Válogatott válogató

A fejlődés megállíthatatlan: a bizottság, mely a SZASZSZ versenyprogramját állítja össze, két éve három (Kőváry Katalin, Halász Tamás és Hegedűs Sándor), tavaly két (Hegedűs Sándor, Magács László) tagból állt, idén pedig egyszemélyesre csiszolódott. Az év alternatív színházi terméséből Hudi László rendező, színházcsináló válogatta ki a legjavát.

Egyedül jobban megy?

Az előző években sok volt a konfliktus a válogatást vállalók között, mindenki máshogy értelmezte a feladatot, nagyon diverz dolgok kerültek egymás mellé. A válogatók még abban sem egyeztek meg igazán, mi az, hogy alternatív. Volt, aki azt gondolta, ez a fesztivál a fiataloknak van, és pont. Holott ennek a hétnek az a dolga, hogy az alternativitást reprezentálja. A sokat vitatott alternativitást.

Szerinted mi az?

Szerintem az, hogy egy előadás valami más módon születik, mint ahogy az általában elfogadott; változtatni tud a meglévő trendhez, elfogadott módszerhez képest. Ezek persze nehezen meghatározható, szubjektív dolgok, de a lényeg, hogy a másság azokból eredjen, akik létrehozzák az előadást: a művészekből, az ő személyes világlátásukból következzék. Az alternativitás az alkotáshoz való viszony. A függetlenség egyetlen értelme, hogy hű lehetsz önmagadhoz.
A klasszikus színház többnyire drámai szövegeket visz színre; színpadra fordítja, amit az irodalomtól kap. Aki a színház nyelvében újítani akar, az belenyúl ebbe, a csak rá jellemző világlátás, elképzelés alapján dolgozik. Én a szerzői előadás híve vagyok, a művészi személyességet, egyediséget keresem.

Azért a klasszikus színházban, kőszínházban is születnek egyéni, saját hangú produkciók…

Ami jó, az jó, bárhonnan jön. Pina Bausch olyan hihetetlen alternatív, hogy nem igaz. A Bárkában például voltam is… Csak aztán nem válogattam be őket.
A strukturális vonatkozások alapvetően nem érdekeltek, úgy kezdtem bele a munkámba, hogy semmilyen effajta feltételt nem szabtam magamnak. Még akkor sem, ha tudom, hogy az előző években nagyon nehéz volt kőszínházakkal együtt működni, ők erre nincsenek felkészülve. Nem törekszenek együttműködésre, nem akarnak itt megmutatkozni, és talán nem is képesek rá. Nem kommunikatív a struktúra, meg különben is: nekik ilyenkor szünet van.

Amikor Bozsik Yvette társulata díjat kapott itt, sokan vitatták, hogy ők egyáltalán beférnek-e az alternativitás keretei közé.

Szerintem beférnek, csak idén nem láttam tőlük jó előadást. Ezért nincsenek itt. A Krétakört hívtam, de ők sajnos nem érnek rá általában. Mindegy, ők már a puszta létükkel is nagyon sokat tesznek ezért a világért… miközben persze nem válik belőlük szabály.

Neked saját társulatod van, többnyire meg is vagytok híva a SZASZSZ-ra. Nagyon benne vagy a szakmában. Ez nem hátrány?

Sőt, előny. Ha szakmai szemmel nézem az előadásokat, nemcsak azt látom, milyenek, hanem azt is, milyenek lehetnének. Ritka a tökéletes mű, számonkérni mindig könnyű. Szerintem viszont ennek a közegnek bátorításra van szüksége. A független színházak manapság olyan rossz körülmények között dolgoznak, hogy kéretik nem számon kérni őket. Csoda, hogy a mostani hihetetlen állapotok között még egyáltalán léteznek. Kell a bátorítás, hogy igenis, még mindig lehet dolgozni.

Most mentegetőzöl? Valamelyik meghívott miatt?

Ez nem mentegetőzés. Egyáltalán nem az. Bár nincs olyan előadás ebben a válogatásban, amelyik valamilyen szempontból ne szorulna rá a mentegetésre.

Mondasz egy példát?

Az egyik tipikus választásom, ami sokat megmutat abból, amit kerestem, az a Lacáék [Székely B. Miklós]. Nagyon szerettem volna, ha a Szentkirályi Műhely fellép Szegeden. Ritka az a mélység, ahogy bizonyos témákba bele tudnak menni, nagyon személyesek, nagyon sokáig, koncentráltan dolgoznak. Közben meg vannak olyan dramaturgiai vonatkozásai az előadásaiknak, amiken alaposan el kellene még gondolkodniuk. Én így is meghívtam őket, végül sajnos technikai problémák miatt nem tudnak jönni.

Összesen hány előadást néztél meg?

80 körül.

Hogyan kezdted rangsorolni őket?

Először csak egy világérzésem volt. Néztem előadásokat, és azt ismételgettem, jézusmária, jézusmária; arra gondoltam, a színház nagyon nehéz dolog. Nem volt megszabva, hány meghívottnak kell itt lennie, megtörténhetett volna, hogy mondjuk négy előadásnál többet nem is javasolok. Végül inkább a bőség volt a baj.

A végső lista többnyire ismerős neveket tartalmaz.

Az ember mindig keresi az újat, de pusztán az újdonság kedvéért nem hívtam senkit. A legjobbakat próbáltam kiválasztani. Azok pedig már ismerősek.

Generációs jelenség volna a független színház?

Nincsenek újak, mert nincs perspektíva. Nagyon kevesen vannak kellőképpen elborulva ahhoz, hogy meg merjék kockáztatni az önsanyargatást. A Meridián kiváló példa erre: a tagjai elvégezték a főiskolát, elmentek mindenféle színházakba, aztán elegük lett. Megpróbáltak valami sajátot létrehozni. Májusra terveztek új bemutatót, de azt már nem tudták megcsinálni. Nem sikerült egyben tartani őket.

Van titkos favoritod? Tipped, hogy ki kap majd díjat?

A művészetben nincs legjobb meg legrosszabb. Egy válogató feladata az, hogy letapogassa, mik idén a fontos tendenciák, nem az, hogy győztest hirdessen. A fesztivál is egy alkotás: úgy tekintek a válogatásomra, mint egy előadásra. Minden elemének megvan a saját maga jelentése, de valami közös dologról is beszél. Ezért érdemes fesztiválra járni, ha érdemes: mert itt kitapinthatóvá válik, hogy – még ha az alkotók nem is tudnak róla, nem is törekszenek rá – számtalan összefüggés, kapcsolat létezik. A személyesség szüli őket. A kitartó identitáskeresés, -megvalósítás és -megfogalmazás eredményét pedig érdemes megmutatni.
Deutsch Andor