Volt egyszer egy színház. Baloldalt, a hátsó fekete függöny mögött állt a sötétben egy teli mézes csupor. Néha arra jött egy-egy medve, kikanalazta, némelyik még a mancsát is lenyalta utána, aztán továbbment. Mire a következő mackó megérkezett, a csupor újra megtelt mézzel.
Kérdezgették a csuprot, hogy csinálja. Volt, aki ki akarta lesni a trükkjét, más próbálta meggyőzni, árulja el jószántából, hogyan lehet újratelni.
De ő csak mosolygott. „Nincs titkom. Ilyen vagyok” – mondta és csak állt, várta a következő medvét.