Dohy Anna: Anonim Katák gyűlése

A tegnapi egymást mozgatós gyakorlathoz hasonló élménnyel kezdődött a mai workshop, de a végtagok helyett most a gerinc és a testközpont kapott figyelmet. Csukott szemmel furcsán átalakul az ember testképe – felpuhulnak a testhatárok, és a csontozat rugalmasnak, gyurmázhatónak tűnik.

Mintha legalább egy métert nőttem volna az ég felé, hirtelen nagyon távolinak érzem a fejemtől a talpamat, ami egészen biztos belenyomódott a talajba, és mostantól ott fog virítani a talplenyomatom az emeleti tornaterem parkettázott padlójában. A karjaim olyan hosszúak lettek, hogy csaknem a bokáimat verdesték. Még jó, hogy mire ismét kinyitottam a szemem, mindenem visszahúzódott normális állapotába.



A lazító gyakorlatokat eseménydússá tette ugyan két tűzriadó, de a páros feladatokat szerencsére már nem kísérte fülsértő szirénázás. Tanultunk esni, lökni, pofozni, ölelni, energiát adni és kapni, miközben egyre természetesebbé váltak a szokatlan gesztusok. Később mindannyian Katák lettünk: a tegnapi házi feladat értelmében mindenki hozott egy monológot „Kata vagyok” címmel. Többnyire bemutatkozó szövegek születtek, melyekben Kata felvázolja helyzetét, bemutatja a története szereplőit és ad egy képet saját személyiségéről is. Jellemzően adtak a szereplők valamilyen magyarázatot kényelmetlen helyzetükre, viselkedési zavaraikra is – Lili Katája egyenesen pszichológiai ön-diagnózist állított fel. De Niki például elhunyt édesanyjához íratott levelet a szereplőjével, Eszter Katája pedig köszönte szépen, de kikérte magának az egész bemutatkozósdit.



A párokba állított Katák elkezdtek dolgozni monológjaik összefűzésén, belekomponálva a tanult mozdulatokat. Van rá egy esély, hogy ma elszórva a THEALTER helyszínein egymást ölelgető, pofozgató, lökdöső Katákba fogok botlani.

(Tea for Two workshop Widder Kristóffal – 2. nap)

Fotó: Dohy Anna