Volt egyszer egy M. Aliz nevű szekrény. És tele volt éjszakával. Éjszaka töltötte meg a polcait, fiókjait, a fogasos részeket, meg az alsó, hosszú cipőtartót. Éjszaka, éjszaka, éjszaka. Egy kalaptűt, egy selyem nyakkendőt, egy vasalt atlétatrikót nem lehetett volna már beleszuszakolni. A szekrény éjszakával volt teli. Aki kinyitotta és belenézett, általában sokáig nem csukta vissza az ajtaját: csak nézte, nézte a sűrű, csillagtalan feketeséget, melyben polc se reccsen, fogas se rezdül. Hogy ki pakolta be ezt ide és mit akart vele, senki sem tudta. Azt sem, hogy visszajön-e érte valaha. Talán már nem is él.