Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Exstasis - 2006. évfolyam - 1. szám / Rádió Mi rovat

 

Lapszámaink

Ex-Stasis - Színház és kávéskanál az éterben

nyomtatható verzió

A szegedi civil közösségi rádió, a Rádió MI idén már másodszor költözött ki a THEALTER idejére a Grand Caféba. A médium célja, hogy teret adjon az alternatív civil kez­de­ményezéseknek, így a fesz­ti­vállal már az első su­gárzás évében egymásra találtak.

– A nagyobb médiumokban az ehhez hasonló események nem kapnak megfelelő teret, mi viszont naponta három órányi élő adást készítünk a THEALTER minden napján – mondta Nagy Gábor, a rádió főszerkesztője. A Rádió MI erre a hétre a fesztivál kellős közepébe, szíve tájékára költözött. Ideiglenes stúdiójukat a THEALTER szakmai beszélgetéseinek helyszínén, a Grand Caféban építették föl.

– Két olyan ember vezeti idén is a fesztivál élő rádióműsorát, akik otthonosan mozognak a színház világában. Csikós Ildikó és Hajós Eszter a saját szempontjaik alapján tulajdonképpen nem interjúkat készítenek a fesztivál résztvevőivel, hanem kötetlenül beszélgetnek. A kávéházi helyszín ehhez ideális közeget nyújt. Itt nincs az a hivatalos média feeling, ezért a beszélgetések résztvevői is oldottabbak, fesztelenebbek – ecseteli a kávéházi sarok előnyeit a főszerkesztő. – Az adások is sokszor spontán módon alakulnak: ha megjelenik egy érdekes ember a kávézóban, megkérjük, néhány percre üljön a mikrofonok elé, és beszélgessünk.
Persze a napi eseményeket a helyszíneken is követi a Rádóió MI: Kispéter Zsófia riportermagnóval járja az előadásokat, a felvételek pedig elhangzanak a műsorban. A különleges helyszín atmoszférája a hallgatókhoz is eljut. A mikrofonba belehallatszik a kávéskanál csilingelése, sőt, az a fantasztikus hang is jól hallható, amikor lefő a feketeleves a Grand Café kávégépén.
Lunapapa

A Rádió MI FM 89.9 élő műsorai a fesztivál ideje alatt 12-14 és 16-17 óra között hallhatók a szegedi éterben és a Grand Caféban, illetve a rádió honlapján (www.radiomi.hu), ahonnan a későbbiekben is bármikor letölthetők.

7.oldal

Vissza a tartalomjegyzékhez Az oldal tetejére
 

2024 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció