miller (USA): The Seasonal |
Közép-Európa Táncszínház: A vérnősző barom visszatér |
PONT Színház: Boszorkányszombat |
Stoka: Szentimentális utazás |
1993 |
Andaxínház (Budapest): Ketten-egyedül |
Arvisura: W. Shakespeare: Szentiávánéji álom |
Arvisura: Bornemisza Péter: Magyar Electra |
Bán János: Barbro Lindgren: Kukacmatyi |
Dream Team: A mese bűvöletében |
1994 |
AIOWA: Idemo u Boj |
Andaxínház (Budapest): Áttűnések |
Andreas Georgiu: koncert |
Andreas Georgiu: koncert |
DAH Színház: Zenit |
Pont Műhely: Császármetszés |
Szárnyak Színháza: A királynő üzenete |
Zlatko Buric Telepatikus Nemzetközi Csoportja: Európai Halottaskönyv |
1995 |
Andaxínház (Budapest): A torta |
Derevo (Oroszország-Németország): A női vonal keresése |
Derevo (Oroszország-Németország): Meglepetés est |
Dresch Mihály és Lajkó Félix: Közös koncert |
Dresch Quartett: Koncert |
Lajkó Félix & Royal Shadows: Koncert |
Merlin: A félkegyelmű |
Mozgó Ház Társulás: Jeanne d’Arc |
STÚDIÓ "K" Színházi Alkotóközösség: Veszteglés amikor a látótávolság a kritikus szint alá csökken |
Szárnyak Színháza: Régi szép idők/ Függőjátszma/ Sétatér/ Asztaltánc |
1996 |
Andaxínház (Budapest): Mélyvizek |
Fesztiválmegnyitó |
Mozgó Ház Társulás: Rómeó és Júlia |
Pont Műhely: Galván |
S. I. WITKIEWICZ: Hõbörgõ János Mátyás Károly |
Wegajty Színház: Vincenz Történetei |
Wegajty Színház: Geoffrey Chaucer: Canterbury mesék |
1997 |
Ache (Oroszország): A FEHÉR KABIN |
Artus (Budapest): PORTRÉ C/VIII-IX. |
Artus (Budapest): PORTRÉ C/VIII-IX. |
Giuliana Urciuoli & Valentina de Piante: Átutazóban |
Juhos István (HU) & Panja Fladerer (D): Csend ének |
Juhos István (HU) & Panja Fladerer (D): Passomezzo |
The Modern Theatre of Myth (USA): Oedipus |
1998 |
Atlantis Tánc-Színház: Spoon River-i holtak |
Hattyú Gárda: Hófehérke |
Metanoia Különítmény: Védett állatok |
Metanoia Különítmény: Védett állatok |
Metanoia Különítmény: Védett állatok |
Picaro Mûvészeti Mûhely: Michael Moorcock: Harcikutya - avagy: lejárt a csodák ideje |
Szituációk Színháza (Lengyelország): Dichotomos |
Szőke Szabolcs és Társulata: Hólyagcirkusz |
Tatjana Kabarova (Oroszország): Tükröződés |
Teatr Novogo Fronta (Csehország): Ólomköd |
1999 |
Alekszej Merkusev: Páros - Páratlan |
Gordiusi Comó: Szemzô Tibor - Forgács Péter: Örvény |
Gordiusi Comó: Szemzô Tibor - Forgács Péter: Örvény |
Hólyagcirkusz Társulat: Zene-Katasztrófa |
Metanoia Különítmény: Védett állatok |
Metanoia Különítmény: Védett állatok |
Mozgó Ház Társulás: Cseresznyéskert |
Picaro Mûvészeti Mûhely: Hollófernyiges |
Utolsó Vonal (Budapest): ÉS, avagy egy forradalom hamis története a színház tükrében, vagy fordítva |
2000 |
Ache (Oroszország): Pihe és por |
Andaxínház (Budapest): Táguló pupillák |
Az Álló Idő Színháza (Szabadrabok): Zártkörű rendezvény |
Halász Péter: Egy őrüt naplója avagy Az aknaszedő feljegyzései |
Halász Péter: Egy őrüt naplója avagy Az aknaszedő feljegyzései |
Nyári Mozi Színházi Közösség : Tomato, avagy a paradicsom |
Szárnyak Színháza: Aisa |
Teatr Novogo Fronta (Csehország): Ólomköd |
2001 |
Arteast Alapítvány: Alexanderplatz |
Christine Quoiraud: Levegő |
Gledalisce Glej (Szlovénia): Su és Sid - I did it my way |
Közép-Európa Táncszínház: Ős K. |
Oguri (Japán): Bevésődés |
Picaro-Szkéné: A sehova kapuja |
Picaro-Szkéné: Korház, Bakony |
Seres Géza: Két világ határán |
Teatr Academia (Lengyelország): Karma |
Újvidéki Színház (Szerbia): Sziveri János: Szelidítések |
2002 |
Andaxínház (Budapest): Egyáltalán nem |
Duna Táncműmely: Vendégszerető |
Hólyagcirkusz Társulat: Kontrapunkt |
Közép-Európa Táncszínház: Barbárok |
Krétakör: Leonce és Léna |
2003 |
Ágens: Tenebrae |
Artus (Budapest): Ízisz hét arca |
Bozsik Yvette Társulat: Lakodalom |
Civil Negyed Táncszínház: Kaspar |
Hólyagcirkusz Társulat: Bohóc Biblia |
Soltis Lajos Alternatív Színház: Örkény István: Tóték |
Szárnyak Színháza: Verkli |
Urbán András Társulata (Szerbia): Könyök kanyar |
Zentai Színtársulat: Gyerekek |
2004 |
Ágens: Purcell piknolepszia |
Fesztiválmegnyitó |
Hólyagcirkusz Társulat: Szemétre a vénasszonnyal |
Honvéd Kamaraszínház: Bozgorok |
Komuna Otwock (Lengyelország): Perechodnik/Bauman |
Mitsoura: Koncert |
Opera In/Vita - Companie Dell' Arte: Négyhangú opera |
SZASZSZ Díjkiosztó |
Újvidéki Színház (Szerbia): Via Italia |
2005 |
BlackSkyWhite (Oroszország): Triada |
Hólyagcirkusz Társulat: Csődcsicsergő - Művésznő a csúcsponton |
Ivo Dimcsev (Bulgária): Lili Handel - vér, költészet és zene a fehér kokott budoárjából |
Kosztolányi Dezső Színház (Szerbia): Beckett: Godot-ra várva |
LA Dance Company: Olyan mint a Szűzmária, csak a feje lecsavarható / 6913 |
Oleg Zsukovszkij (Oroszország): Kisegítő iskola |
SZASZSZ díjkiosztó |
Urbán András Társulata (Szerbia): A lány, aki ugatott a Holdra. Sylvia Plath naplóit olvasva |
Urbán András Társulata (Szerbia): 0,1 mg |
2006 |
Derevo (Oroszország-Németország): Ketzal |
Fesztiválmegnyitó |
Jack and Joe Theatre (Olaszország): Az iroda |
Kövér Béla Bábszínház: Szaszuni Dávid históriája |
Kövér Béla Bábszínház: Szaszuni Dávid históriája |
Urbán András Társulata (Szerbia): Drakula - a pillanat fényei |
Urbán András Társulata (Szerbia): Drakula - a pillanat fényei |
Vol Plané (Franciaország): Van valami nagyon kielégítő a modern világban |
2007 |
ACUD Színház (Németország): Az interjú – Visszhangok |
ACUD Színház (Németország): A megbeszélés |
ACUD Színház (Németország): A megbeszélés |
Barboncás Társulat (Szeged): Álom-kép-tár |
Döbrei Dénes–Varga Henrietta: 5kettőnek |
Erre Que Erre (Spanyolország): Lehulló üveg |
Urbán András Társulata (Szerbia): Pilinszky János: Urbi et Orbi |
Urbán András Társulata (Szerbia): Brecht - The Hardcore Machine |
2008 |
Aradi Kamaraszínház (Románia) - Szegedi Hetek Csoportja: Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata |
Bozsik Yvette Társulat: Lélektánc |
Compagnie József Trefeli: Ooorfeusz |
Compagnie József Trefeli: Ooorfeusz |
Fesztiválmegnyitó: megnyitó |
Fesztiválzáró és esszépályázat díjkiosztó |
Urbán András Társulata (Szerbia): Turbo Paradiso |
2009 |
Ágens Társulat (Budapest): Ira (düh) |
Compagnie Alise (Franciaország): Soror |
Ivo Dimcsev (Bulgária): Néhány kedvenc |
Kobez - Center Memoire du Corps - Nyári Mozi : Der Daphnisz - Döbrei Dénes: Ékezet (Accent aigu) |
KultúrPont partnerkereső
: Informális pályázati partnerkereső találkozó |
Menszátor Héresz Attila: Hamlet-illúziók |
Nagy József Regionális Kreatív Műhely (Szerbia): Sho-bo-gen-zo |
Szalóki Ági: Cipity Lőrinc |
Urbán András Társulata (Szerbia): Idegen – reflexiók |
2010 |
Andaxínház (Budapest): Nincs mitől félni |
Aradi Kamaraszínház (Románia) – Pécsi Harmadik Színház: Matei Visniec: Lovak az ablakban |
Bicskei Zsuzsanna (Románia): Abzu – Mélység s aki ott csak hal |
Bozsik Yvette Társulat: Újravágva |
Döbrei Dénes (Franciaország) – Lajkó Félix (Szerbia): Bőrkert (Jardin du peau) – Tolnai lexikon D-től L-ig zenére és táncra |
Élőkép Társulat - Harmadik Hang Háza (Budapest): (F)eltűnések - avagy egy-két sztereotípia a múltból |
Fészek Színház (Gárdony) - Cziczó Attila: FÉM |
Fesztiválmegnyitó: 20 év, 20 THEALTER |
GoBe Társulat (Budapest): Tolnai Tánclexikon - Az eszéki zsiráf |
Kosztolányi Dezső Színház – Urbán András Társulata (Szerbia) – Tolnai Ottó: A kisinyovi rózsa – avagy Manhattan |
Moncsicsi Tanulmányi Kör (Budapest): Vannak tervei? |
Szakonyi Györk: Marginális |
Tolnai Jelen Kor: „Ha mi lennénk Kosztolányi” - a Jelenkor folyóirat köszönti a hetvenéves Tolnai Ottót |
2011 |
Aradi Kamaraszínház (Románia) – Andaxínház (Budapest): Rejtőzködők – Utolsó tangó Párizsban |
Aradi Kamaraszínház (Románia) - MASZK Egyesület (Szeged): Heiner Müller: Kvartett |
Bárka Színház: Háy János: Nehéz |
Bitef Teatar (Szerbia) & Grad Teatar (Montenegro): Othello |
Csuja Imre: Babits Mihály: Jónás könyve |
Fesztiválmegnyitó: THEALTER U21 |
Fesztiválmegnyitó: THEALTER U21 plusz |
FÜGE / MŰHELY Alapítvány produkció: Forget it! / Felejtsd el! |
GoBe Társulat (Budapest): VaDULva – generációs táncerotika |
Hólyagcirkusz Társulat: Kulterer |
Kaposvári Egyetem Művészeti Kar III. évfolyam: Sziszüphosz |
Kaposvári Egyetem Művészeti Kar V. évfolyam: Füst a szemben |
Kosztolányi Dezső Színház (Szerbia): Éljen a szerelem! |
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye (Románia): Nóra Reloaded |
Neptun Brigád-Manna Produkció (Budapest): A magyar Belmondó |
PanoDráma (Budapest): Szóról szóra - az első verbatim színházi előadás Magyarországon |
Pintér Béla és Társulata (Budapest): A soha vissza nem térő |
Szegedi Focus Műhely: Good Bye, Sweet Naivety! |
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Románia): Gianina Cărbunariu: Mady-baby |
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Románia): Gianina Cărbunariu: Mady-baby |
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Románia): Gianina Cărbunariu: mady-baby |
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Románia): Gianina Cărbunariu: mady-baby |
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Románia): Gianina Cărbunariu: mady-baby |
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Románia): Gianina Cărbunariu: Mady-baby |
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Románia): Gianina Cărbunariu: mady-baby |
Urbán András Társulata (Szerbia): Béres Márta One Girl Show |
Závada Pál Péter: zenés-színházas-irodalmi egyestés kaland |
2012 |
Aradi Kamaraszínház (Románia): Rodrigo Garcia: Ronald, a McDonald's bohóc |
Bitef Teatar (Szerbia) & Grad Teatar (Montenegro): Isteni színjáték |
Duda Éva Társulat (Budapest): Stop ’n’ Go |
Fesztiválmegnyitó: Zenés hangulatkeltés |
Hóbort Társulat (Szentes): Csontbrigád |
Horváth Mihály Gimnázium 10.D (Szentes): Családi pótlék |
Horváth Mihály Gimnázium 11.D (Szentes): Igazi hősök |
Horváth Mihály Gimnázium 12.D (Szentes): A halálra táncoltatott leány |
Ivo Dimcsev (Bulgária): I-On |
Kaposvári Egyetem Művészeti Kar IV. évfolyam: Téli utazás |
Kaposvári Egyetem Művészeti Kar IV. évfolyam: Téli utazás |
KoMa Társulat (Budapest): William Shakespeare: Athéni Timon |
Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)-MASZK Egyesület (Szeged): Pass-port Subotica/Szabadka |
Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)-MASZK Egyesület (Szeged): Pass-port Segedin/Szeged |
Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)-MASZK Egyesület (Szeged): Pass-port Subotica/Szabadka |
Picaro Társulat (Budapest): Az utolsó Csárdáskirálynő |
Réti Anna (Budapest): Vis-a-vis |
Tanya Kabarova (Oroszország/Olaszország) és Yael Karavan (Izrael/Anglia): Alvajárók és a hét főbűn |
Trainingspot Társulat (Budapest): Hangállam |
2013 |
Aradi Kamaraszínház - MASZK Egyesület - Békéscsabai Jókai Színház: Theo Herghelegiu: Tündéri - minimál-szürreál musical |
Csáki Judit: Alföldi színháza - Öt nemzeti év: könyvbemutató |
Dimitri Színházi Iskola (Svájc): Raúl „Nene” Vargas Torres (Kolumbia): Én vagyok te |
Fehér Ferenc (Budapest): Running |
Formanek-Ilyés-Pignitzky (Budapest): Book of the Dead / Halottaskönyv |
Formanek-Ilyés-Pignitzky (Budapest): Book of the Dead / Halottaskönyv |
Forte Társulat - Szkéné Színház (Budapest): Agota Kristof: A nagy füzet |
Forte Társulat - Szkéné Színház (Budapest): Agota Kristof: A nagy füzet |
Geltz Péter-Harsányi Attila: A mindenség elmélete |
Havas Judit estje: Földes Mária: A séta - emlékek a gyerekkorból és a Holocaust idejéből |
Kaposvári Egyetem Művészeti Kar II. évfolyam: Jeles András: A nap már lement |
Kaposvári Egyetem Művészeti Kar IV. évfolyam: Moliére: Tartuffe |
Kari Györgyi-Vati Tamás-Szokolay Dongó Balázs (Budapest): Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke. Magyar mesék |
Kosztolányi Dezső Színház (Szerbia): Az ember komédiája |
Lakmusz Csoport – Divadlo Unlimited (Csehország): White Coffee |
Metanoia Artopédia (Szeged): Mutatványosok az Alkimisták utcájában - meditációs objektum a „kartonvarrónő” címszó alatt |
Metanoia Artopédia (Szeged): Mutatványosok az Alkimisták utcájában - meditációs objektum a „kartonvarrónő” címszó alatt |
M Stúdió (Románia): Kampf |
Radikális Szabadidő Színház: Weiner Sennyey Tibor: Szapphó |
Rájátszás – Felébredt egy ember: Kollár-Klemencz László, Grecsó Krisztián és Erdős Virág estje |
Via Negativa (Szlovénia): Balkán kapcsolat – három előadás a Via Nova sorozatból |
2014 |
Amargant Színházi Műhely: Völgyvándor |
Aradi Kamaraszinház (Románia) – MASZK Egyesület (Szeged) – Bakelit Multi Art Center (Budapest): sex, drugs, gods & rock ’n’ roll |
Berger Gyula (HU) & Roos van Berkel (NL): Your body – My landscape |
Boca Loca Lab (Csehország): Tika tika politika |
Clipa Theater (Izrael) - Teatr Novogo Fronta (Csehország): Fegyvertelen erőkkel |
Fehér Ferenc (Budapest): MORGAN és FREEMAN |
Forte Társulat - Színház- és Filmművészeti Egyetem: A mi utcánk |
Forte Társulat - Szkéné Színház (Budapest): Helen Edmundson: Irtás |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
Homo Ludens Project - MASZK Egyesület (Szeged): CAR-MEN |
k2 Színház (Budapest): Yorick visszatér |
k2 Színház (Budapest): Mielőtt az éj leszáll! |
Kelemen László Szakközépiskola és Színitanoda: Antigoné és a többiek |
Kosztolányi Dezső Színház (Szerbia): Antigoné/Iszméné - a morális relativizmus tragédiája |
Manna Produkció - Zsámbéki Színházi Bázis: Shakespeare: III. Richárd |
Mennyekbe vágtató prolibusz: Fekete Ernő Weöres Sándor verseit mondja |
MKB Társulat (Szentes): Az úrinő |
Niv Sheinfeld és Oren Laor (Izrael): Kétszobás lakás |
Nylon Group (Budapest): Burok |
Orlai Produkciós Iroda (Budapest): A csemegepultos naplója |
THEALTER Tea for Two workshopok: Bemutató - tréningvezetők: Gemza Péter-Mészáros Tibor és Horváth Csaba |
THEALTER Tea for Two workshopok: Bemutató - tréningvezető: Urbán András |
Tünet Együttes (Budapest): Apropó – két darab egy este |
Váróterem Projekt (Románia): Advertego |
Via Negativa (Szlovénia): MandićGép |
2015 |
ADY-ÁK Színpad (Debrecen): Mrożek: Nyílt tengeren |
Anyaszínház (Budapest)-Zsámbéki Színházi Bázis-MASZK Egyesület (Szeged): Michel de Ghelderode: Escurial |
Bartha Boróka-Szép András-Béres László (Románia): Lola Blau |
Bob és Bobék Orchestra (Budapest): WEÖR-ESt - köszöntés a harmadik évezredből // vers-koncert |
Forte Társulat-Szkéné Színház (Budapest): Bűn és bűnhődés |
Fülöp László (Budapest): „there’s an elephant in every room” |
Gergye Krisztián Társulata-Kultúrbrigád-Átrium Film-Színház (Budapest): Merénylet - De Sade úr betanításában |
Horváth Mihály Gimnázium (Szentes): Atlantisz bár / Arany-metszés / Fuharosok |
k2 Színház-Stúdió K (Budapest): Bakfitty |
Kaposvári Egyetem Művészeti Kar: Borbély Szilárd: Akár Akárki |
KIMI – Rokka (Budapest): Így szerettük Őket! |
Lander Patrick-Jonas Lopes (Portugália): Tojáshéjak |
Manna Produkció (Budapest)-MASZK Egyesület (Szeged): projekt_LULU* |
Manna Produkció (Budapest)-Zsámbéki Színházi Bázis: Mark Ravenhill: Állampolgári ismeretek |
Molnár Csaba (Budapest): Dekameron |
Niv Sheinfeld and Oren Laor Dance Projects (Izrael): Bolondok hajója |
Rózsavölgyi Szalon (Budapest): Jerome Kilty: Tisztelt Hazudozó! |
Szkéné Színház (Budapest)-Zsámbéki Színházi Bázis-MASZK Egyesület (Szeged): KOHLHAAS |
Takarmánybázis (Budapest): Kőfaltorta |
Tea for Two tréningek: Amphitryon Reloaded – tréningbemutató (vezetők: Benkó Bence-Fábián Péter és Hegymegi Máté) |
Tea for Two tréningek: Amphitryon Reloaded – tréningbemutató (vezető: Urbán András) |
Trojka Színházi Társulás (Budapest)-MASZK Egyesület (Szeged): Cleansed |
Via Negativa (Szlovénia): Manipulációk |
2016 |
42. Színház (Budapest): Összkomfort |
Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése |
Bethlen Téri Színház - Manna Produkció - Tünet Együttes (Budapest): Mary és Max |
Dumaszínház - Füge Produkció (Budapest): Elhanyagolt férfiszépségek |
Groundfloor Group (Románia): Parallel |
Gulyás Anna (Budapest): Makrancos |
k2 Színház (Budapest): Közöny! |
Katona József Színház-Füge-Orlai Produkció (Budapest)-MASZK Egyesület (Szeged): Egy őrült naplója |
Katona József Színház-Füge-Orlai Produkció (Budapest)-MASZK Egyesület (Szeged): Egy őrült naplója |
Manna Produkció-Bethlen Téri Színház: Peter Handke: Az aranjuezi szép napok |
Manna Produkció (Budapest): Jens Raschke: Alszanak a halak? |
Stereo Akt (Budapest): Etikett avagy A tökéletes ember |
Stúdió K Színház (Budapest): W.S. Othello – néger mór |
Tea for Two tréningek: Ahogy tetszik?! - Shakespeare Reloaded - tréningbemutató (vezetők: Zsótér Sándor, Soós Attila) |
Trojka Színházi Társulás (Budapest)-MASZK Egyesület (Szeged): Orlando |
Tünet Együttes (Budapest): Sóvirág - avagy a létezés eufóriája |
2017 |
a KAMASZK bemutatja: És Willi És Vihar |
András Lóránt Társulat (Románia): Femme |
Aradi Kamaraszinház (Románia) – MASZK Egyesület (Szeged) – Bakelit Multi Art Center (Budapest): sex, drugs, gods & rock ’n’ roll - „radikális stand up tragedy” |
Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar, III. évfolyam (Románia): Egy nő - fizikai színházi előadás Esterházy Péter Egy nő című regénye alapján |
Caroline Harding: Nővérek |
DART: Descend - két tánc egy este |
Dumaszínház - Füge Produkció (Budapest): Elhanyagolt férfiszépségek |
Füge Produkció (Budapest): Napraforgó |
Független Színművészetért Alapítvány-Manna Produkció: Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné - bohózat úszósapkában |
Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar Színházi Intézet, IV. évfolyam: Shakespeare: Rómeó és Júlia |
Mentőcsónak Egység - Füge Produkció (Budapest): Újvilág |
Mentőcsónak Egység Manőver alkotócsoport (Budapest): A néma tartomány |
Molnár Csaba – MU Színház – SÍN (Budapest): CMMN SNS PRJCT |
Nézőművészeti Kft. (Budapest): Testvérest |
Nézőművészeti Kft.-Manna Produkció (Budapest): Soha, senkinek |
Orlai Produkciós Iroda - Füge Produkció (Budapest): Leszámolás velem |
Színház és Filmművészeti Egyetem (Budapest): Túlóra |
SzínMűHely Produkció (Budapest) – MASZK Egyesület (Szeged): Ivan Viripajev: Oxigén |
Utolsó Vonal (Budapest): Tiszta vicc |
2018 |
Horváth Mihály Gimnázium 11.D (Szentes): Na most akkor |
k2 Színház (Budapest): Antigoné - Egy Kreónokon átívelő történet |
Kaposvári Egyetem Művészeti Kar II. évfolyam: Mengele törpéi |
Kaposvári Egyetem Művészeti Kar IV. évfolyam: Székely János: Caligula helytartója - Dráma három képben, epilógussal |
Manna Produkció (Budapest): Radioaktív - monodráma Marie Curie élete alapján |
Örkény Színház (Budapest): Diggerdrájver |
Régi Hungária 1897-ben vásárolta meg a Stefánián álló telket Kass János szegedi
vendéglős. A Tisza-part ekkor még rendezetlen, pocsolyás, nádassal
borított terület volt, a vásárlást követően azonban a város vállalta,
hogy rendezi a környéket, így születtek meg a Stefánián álló gyönyörű
bérházak is. 1898-ra felépült a Kass-kávéház, más néven Kass-vigadó, de
még nem a mai formájában. Üzemelt benne egy kávéház, büfé, étterem,
„játéktermek”, két hangversenyterem, és itt székelt néhány helyi
polgáregylet is.
1914-ben Kass János a kor igényeinek maximálisan megfelelő, hatalmas
szálloda kialakítását tervezte a kávéházi rész fölött. A Kass-kávéház a
századelőn a szegediek egyik legkedveltebb szórakozóhelye volt, a
társasági élet egyik központja, az I. világháború azonban érezhetően
visszavetette a forgalmat, így Kass János 1915 őszén, eredeti terveivel
ellenkezően bezárta a kávéházat, hogy az ne termeljen több veszteséget,
és megkezdte az átalakítási munkálatokat. Az új szálló egy év múlva,
1916 őszén meg is nyílt, a kávéház pedig ezután Kis Kass néven üzemelt
tovább, bár a városlakók gyakran csak Bohémtanyaként emlegették.
A két világháború között újra a szegedi kulturális (és éjszakai) élet
egyik központja lett a kávéház, itt alakult meg a Szegedi Fészek, a
helyi írók, költők és művészek klubja, aminek eredményeképp a helyi
értelmiség találkozóhelye lett a Kass. Mellettük olyan prominens
vendégek is megfordultak itt, mint Ady Endre, Juhász Gyula, Bródy
Sándor és Bartók Béla.
1928-ban Kass János elhunyt, az egész város gyászolta. A szállót ezután
fia, ifj. Kass János vette át. Az I. világháborút követő gazdasági
válság azonban alapjaiban rendítette meg a szálló egészének működését:
a harmincas évek elején egyre nagyobb deficittel járt a működés, ami
végül az épület bezárását, az alkalmazottak elbocsátását, valamint az
ingóságok, sőt magának az épületnek az elárverezését eredményezte.
Az épület új tulajdonosa egy, a működtetésre alakult részvénytársaság
lett, amely kisebb felújítási munkálatokat követően 1934-ben újra
megnyitotta az épületet. Ifj. Kass János azonban nem engedélyezte a
Kass név használatát, így a szálló a Hungária nevet kapta. A harmincas
évek végéig fokozatosan bővült a kínálat: bridzs-szalon nyílt, majd egy
bár és éjjeli lokál; rendszeresen tartottak zenés esteket, az étterem
mellett pedig kialakítottak egy halászcsárdát is.
A II. világháború alatt, ha nagy nehézségekkel is, de folyamatosan
működött a szálló, 1945 után azonban jelentősen csökkent a forgalom. Az
épületet 1949-ben államosították és a következő üzlettípusokat
működtették tovább: szálloda, étterem, éjszakai mulató (Kis Hungária
néven), söntés, kávéház 1962-ig. Csütörtökönként népszerű zenés-műsoros
esteket tartottak fővárosi művészek részvételével, vasárnaponként pedig
a fiatalok az ötórai teadélutánokon teáztak. A hatvanas évek elejéig
kisebb felújításokat végeztek és modernizálták a műszaki
berendezéseket, 1963-ban pedig az éjszakai mulatót zónázóvá alakították
át. 1965-ben statikai gondok jelentkeztek az épületben: omlékonnyá vált
a mennyezet, vészesen rossz állapotban volt a födémszerkezet és a
nagyterem feletti kupola, emellett az épület állaga is folyamatosan
romlott, a vizsgálatok szerint az épület üzemeltetése életveszélyessé
vált.
1972-ben olyan hírek kaptak szárnyra, hogy az épületet lebontják, mivel
a felújítás alig került volna kevesebbe, mint egy új épület felépítése
ez azonban szerencsére nem történt meg. Hamarosan azonban megkezdődött
egy új szálloda építése a Hungáriától nem messze, a Tisza-parthoz közel
� mindezek következtében 1976 decemberében bezárták a Hungária
szállodai részét, majd rövid időn belül a bárt is. Az Országos
Műemlékvédelmi Felügyelőség hosszas közbenjárására 1982-ben műemlék
jellegű épületnek nyilvánították.
Az épületet 1994-ben vásárolta meg a Quaestor-csoport. A befektető
társaság a hét szintessé átépített „régi” Hungáriában Stefánia Palota
néven egy magas szolgáltatási színvonallal működő
belvárosi irodaházat tervezett létrehozni – a földszinten bankokkal és
biztosítókkal, az emeleteken pedig kisebb-nagyobb irodákkal és egy, a
vállalkozókat segítő inkubátorházzal. Helyreállították volna a
koncerttermet is (különböző kulturális és vállalkozói rendezvények
helyszínévé), a földszinten pedig étterem, kávézó, bár, söröző stb. várta volna a vendégeket.
(Forrás: Bátyai Jenő - Bátyai Gitta: A Kass Szeged, 1998.)
Grand Café
Klauzál tér
Móra park
Korzó Mozi Gondolom, csak a nagyon későn kelők csodálkoznak, hogy a Széchenyi tér
sarkán álló épület homlokzatán korábban az szerepelt, hogy Vörös
Csillag Filmszínház. Nos, ebből mára csak a színház igaz. Év közben a
Szegedi Nemzeti hozott ide kamaradarabokat – mivel a Kamaraszínház
felújítása évekig eltartott (de már kész ám…).
A klasszicista stílusú műemlék épület, a Zsótér-ház (Széchenyi tér 9.)
a város arculatát meghatározó teret észak-nyugatról határolja. A térre
néző ház a tér egyik jellegadó épülete, benne többek közt étteremmel és
hivatalokkal.
Tisza Szálló A Wesselényi u. 4. szám alatti épület (Jiraszek Nándor és Krausz Lipót tervei alapján, 1884)
történelmi és művészeti emlékhely. Az emeleti nagy hangversenyteremben
többek között Bartók Bélát is hallhatta az úri közönség nem egyszer.
Nevét Tisza Kálmán 10 éves miniszterelnökségének tiszteletére kapta. A
szálloda dísztermében, a szegedi zenei élet akkori központjában,
rendszeresen rendeztek bálokat is. Napjainkban, így a fesztivál alatt
is, a szálloda munkatársai és mi is mindent megteszünk, hogy vendégeink
főszerepben érezzék magukat. A
történelmi hangulatot idéző szállodában impozáns kényelem és patinás környezet várja a betérőt.
Mars tér, U pavilon Túl sokat nem lehet mondani egy ideiglenesnek szánt, ám mára állandónak
tűnő, fémszerkezetű nagypavilonról. Volt itt már menyegző-ipari mustra
menyasszonyi ruha kiállítással, korábban az
egykor nagyhírű Szegedi Ipari Vásár is itt zajlott, meg utazási vásár,
síbörze, 3+2 koncert és erotika kiállítás is jó sok muffal. A szegedi
cukormentes színházi fesztivál most tört be ebbe a térbe és közegbe, s
jellegéből adódik, hogy tán ez utóbbi két rendezvényhez idomul
leginkább.
Kövér Béla Bábszínház A „Kamara Bábszínház” 1954. október 16-án nyitotta meg kapuit a
közönség előtt – de akkor még egy másik épületben – Szilágyi Dezső:
Mackó Mukik című bábjátékával. A Bábszínház kezdettől fogva a Városi
Tanács fennhatósága alatt működött, majd 1959-tõl a közvetlen
gazdasági felügyeletet a November 7. Művelődési Otthon látta el.
1987. október 25-én új korszak kezdődött
a 40 éves Bábszínház történetében. Elkészült a Bakonyi Tibor által
tervezett, akkor korszerű, mindentudó Lenin krt. 50. sz. alatti
színházterem, melynek nézőterét Szekeres Mihály belsőépítész tervezte.
A Bábszínház jelenleg is ebben az épületben üzemel. 1996-ban a
Bábszínház felvette
az 1994-ben elhunyt dr. Kövér Béla nevét. Ugyanebben az évben,
januárban, beindult a bábszínész képző stúdió, 1998-ban nyolc végzős
kapott bábszínész oklevelet. A stúdió tovább folytatódott, 2001-ben
újabb hat fiatal végzett. Az időközben kereteit kinövő Bábszínház
létszám és helyiség gondjai még megoldásra várnak. Titkos vágyuk, hogy
a szegedi bábos társulat is a kecskemétihez hasonló feltételek közt
működhessen, ők ugyanis az ország egyetlen valóban bábszínháznak
épített épületében dolgoznak.
Belvárosi Mozi -
Piros Úszóház Tisza Úszóház - Felső Tiszapart
Vagy így: „A Pick-toronnyal egy vonalban a Tiszán. Indulj el a Hungi
tól a Felső-Tiszaparton észak felé, és csak tíz perc séta.”
A kalandos sorsú úszóház az 1999-es télen a Téli Kikötőben minden
előzetes figyelmeztetés nélkül egy nagy sóhajtással elsüllyedt. (A fene
belé, volt rajta egy fél kétszemélyes kajakom, s az is a menthetetlen
csolnakok sorsára jutott.) Kiemelték, majd újjáépítették. A hely nem
egy luxushajó,
de mi szeretjük, mert az új tulajdonos, Géza kapitány és kedves
családja (Mesi-hugi, nagymama és két fiúgyerek (az egyik már majdnem
férfi), aztán Kati néni, meg Zsolti és persze Popey kutya) tavaly
szeptember óta nagyon szépen rendben tartja. A gyönyörű virágokra
(Piroska-nagyi
gondozásában) nagyon vigyázzatok, és szépen kérjük, tartsátok be a
személyzet kéréseit, esetleges utasításait, mert azok kizárólag saját
érdekünkben, elsősorban biztonságunk okán fognak elhangzani. A
THEALTERes látvány felelőse Kémeri Attila Rampai lesz. A zenét házi
üdvöskénk, Szabó Bence és segédei hozzák, ha nem is vízen, de a
fővárosból. A büfé ígérem, úgy árban, mint minőségben maximális
korrektséget tanúsít ezen az éjszakán is. Tiszára mihaszna
csepűrágók, egyetek-igyatok, aztán menjetek Isten hírével, szépen hazafelé pihenni! Vége a fesztiválnak.
KÉMERI A. RAMPAI
|