Nincs szebb feladat, mint az olvasóközönség kinyújtott füleként ülni a nézőtéren és kószálni egy színház folyosóján. Ezeket mondták Önök, vagy Önökhöz hasonló mások az Off Társulat előadása alatt és után. Kihallgatott és kiprovokált nyilatkozatdarabok következnek.

– Az a szőke hogy tetszik?
– Mint színpadi jelenséget kérded, vagy mint szőkét?

De jó, hogy nem maradtak olyan komolyak, mint az elején! Már egész megijedtem, hogy teljesen komolyan kell venni őket.

Nem volt érdektelen. Sőt, ahogy így utólag visszagondolok rá, voltak benne nagyon szépek.

– Szegény énekeslány abban a nyakmelegítőben!
– Talán a hangja miatt muszáj.

Lapockatangó

Esztétikai szempontból a sokféleséget én nagyon is helyeslem. Mármint a diverzitást, érted… Azzal sincs baj, hogy ha kilóg a lóláb. Nem?

– Szerinted ez miről szólt?
– Komolyan kérded?
– Persze.
– Hát… látszott… A lányokról. Hogy milyenek.
– És akkor az a kínai bunyó hogy jött oda?

Tegnap egész végig nem vettem észre, hogy a cimbalmos itt van, úgy eldugták az oszlop mögé. A basszusgitáros-lányt meg rögtön megláttam.

Szegeden valahogy sokkal több a női rendező, mint másutt. Mindig voltak egy csomóan. Valahogy ez itt természetesebb.

Jók ezek a lányok. De a bolgárok után mindent másképp látok. Azok elképesztőek voltak.

Nekem tetszett. Most még mit mondjak?

Nem lehet ezt a fesztivált télen tartani? Negyven fok van a nézőtéren. A táncosok is hogy megizzadtak.

Hosszú volt. De megnézném most még egyszer előröl az egészet.

Nagyon kemények voltak. A szó legjobb értelmében.