József Trefeli magyar származású, Ausztráliában született és
táncstúdiumait is ott végezte, aztán európai koreográfusokkal kezdett
együtt dolgozni, majd pár évvel ezelőtt Svájcban telepedett le.
2005-ben alapított saját társulatot. 2006-ban készítette el a Real Life
Wrong c. előadását, mely a Baia Mare-i Atelier Fesztiválon a Legjobb
Koreográfia díját nyerte meg.
A táncelőadás egy pár történetének fordulópontjait meséli el. Az első
találkozás: klasszikus csábítás a lovagias hódítás korából, a darab
végén azonban a boldog pár kétértelmű eltűnésével szembesülünk. Az
ember nem érez felelősséget a szerelmi állapot és a szerelmes beszéd
különböző stádiumaiért, mint pl. a csábítás rítusa, a szerelmi erőszak,
a magány, az ünnep, az egység, a szerelem okozta összeolvadás és
szétválás, a Másik felfedezése, a szex, a fantázia, az intim titkok.
Veszélyes vállalkozás, ha az ember konfrontálódik más titkaival. A pár
megszenvedi annak következményeit, amikor felfedik a nézőknek a Másik
lényének legrosszabb tulajdonságait. Az előadás végén a két táncos
együtt, de mégis különállva, keserédesen elfogadják azt, hogy elrejtik,
de ugyanakkor ki is hangsúlyozzák álarcukat, amely egy tökéletes párt
mutat nekünk.
Az előadás egy fantáziadús, szellemes, érzékeny, vizuálisan is megkapó
produkció. Szervesen használja a jelenetképeket a háttérvetítésben,
erős képi világában az ikon-hatások egyszerre konkrétak és
metaforikusak, esztétikusak és költőiek. Ugyanakkor a táncban a
stílusbravúrok és az ironikus-önkritikus mozzanatok harmonikusan
keverednek, és bátran használja a társulat az érzéseket nem csupán a
testi, hanem a gondolati szintekre emelve-taszítva is.
ötlet, koreográfia, tánc: József Trefeli
társkoreográfus, tánc: Madeleine Piguet
díszlet, fény, video: Sven Kreter
fény: Pascal Burgat
video: Vania Aillon, Zoya Anastassova
hang: Frédérique Jarabo Oberson
jotref@ecophone.ch
|