Dohy Anna: Visszatartott lélegzet

Vegyél egy jó mély lélegzetet! Tartsd bent, amíg csak bírod! Ha már úgy érzed, nem megy, mert szétreped a tüdőd, megszakadnak az izmaid és a levegő vadul követeli magának a szabadulást, megközelítőleg képet alkothatsz róla, miféle energiák feszítik belülről Horváth Csaba Bartók Béla zenéjére készített koreográfiáját. És főképp arról, hogy micsoda kontrolált erő kellhet ezeknek az energiáknak a kordában tartásához.

Elsöprő az 5. vonósnégyes előadóinak maszkulin jelenléte: erőt képviselnek, akárcsak a cím, a zene, vagy a tiszteletet parancsoló Bujtor Kvartett. Nincs pantomimes macsóskodás, csak tiszta tánc, amiben történet helyett a nyers energiáé a főszerep.

Talán az előadók eltérő testfelépítésének, kisugárzásuk tisztaságának köszönhető, hogy a darab ennyire őszinte tud maradni. Minden test az, ami. Minden mozdulat az, ami.

Nincs felesleges manír, túldíszítés vagy mesterkélt pátosz, pedig a produkció nem szűkölködik összetett hatásokban és lágy, lírai pillanatokban sem. A mozdulatnak része az izomremegés, a láb támasztékkereső motozása, ahogy része a talaj, a gravitáció és a vele birkózó test.

A Concerto mindenek előtt grafikus alkotás: a Benedek Mari jelmezeiben mozgó táncművészek szinte összekarcolják a teret aprólékos vonalaikkal, az alsóruhák és pántok fekete fontjai pedig határozott nyomokat hagynak a fénylő padlófelület felett. Még az óriási gumikerekek is értelmezhetők valamelyik sokszorosító grafikai eljárás nyomhagyó eszközeiként.

Az alkotófolyamat, a könyékig grafitporos, vad munka hangulata a darab esztétikáján túl a megjelenített történet(szerű) dramaturgiai száltól sem áll távol: mintha a szereplők a fizikai munka olajfoltos, izzadságszagú világát állítanák szembe a kész művészeti produktum fénylő, emelkedett, csaknem szakrális tisztaságával.

Ebben a folyamatban a játékosságtól a szerelmen át az élethalálharcig számos árnyalat helyet kap – hol az ember kerekedik fölül, hol pedig a munka őrli fel az embert. No nem mintha azonosítani lehetne a Concertót egyetlen jól körüljárható allegóriával – a darab rendkívül réteges szerkezete számos értelmezési lehetőséget nyitva hagy.

Tudtam, mire számíthatok, hiszen a híre messze megelőzte Horváth Csaba egy év alatt szinte legendássá vált alkotását – a sokat emlegetett bemutató az Ördögkatlan Fesztiválon, az önként vállalt Bartók-szilencium megtörése, és a tény, hogy Horváth Csaba évek óta először ismét táncprodukciót rendez, sokat hozzátett az előadást körüllengő misztikus hangulathoz. Erre mégsem lehetett felkészülni. A taps alatt lassan fújom ki a visszatartott levegőt.

(Forte Társulat – Ördögkatlan Fesztivál – CAFe Budapest – Nemzeti Táncszínház: Bartók Béla: 5. vonósnégyes / Concerto)

Fotó: Thealterphoto2017