Episztolé
Nem vagyok híve az „üzengetésnek”, de nyílt levélre a megszólított – már amennyiben nem akarja felvállalni azt a látszatot, hogy semmilyen formában meg nem érinti, el sem jut hozzá a kérdés? kérés? szemrehányás? vád? – kénytelen nyílt levél formájában válaszolni. És akkor a két rossz közül „csak” az jut neki, hogy minden szava magyarázkodásnak hat.
Kedves Hólyagcirkusz Társulat!
Kedves Szőke Szabolcs!
Nem vagyok híve az efféle levélváltásnak, mert célravezetőbbnek gondolom a nyílt véleménycserét, amikor a kérdést közvetlenül – személyesen – annak célozhatja az ember, akitől a választ várja – és tényleg, megvárja a választ, csak azután von le következtetéseket. És így tovább, folyhat egy párbeszéd. Ketten vagy néhányan, fehér asztal mellett, esetleg ásványvizes palackokat szorongatva, szakmai anyaggal legyezve magunkat egy nyitott fórumon – mindegy. A nyílt levél, a tüntető távol-, vagy magunk választotta kimaradás azt üzeni: valami baj van, valami nem jó, nem vállalható, de azt is: már mindent megpróbáltam, hogy választ kapjak, hogy tisztázzam a helyzetet, hogy billentsem a jó felé legalább, de nem és nem, más választásom immár nem maradt, halljátok-látjátok, emberek!? Nem azokhoz szól – vagy nem arról –, akiket megszólít, akiket céloz, hanem azokhoz, akik olvassák, értelmezik – sokszor anélkül, hogy ismernék a benne szereplőket, értenék a felvetett kérdéseket stb. Kissé fals is nekem ezért, ha egy ilyen levél arról beszél (ír), hogy íme, ő nyíltan akarja megvitatni a problémákat, tisztázni akarja a helyzetet. Ez most mintha trend is lenne, de még mindig viselhetőbb szokás, mint tojással, homokzsákkal vagy utcakővel a táskában járni rendezvényekre, az igaz.
De, mondhatnám, van alternatívája a jól időzített nyílt levélnek is.
Félre értés ne essék: nem helyette, de annyi minden van még előtte.
Ezeket nem megtenni illetlenség.
Mert van úgy, hogy az embert egyszer csak egy dolog nem hagyja nyugodni. Talán valami olyasmi az a dolog, ami az előző napon is épp ugyanúgy volt, akkor még szinte lehetett is együtt élni vele, de jön egy nap, amikortól már nem. Van ilyen.
Akkor az ember elmegy futni, vagy a konditerembe, esetleg más módokon igyekszik megszabadulni a feszültségtől. Ha azonban a dolog valamilyen oknál fogva nem intézhető el ilyen könnyedén, az ember fogja magát, időt és energiát áldoz rá, és célirányosan kezdi keresni az elviselhetetlenség nyitját, a kérdést vagy a választ, hogy nyugtalansága csillapuljon. Ennek számtalan módja van, lehet például bogarászni a végtelen interneten, tanulmányozni weboldalakat, írásokat, megnyilatkozásokat, összegyűjteni, rendszerezni és szóról szóra újra meg újra átvizsgálni, jegyzetekkel látni el azokat – de előfordulhat, hogy ilyenkor mégis inkább a kérdések gyűlnek tovább. Lehet önvizsgálatot is tartani – sose tudhatja az ember, jobb ezen túlesni, hátha a hiba az ő készülékében van… Lehet felidézni személyes, vagy olvasmányélményeket, ha a témába vágnak – tényleg, sok mindent lehet, egymás után vagy egymással párhuzamosan. A nyugtalanságnak, elégedetlenségnek, értetlenségnek, felháborodásnak stb. szerencsés esetben konkrét oka van. És tovább egyszerűsíti a helyzetet, ha a konkrét dologgal kapcsolatos konkrét és egyenes kérdéseket van kinek címezni, mert mondjuk ez a valaki nem a Jóisten, az emberiség maga, egy politikus vagy egy elérhetetlen popsztár. Ilyen egyszerű esetekben a legkézenfekvőbbnek számomra az tűnik, ha az ember kérdez. Ezt megtenni talán nem olyan bonyolult, ha az ember a kérdések címzettjével évek óta úgynevezett korrekt szakmai kapcsolatban áll, esetleg baráti viszonyban van. Mindegy is, melyik, ha a mobiltelefon névjegyzékében tárolt szám bármikor tárcsázható.
Egy nyílt levél persze nem erre való. Arról kellene írnom, hogy a MASZK Egyesület alapító tagja a BESZT-nek, viszont nem tagja az AFSZSZ-nek, és mint ilyen, korlátozottan ugyan, de részt vett a struktúrán kívüli színházi szcéna („alternatívok”) regisztrációs rendszerének kidolgozásában; hogy a THEALTER fesztivál 2003-tól, a szinte teljes anyagi ellehetetlenülés pillanatától hátteret (értsd: helyet – a szó szoros és átvitt értelmében –, infrastruktúrát, dolgos kezeket és nem utolsó sorban anyagiakat) biztosít az Alternatív Szemlének, annak ellenére, hogy a SZASZSZ és a THEALTER szervezésének elvei és szempontjai sok ponton különböznek. De ezt az utóbbit nyilván nem kell elmondanom (írnom), hiszen jócskán van tapasztalatotok a 2003 előtti (1998: Szőke Szabolcs és Társulata: Hólyagcirkusz (nyitóelőadás); 1999: Zene-Katasztrófa; 2000: Keserű bolondok; 2001: Az utolsó pacc; 2002: Kontrapunkt (nyitóelőadás)) és a 2003 utáni (2003: Bohóc Biblia; 2004: Szemétre a vénasszonnyal; 2005: Csődcsicsergő - Művésznő a csúcsponton; 2006: Don Cristóbal pályázat) fesztiválokról is.
Tudom, hogy egy nyílt levélben nem illik személyes hangot sem megütni. Ez is itt most csak részben az. Nagyon sajnálom, hogy egy szerencsétlen baleset – tudomásom szerint ez tényvalóság, nem pedig képes beszéd, amely a nyílt levelezéssel leleplezett feszültséget óhajtja szerencsétlenül elleplezni – miatt nem a Perovics Zoltán által megálmodott, és a Te közreműködéseddel megvalósított produkció volt az idei fesztivál(ok) első előadása.
Bár a jelen helyzetben kétségtelenül érdekes egybeesés lett volna a nyílt levél (www.szinhaz.hu) publikálása és a nyitóelőadás.
Mindezekről, részletesen, személyesen, bármikor.
Martinkovics Katalin
MASZK Egyesület
Kapcsolódó anyagok:
szinhaz.hu – a Hólyagcirkusz Társulat nyílt levele (2007. július 16.) és az általuk összegyűjtött, a témában fontosnak ítélt háttéranyagok http://www.szinhaz.hu/index.php?id=1272&cid=26564
egy háttéranyag a Hólyagcirkusz Társulat honlapjáról: http://www.szinhaz.hu/index.php?id=1281&cid=14295
2007.07.18.
forrás: MASZK
|
Hírek
