Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Hírek

 

Hírek

 

 
 Összesen: 6 hír hír / oldalra:   5
 1/2 oldalra « Előző Következő» Ugrás közvetlenü a(z):   

Fesztiválzárás

Bemutatókkal és díjátadóval zárult a 23. THEALTER.

Idén először adtunk át fesztiváldíjakat: a leghűségesebb nézőnek járó THEALTER-nyulat Lencsés Gyula szociológus, tanár, a legnépszerűbb előadás közönségdíját pedig az Átrium Film-Színház és a Kultúrbrigád Gothár Péter rendezte Vaknyugat című előadása nyerte el. A fesztivál kritikusdíját Proics Lilla és Jászay Tamás kritikusok Horváth Csabának ítélték, rendezői és pedagógusi munkáját elismerve.

9 nap alatt, 11 helyszínen 7 ország 25 alkotócsoportja mutatkozott be a 23. szegedi nemzetközi színházi fesztiválon. Fontos missziónk, hogy minél többek számára tegyük elérhetővé programjainkat: több mint 60 eseményt kínáltunk az ide látogatóknak, de mindössze a programok egyharmadára kellett belépőjegyet váltani. Várakozásaink beigazolódtak: több előadást meg kellett ismételni a nagy érdeklődésnek köszönhetően, és az ingyenesen látogatható programok magasabb aránya ellenére az átlagos jegybevételt 24%-kal, a nézőszámot 28%-kal tudtuk növelni az elmúlt évhez képest.

A találkozó programjában 4 premier – ebből 2 ősbemutató –, három műhelybemutató, valamint a szegedi Metanoia Artopédia magyarországi premierje szerepelt, a produkciók közül 4 csak Szegeden volt látható, a fesztivál ideje alatt. 5 olyan produkciót is kínáltunk – határon túli magyar és külföldi alkotók tolmácsolásában –, amelyekkel Magyarországon csak itt találkozhatott a szakmabeli és a laikus közönség. A színházi előadások mellett ingyenes és nyitott mozgástréninggel, kiállítással, szabadtéri és szakmai programokkal, koncerttel vártuk az érdeklődőket. A fesztivál lebonyolításában 22 önkéntes volt a segítségünkre.

A színházi programok keresztmetszetet adtak a szegedi, illetve szegedi kötődésű alkotók munkáiról, és a közönség a Déli Vonal szellemében vendégül látott külföldi alkotók mellett bepillantást nyerhetett több határon túli magyar műhely munkájába is, valamint találkozhatott a hazai független szcéna legjobbjaival, fontos előadásaival. A találkozó idején tette közzé a Színházi Kritikusok Céhe az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díja jelöltjeinek listáját. A fesztiválon két alkalommal is látható volt a THEALTER idei díszvendége, Horváth Csaba rendezésében A nagy füzet című előadás, amely három kategóriában – a legjobb előadás, a legjobb független színházi előadás és a legjobb színházi zene – esélyes a rangos elismerésre.

A fesztivál záró napján tartottuk Theo Herghelegiu: Tündéri című minimál-szürreál musicaljének ősbemutatóját. Az előadás az Aradi Kamaraszínház, a szegedi MASZK Egyesület és a Békéscsabai Jókai Színház koprodukciójában készült, és ősztől Aradon és Békéscsabán is látható lesz.

Első alkalommal rendeztük meg a nagy sikerű műhelybemutatóval záruló Tea for Two tánckurzust, melyet Horváth Csaba és Juronics Tamás koreográfusok vezettek.
A fesztivál egyik legfontosabb és legvidámabb műhelye a Játszani is engedd! projekt nyitó eseménysorozata volt a szegedi Roma Tanodában. Az egyhetes együttlétet műhelybemutató zárta, a közös alkotásnak gyerekek és felnőttek egyaránt boldog és elkötelezett résztvevői voltak. Az ősszel folytatódó, a kulturális esélyegyenlőség javítását célzó projekt együttműködő partnere a Karaván Művészeti Alapítvány és a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, főtámogatója a Norvég Civil Támogatási Alap.

Nagy érdeklődés kísérte szabadtéri programjainkat is: a legkisebbeket két produkciójával is elbűvölte visszatérő vendégünk, az Utcaszínházi Alkotóközösség, míg az első ízben Magyarországra látogató szentpétervári Mr. Pejo’s Wandering Dolls nevéhez hűen és korosztálytól függetlenül szerzett varázslatos élményeket a szegedieknek és az ide látogató turistáknak. Óriási közönség- és szakmai sikert aratott a szentesi Horváth Mihály Gimnázium végzős irodalmi-drámai tagozatosainak A legnagyobb magyar című utcaszínházi produkciója, mely a hét végén a 6. Ördögkatlan Fesztiválon is látható lesz.

A szakmai kísérő programok között idén is helyet kapott a kritikus szekció, a beszélgetések a THEALTER Rádió adásaival együtt meghallgathatóak a Rádió Mi, Szeged nonprofit, civil közösségi rádiójának honlapján is.
Az eseményekről a fotókkal illusztrált THEALTER-blog, és az Ex-stasis, a fesztivál lapja is tudósított, és idén is forgattunk THEALTER Híradókat, melynek adásai szintén elérhetőek a fesztivál honlapján, illetve a Facebookon.

Szeged évtizedek óta részese a regionális és a nemzetközi színházi életnek – ezt kevés magyar város mondhatja el magáról. Ennek a jelenlétnek meghatározó alkotóeleme a THEALTER fesztivál, amely a független színházak egyik legfontosabb hazai fóruma, megjelenési lehetősége, találkozási pontja a közönséggel – amely idén is igennel szavazott a függetlenekre Szegeden.

A sikeres fesztivál ellenére azt reméljük, hogy a közönségünk „éhes” maradt, hiszen nem csak nyáron, koncentráltan adunk lehetőséget az ünnepi együttlétre, a közösségi eseményekre: ősszel is jó és fontos előadásokkal térünk vissza, terveink szerint nem csak központi helyszínünkre, a Régi Zsinagógába.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik részt vettek az idei fesztivál előkészítésében és lebonyolításában, valamint fellépőinknek, partnereinknek, támogatóinknak, és természetesen a közönségünknek is: köszönjük!

2013.08.03.

forrás: MASZK

Fesztiválvideók

Az idén is készítünk videós összefoglalókat a fesztivál programjairól.

A kisfilmeket itt lehet megnézni.

2013.08.03.

forrás: MASZK

23. THEALTER program + jegyek + videó!

Elindult az online jegyrendelés, július 16-tól pedig kezdődik a jegyárusítás!




Egyelőre a napi lebontást böngészhetitek, az előadások ismertetőit eztán töltjük majd fel.
Jegyet rendelni online a Részletes program oldalon lehet, itt az előadások mellett a jobb szélen levő jegyikonra kattintva.
A jegyeket megvásárolni pedig a következő időpontokban tudjátok:

1. A fesztivál összes előadására július 16-17-18-19. kedd-szerda-csütörtök-péntek, 15.00-19.00 óra között megvásárolhatók a belépők a Régi Zsinagóga pénztárában (Hajnóczy utca 12.)
2. Július 20-tól a fesztivál ideje alatt minden nap 12.00-17.00 között csak az aznapi előadásokra lehet majd jegyet vásárolni, szintén a Régi Zsinagóga pénztárában
3. Egy adott előadásra az előadás helyszínén előadáskezdés előtt 1 órával kezdődik majd a jegyárusítás.
4. Azokat az előrendelt jegyeket, amelyeket legkésőbb előadáskezdés előtt 30 perccel nem vettek át, amennyiben igény van rájuk, eladjuk!

Mindenkinek azt tanácsoljuk, használja ki az előzetes jegyvásárlási lehetőséget, ne hagyjátok a jegyrendelést/jegyvásárlást az utolsó pillanatra!!!

Sajnos egy jelentősebb változás is történt az eredeti programtervhez képest:
„Kedves Nézőink,
Szíves elnézést kérünk, de az idei szegedi THEALTER Fesztiválon belső egyeztetési problémák miatt, társulatunk a szervezők végtelen együttműködése ellenére sem tud jelen lenni.
Bízunk benne, hogy jövőre bepótoljuk!
Üdvözlettel,
Pintér Béla és Társulata"

2013.07.11.

forrás: MASZK

THEALTER TEA FOR TWO - két mozgástréning a fesztiválon

Tréningvezetők: Horváth Csaba és Juronics Tamás

Két csoportban, két kiváló koreográfussal dolgoznak a kurzusra jelentkezők, akiktől nem professzionális előképzettséget, hanem csak kíváncsiságot és odaadást várunk -– hogy aztán 2 etűdben a közönséggel együtt pillanthassunk bele a közös munka eredményébe a fesztivál végén.



HORVÁTH CSABA:
„A THEALTER Fesztivál keretében tartott workshopon egyrészt azt a kérdést járom körül, hogy hogyan fejleszthetők a mozgáson keresztül az előadói és alkotói készségek. A gyakorlatok egy része a magyar néptáncból merít, melyen keresztül szemléltetem, hogy az autentikus néptánc elemei hogyan válhatnak kortárs mozgásformák alapjává.
Másrészt ízelítőt adok a Forte Társulat néhány tagja segítségével a fizikai színház néhány jellemző eleméből. Megkíséreljük bemutatni, milyen plusz jelentésréteggel ruházhatja fel a színházat a test előtérbe helyezése és a fizikalitás.”





JURONICS TAMÁS:
„Számomra a műhelymunka célja azt kideríteni, hogy egy olyan csapattal, akivel nem összeszokott napi kapcsolatban vagyok, hogyan sikerül egy adott témát mozgásban megfogalmazni. A mozdulatrendszer, mellyel dolgozom, hogyan formálódik a más tréninghez szokott táncosok testén. Ugyanakkor az ő tematikus improvizációikat hogyan tudom beépíteni úgy a koreográfiába, hogy szerves egységet képezzen a saját mozgásanyagommal. Érdekes feladat továbbá egy adott zenét koreográfiai munka szempontjából értelmezni, boncolgatni, felhasználni.”

Tréning-időpontok: 2013. július 21-26. (vasárnap-péntek), 9-13 óra között, csoportonként 2 órában
Záró workshop bemutató: 2013. július 26., 17.00
Helyszín: Kamaraszínház balett-terme

A részvétel ingyenes, továbbá semmilyen előzetes képzettséget vagy rákészülést nem igényel.

Jelentkezni lehet: előzetesen a maszk@maszk.hu e-mail címen július 14-ig.
Maximális létszám: 12 fő/kurzus!

Jelentkezni egyik vagy másik tréningre lehet, mindkettőre nem - így kérjük, tüntessétek fel, kinek a tréningjére jelentkeztek.
Amennyiben a kurzusok a jelentkezési határidő előtt betelnek, a jelentkezést lezárjuk.


A MASZK Egyesület húsz éve van jelen, tölt be vezető szerepet Szeged kortárs színházi életében.
Egyesületünk 20 éve működteti a sokáig egyetlen befogadó profilú vidéki intézményt a szegedi Régi Zsinagógában, ahol 1992 óta látunk vendégül színházi, táncszínházi produkciókat itthonról és külföldről, rendezünk filmes, képzőművészeti, zenei és irodalmi programokat.
Az Alterra Kortárs Előadóművészeti Központ, azaz a Régi Zsinagóga a fő helyszíne az idén 23. alkalommal megrendezett, évente jelentkező nemzetközi színházi fesztiválunknak is.
Az évek során működési körünk is egyre komplexebb lett: az elmúlt két évtizedben több alkalommal is teret adtunk színész- és táncos kurzusoknak, workshopoknak
.

2013.07.03.

forrás: MASZK

THEALTER 2013

Az idei THEALTER dátuma: július 19-27.

23. THEALTER Fesztivál
színház, zene, kiállítás, akadémia

Szeged, 2013. július 19-27.

Az idén 23. alkalommal jelentkezik a THEALTER, Magyarország egyetlen, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye. A kiváló minősítésű művészeti fesztivál július 19-27. között várja a Szegedre látogató színházkedvelőket.

Az 2012. évben bevezetett A fesztivál díszvendége kitüntetést és rangot a szervezők döntése alapján idén Horváth Csaba, a Forte Társulat alapító-vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója nyerte el. A Harangozó Gyula-díjas táncos-koreográfus két előadását láthatják a nézők.
A Toldit az Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztálya mutatja be Arany János klasszikusa nyomán osztályfőnökük, Horváth Csaba rendezésében, a Forte Társulat pedig az Agota Kristóf: A nagy füzet című előadással szerepel a fesztivál programjában.

A fesztivál nyitó előadása a szegedi Metanoia Artopédia: Mutatványosok az Alkimisták utcájában című magyarországi bemutatója lesz.

A hazai független színházi előadások közül látható lesz Gergye Krisztián Társulatának tavaszi bemutatója, az opera amorale – amorális opera egy elvonásban, a(e) Bizottság nyomában című összművészeti produkciója. A fesztivál vendége lesz az újonnan nyílt Átrium Film-Színház első, a Kulturbrigáddal közösen színpadra állított előadása, Martin McDonagh: Vaknyugat című darabja, melyet Gothár Péter állított színpadra. Ismét Szegeden vendégeskedik Pintér Béla és Társulata A 42. hét című előadással. A Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egy magyarországi ősbemutatóval mutatkozik be a közönségnek, Gianina Cărbunariu darabját Kebab címmel Balog József állította színpadra.
A fizikai, illetve táncszínházi vonalat erősíti Fehér Ferenc Running című friss bemutatója, illetve a Radikális Szabadidő Színház: Book of the Dead / Halottaskönyv című előadása.

A fesztivál hagyományaihoz híven idén is képviselteti magát az utánpótlás. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata A legnagyobb magyar címmel készít utcaszínházi produkciót, és látható lesz a pécsi Janus sr. Balkán című, a XXIV. Országos Diákszínjátszó Találkozó közönség- és alkotói díjas előadása.
Az SZFE hallgatói mellett ismét láthatóak lesznek kaposvári színészhallgatók is, Jeles András: A nap már lement című előadását a II. évfolyam mutatja be, a szerző rendezésében.

A magyar produkciók nemzetközi kontextusát a főprogram negyedik pillére adja. A THEALTER karakterét megőrizve továbbra is a Déli Vonal szellemében, elsősorban Kelet- és Dél-Európa izgalmas színházai közül válogattak, és a hagyományoknak megfelelően vendégül látnak határon túli magyar alkotókat is. Idén visszatér Szegedre a tavaly nagy sikerrel bemutatkozó szlovén Via Negativa. A Balkán kapcsolat című programban három előadást mutatnak be: Mit mondott nekem Joseph Beuys, mialatt döglötten hevertem az ölében; Játék fogpiszkálókkal és Interjú egy művésszel címmel.
Először jár Szegeden a svájci Dimitri Színházi Iskola képviseletében Raúl „Nene” Vargas Torres. A kolumbiai alkotó Én vagyok te… című produkcióját láthatják a nézők.
Elsőként mutatkozik be Magyarországon a világjáró szentpétervári Mr Pejo’s Wandering Dolls. Látványos utcaszínházi produkciójuk címe: Dekadencia.

Visszatérő vendég a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, amely idén az újvidéki színésznőből lett rendező-koreográfus hallgató, Táborosi Margaréta rendezésében Az ember komédiája című, Sziveri János alakját és művészetét felidéző produkciót mutatja be.
Elsőként szerepel a THEALTER Fesztiválon a sepsiszentgyörgyi M. Stúdió: Fehér Ferenc Kampf című koreográfiáját mutatják be.
A fesztivál programjában helyet kapott az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület új bemutatója is, Theo Herghelegiu: nyú Jork, nyú Jork (Zelda Was Not from Here) című előadása is.

Az idei fesztivál programjának fontos része a műhelymunka. A THEALTER Tea for Two elnevezésű tréningkurzus vezetésére idén a fesztivál díszvendége, Horváth Csaba és a Szegedi Kortárs Balett Kossuth-díjas táncos-koreográfusa, Juronics Tamás vállalkozott. A Játszani is engedd műhely együttműködő partnere a Karaván Művészeti Alapítvány és a szegedi roma tanoda, és visszatér két interaktív utcaszínházi produkcióval az Utcaszínházi Alkotóközösség is.

A tervek szerint színes, ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány idén sem, az egész estés színházi előadások mellett kiállítást és zenei programot is kínálnak majd. A szakmai programok részeként Jászay Tamás és Proics Lilla vezetésével naponta összeül a kritikus szekció is. Idén is megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes lapja, lesz THEALTER Rádió, naponta frissülő THEALTER-blog, és mozgóképes tudósításokat is terveznek: idén is folytatódik a tavaly nagy sikerrel induló THEALTER Híradó sorozata.
A fesztivál hagyományainak megfelelően idén is vendégszerepel ajándékprogrammal, Harsányi Attila és az ukrán származású Vigula Mihajlo Oroszok című Viszockij-estjével a szegedi Csillag Börtön Dankó Pista fesztiválján.



A THEALTER plakátját idén is Baráth Ferenc grafikusművész tervezte. A programsorozat fő helyszíne ebben az évben a Régi Zsinagóga és a Szegedi Nemzeti Színház Kamaraszínháza lesz, de a város számos pontján találkozhatnak a fesztivál programjaival a szegediek és a Dél-Alföld központjába látogatók.

A július 19-én induló rendezvénysorozat fő támogatója Szeged MJV Önkormányzata.

A szervezők fontosnak tartják, hogy a 2013-as THEALTER – hagyományainak megfelelően – idén is a szakma, a kultúrpolitika, de legfőképp az utca embere, azaz a közönség számára értéktartó és értékteremtő, a független színházi terület életképes és megújulni tudó arcát felmutató programsorozat legyen.

A részletes programról július elsejétől a fesztivál honlapján: www.thealter.hu, valamint a Facebookon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A THEALTER fesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.

2013.06.25.

forrás: MASZK

 Összesen: 6 hír hír / oldalra:   5
 1/2 oldalra « Előző Következő» Ugrás közvetlenü a(z):   
a lap tetejére
 

2025 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció