Amikor lementem a JATE Klubba szerdán, bocs, csütörtökön – éjfél volt, ezért a bizonytalanság –, szóval akkor ujjzsuzsi (Csókolom) jött, lefelé a lépcsőn, cipekedett. Aztán meg jött a rutkaiborika (Specko Jedno) és Ő is cipekedett. De voltak ott erős férfiak is, akik azért megfogták a nehezebb kellékeket, technikákat. Aztán a mikrobu­szok félreálltak.
Aztán a borinak megpróbáltam bemutatkozni, mert olyan szép, közben a zsuzsinak mondtam, hogy ő is, erre megeredt a közönség. Közben kiderült, mindenki ismeri egymást, és a fesztiváligazgatóval megegyezett a stáb, hogy akkor félegykor kezdenek a Csókolomék.
Először arra gondoltam, megyek az éjjelnappaliba, veszek egy csomag borotvapengét, de egy negyedóra múlva átváltottak: lassan vidámba csapott a zsuzsi keserű hangja. A végén már cigánydalokra roptuk.
Aztán megpróbáltam érthetően elmesélni azt, amikor (szerintem) itt a JATÉ-ban megalapítottuk Magyarország első és legjövedelmezőbb betéti társaságát. Amikor ifjú titán korunkban, még nem voltunk húszak, és elfogyott a péz, akkor a klubban elkezdtük összegyűjteni a visszaváltós üvegeket, és a pultnál leadtuk azokat. Adtak némi aprót, vagy valami sört, és pár hét után azt mondták: elég. Ez nem megy tovább. De aztán ment: megállapodtunk a kocsmárosokkal, hogy mostantól minden üveget visszavesznek, de csak féláron. Oké. Mindenki jól járt.
De ez régen volt, Önök ne tegyék ezt, megváltozott a rendszer.
Én megőszültem, s Magunk nem ilyen kisstílűek, és közben megváltozott az évezred.
Csókolom!
Ja igen, a rutkaibori: ha sírni akartok vagy nevetni, ott van, volt a helyetek. Igaz, a JATÉ-ban nincsenek ülőhelyek, s kedden a Hungiban már csak fekvőhelyek voltak, de most hallgassatok oda. Mint már említettem, szép és csodálatos.
Olyan, mint Ti.