artus: sztélé2007.07.16.
22:43
tudom hogy nem mondunk ilyet de
ha ezt a darabot láttad, mindent láttál
vannak olyan előadások, ami után nehéz megszólalni.
mufurc leszel, magadnak való.
ott él benned tovább, pedig már hazasétáltál a forró éjszakában, pedig már a lábad alatt zörögtek a középnyáron lehullott levelek, pedig már a nappaliban vagy, a klaviatúrával szemezel.
tudom, hogy nem mondunk ilyet,
és nem csak erre mondhatunk ilyet,
de ha ezt a darabot láttad, mindent láttál.
szeretem goda gábor mindkét darabját, amit láttam. a donkihótét és a sztélét is.
lenyűgöz az elméje.
úgy érzem, ezek a darabok szeretik a közönséget.
miközben néztem a sztélét, volt néhány jó hosszú pillanat amikor elfeljtettem fényképezni.
elfelejtettem, hogy miért vagyok ott.
szerintem ez a színház: hogy beleolvadsz a darabba, és úgy érzed, te is ott vagy a színpadon.
ami ott történik, veled történik.
mire képes az emberi agy? az emberi test?
lélegeztél mostanában igazán mélyet, ami jól esett? tudatában vagy a testednek, a korlátaidnak, a határtalanságodnak?
aztán csak fogtam a gépet, tettem a dolgom. és jött egy hosszú pillanat megint.
az jutott eszembe: ellopjuk goda gábor képeit.
a nézők is, meg a fotósok is.
lopkodjuk a pillanatokat, kissé irigyen persze, hogy ilyen nekünk nem jut eszünkbe.
jól betárazunk gyönyörű színpadképekből rosszabb időkre.
a fotós a gépével spájzol, a néző meg az agyával.
és aztán goda sztéléje bármikor előhívható.
a metronóm hangja ringat ma álomba.
nyemcsok éva eső nyemcsok.eva@citromail.hu
|