A THEALTER fesztivál előadásaira kétféle Néző jár: hölgyek és urak. Pontosítsunk, finomítsunk, láttunk ott már kutyát is, belépő volt a nyakörvére tűzve. Igaz, az a kertben várt türelmesen, míg szép gazdasszonya a színházban figyelt.

Sz.
Rendhagyó módon kezdjük az urakkal. Ezek a férfiak, akik nyári nadrágban, szandálban érkeznek a Régi Zsinagóga kertjébe, ritkán mosolyognak. Sz. pár éve azzal fordult a stáb egyik tagjához, hogy ugyan, hagyják már őt békén, ő a kemény zenéket szereti, és mi ez a népies nyenyerészés (Pintér Béla és Társulata: Parasztopera). Mellesleg ő maga is tanyán lakik, nyilván innen származott az előítélet. Na, mondták neki, ugyan, ülj már be, légy szíves, erre a darabra, nézd meg, aztán nézd meg magad. Na, be is ült, mert érezte, itt nem viccelnek, komolyan veszik a műfajt. Beült, megnézte, szétröhögte a bajsza alját, s azt mondta a stábnak: Bocs, én ezt nem hittem volna, fergeteg jó, hát ez teljesen más, mint amire számítottam. Azóta is kérve kérlel minden érintettet, ugyan menjen már valaki Pestre vele, kísérje és tegye autóba, mert ő a Pintérék darabjait akarja látni. „A menyasszony domborodik, a magyarság szaporodik.”

G.
G. a keresztanyjával érkezett a Régi Hungáriába. Tudni kell róla – a keresztmamáról –, hogy régóta Németországban él, évente egy-két alkalommal látogat haza, család, gyerekek, ilyesmi. És arra kérte G.‑t: mutasd már be az itthoni barátaidat, tudom, pár éve leköltöztél Miskolcról Szegedre. Kikkel barátkozol, bulizol, mivel foglalkoznak ők? Na jó, mondta G., és mi jut eszébe, itt van Szegeden a Stefánia, ott a Régi Hungi, abban (is) folyik a THEALTER sokadjára, lássuk, mi lesz. És lőn: az anya a darabban megkattan, hát ez őrület, egy néző azt mondja, hú, mintha a saját családomat látnám viszont itt, a színpadon. (Utolsó Vonal: Piroska). Tragikus családi bohózat, melyet tíz évig játszott a társulat. Regős János írta és rendezte. Annyira kínosak, és förtelmesek voltak ezek a családi események, hogy a tragikum nevetésbe fordult. Így élünk mi, így éltek Ti!
G. keresztanyja meghatódott, azt mondta: köszönöm, látom, sokat dolgoztatok, dolgoztok itt a Dél-Alföldön, meg Pesten is: legyetek jók!


És akkor a Hölgyek
A hölgyek sokszor jönnek piros nyári ruhában, melyek nem annyira céltalanok, inkább látványosak. Néha gyermekkel a karjukban, akit később a türelmes papára bíznak, aki a színházi tér előtt elringatja a babát, amíg anyu lát és hall bent…

I.
I. évek óta visszatérő vendég, sok előadást megnéz, azt állítja, a szabadságát úgy időzíti a cégnél, hogy a szegediek független színházi fesztiválján itt lehessen. Egyszer a záró partin, ami akkor még a Laposon, a Tisza újszegedi szabadstrandján volt, elindult pisilni. Halász Péter sokat táncolt, egy szegedi rendező homokkal takarózott, én nevettem, egy gazdasági vezető hölgy az asztalon ropta, miközben a férfiak körülötte a földön hajlongtak és tapsoltak neki – az asztalos hölgynek. Szóval, amikor I. elment pisilni, szép, piros szandál, ahhoz illő piros ruha volt rajta, még szerencse, hogy visszaúton, de belelépett egy hatalmas pocsolyába. Körülbelül fél lábszárig süllyedt, a bokája, az a szép lebarnult, piros szandálos, vékony bokácska megmártózott a Tisza-menti iszapban. És odajött hozzánk, megkérdezte, haragszunk-e rá, hogy ily szalonképtelenné vált, mi lesz, ha valami puccos helyre megyünk tovább. Azt mondtuk neki, rá se ránts, itt a reggel, nem elég puccos ez neked? Azt mondta, de igen, köszönöm, köszönöm Szeged! Szívesen, mondtuk neki, és rendeltünk egy italt, ki emlékszik már arra, hogy mit kért, de megkapta, és boldog volt és az is maradt, s én azt hiszem, ma is az.

M.
M. azok közé a hölgyek közé tartozik, akik minél idősebbek, annál szebbek. (Kreol bőr, igéző szemek, szép nevetés, és még azért sem haragszik, ha róla szólva úgy kezded a mondatot, hogy „azok közé…”) Ért ő mindent, kivéve a rossz színházakat, meg az ostoba sutyerákokat, akik beleugatnak a lemezlovas munkájába, hogy ilyen, meg olyan zenét akarok.
M. azt mondta, ez egy szép éjszaka, férfimunka volt. Erre mi azt mondtuk, hát igen, de ehhez ti, ezek a szép bokájú, sáros lábú hölgyek is kellettetek. Köszönjük!