A szalamandra éve van, hallgassunk hát alkímiát
Gyorstalpalón vagy távoktatón, hagy legyen titkos a világ
Az éjjel hazafelé mentem, csak aztán másképp alakult
Egy bárpult termett ott keresztben, s egy bárpult, az nem katapult
Ki kávégépen száll fölébe, annak térkép e kerület
De a nagy álmos őslakók mind itt mosdatják a lelküket
Dzsungelt a dzsungel közepében, hogy utcán hálni bírjanak
Míg vaksötétből rájuk nem ront az első világos pillanat
Hogy vak ujjakkal fölragadják a maguk nyomta honlapot
S kínálni kezdjék, bár még kábán s némán sikoltják:
„Hol vagyok?!”
Kit anya szült, az mind sikolt és szűköl minden ébredésre
Mi a nappalból vonzza őt, az voltaképpen rém kevéske
„Szió, szió!” – agresszió már az is, ahogy rád köszön
Gyanús fajokat terelt egybe a bárkába a vízözön
Most velem próbál érintkezni. Érinthetetlen hogy legyek
Mikor épp örömhírt tudatna velem itt ez a rosszgyerek?
„Holnap honlap!” így elvergődik a következő holnapig
Nem pöröl, habár nem tisztázta hol a hazája, s hol lakik
Örülhetek, hogy nekem tisztán, kísérő nélkül sikerült
Hazatalálnom, s csak magamtól lettem kába és kimerült
Kit anya szült, az mind csalódik, igazat lódít, vagy valódit
Hazavergődik, haza a családig – viskóig bár, vagy csodakacsalábig –
A sötét ágyhoz settenkedve, hogy földi párját föl ne verje
S hogy hagy aludjon méla borja, szalamandráját széttiporja