Most komolyan!
Tényleg!
Tehát:
általmentél a keskeny pallón. mentetek.
tiétek a magyarországi legjobb előadás a 2005–2006-os évadban. a POSZT zsűrije döntött így. s jól. majd dönt a közönség is, azon az estén, amikor Szegeden játsszátok az Anyám orra című produkciót. de így van ez más estéken is, így van ez már csak a színházakkal, díjak ide vagy oda, akkor is az a száz alak mér és ítél, aki aznap este a tiéd. tiétek.
örömünk és tiszteletünk a tiéd! tiétek!
akkor is, ha nem vagyunk ott, akkor is lesz mindig valaki, aki tudja, mit ér a szív és az akarat, erő és tehetség, a színház megismételhetetlen, eleven ritmusai, a monológ, a dal és a tánc, a csönd és a nevetés vagy a szájak szögletére fagyott mosoly. amit helyettünk tudsz. tudtok. amit nem tudnánk nélküled. nélkületek.

de nem is ezt akartam én ezzel a pallóval. hanem.
hanem azt, hogy mit is látni a szakadék másik oldaláról, és hogyan.
hanem azt, hogy mi lehet a munícióval, amivel vándoroltok kérlelhetetlenül és lendületben.

amikor lehúztad, lehúztátok a vasfüggönyt a Kisszínházban és Beckettet studíroztatok – 1996. volt, július 24-e, szerda, este 7 óra –, egy másik társulattal dolgoztál, dolgoztatok – Krétakör, rendező Schilling Árpád –, és mindenki a színen volt. azok, akik játszottak és azok, akik nézték. vérszemes este lett, ahol a színészek szabadultak fölfele a nézők pedig megfele előítélettől, félelemtől, egy hajszállal könnyedebb Beckett és néhány tonnával nehezebb majdnem-kamaszok. A vasfüggöny mögötti láthatatlan, üres nézőtérre gondoltam, aminek te, ti, háttal, mi pedig azzal szemben töltöttük az estét. az ásító, fekete semmire gondoltam, ami mögötted, mögöttetek van, és arra, ami onnan jön, a kőszínház mélyéből morajlik, a hivatás és a rutin, a vágyak és árulások ásításaiban föltárul majd, hogy hamm, bekapjon, elnyeljen, megemésszen téged, titeket. minket.

nem így történt.
úgy történt, hogy „írta és rendezte Pintér Béla”.
nyolc előadással történt és történik így.
Népi rablét, Kórház-Bakony, A Sehova Kapuja, Öl, butít, Parasztopera, Gyévuska, A Sütemények Királynője, Anyám orra.
szépen elhelyezted a 2000-es évekre ezt a repertoárt. elhelyeztétek.
adtál nekünk, az anyánk jóistenit! adtatok!
megmutattad, hol lakik a magyarok istene! megmutattátok!
az istenfáját, összeszedted, szétszedted, összeraktad. tátok.

mindenekelőtt a nyelvet. a gyerekkor nyelvét. hetvenes évek. a nyolcvanas évek párhuzamosan nyilvános nyelvét. aztán a kilencvenes évek új nyelvét. a szavakat ismertük, talán még a mondatokat is. külön. külön. ugyanakkor majdnem felszólító módot csináltál minden mondatból. csináltatok. mintha parancsolna valaki. egy apa. egy anya. egy testvér. egy tanár. egy barát. egy ellenség. egy katona. egy rendőr. egy pap. csupa hozzánktartozó. ez a nyelv redukált, csupasz, ideges, lappangó, vulkanikus, édes, behízelgő, gyilkos, kegyetlen. kombinált szekrényében ott lógnak az irónia rongyai, a csattanók ékszerei, a hangsúlyok felöltői, a jelzők fehérneműi, a főnevek öltönyei. az előszobában sorakoznak az igék topánkái, bakancsai, bőrcsizmái. ez a nyelv, akár egy kenyérvágó kés az alulvilágított, viaszkos vászonnal letakart konyhaasztalon. realista, akár az alpakka, melyben a költészet ezüstje összeolvad a hétköznapi alumíniummal.
elhelyezted ezt a nyelvet egy szuvas fogban. elhelyeztétek.
és ott forog, ízlel, beszél.

mindenekelőtt énekel. a nép énekel, és a nép szereti az operát. nem tudja a nép, hogy szereti, mert azt hiszi a nép, hogy a népdalt szereti. az opera sok de a nép azt hiszi, hogy a nép kevés. és a nép azt hiszi, hogy annyi a nép, mint a népdal.
a sokból egy keveset levettél. levettetek.
a kevéshez egy keveset hozzáadtál. hozzáadtatok.
ejha! mondta a nép.
ez, igen! ezek, mi vagyunk! a nép!
így lettél népművész. így lettetek.

mindenekelőtt ugyanez a helyzet a tánccal is. a panelben nép­táncolsz, a pajtában balettozol.
néptáncoltok. balettoztok. egy padödö a döngölt földön. egy bokázós a metlachin.

mindenekelőtt a zene és a zenészek, akik ott vannak veled. veletek.
mindenekelőtt a zene nem gép.
mindenekelőtt a zene ember.
mindenekelőtt a tér, ami aréna vasból, mert a vasvilág a hely, a hely, ahol a rend a vasvilág.
mindenekelőtt a fény, ahogy mondtam, a konyhánk, ahol kifőzünk valamit.
mindenekelőtt a jelmez, a díszlet, a konkrét, a valóságos, a kézzelfogható.
mindenekelőtt az anyag.

mindenekelőtt a színház.

ezt, ennyit, így, ennyire.
azon a pallón.
át.

tíz éve nézlek téged, ezzel a pakkal.
örülök, hogy bírod.
örülök, hogy itt vagy.
hogy bírjátok, hogy vagytok.
általmenvén.