Balázs Nóra: Másik nézőpont

Az Egy nő számomra kábé két nappal ezelőtt kezdődött, amikor befutott az előadás magyar felirata, én pedig a felvétellel felszerelkezve elkezdtem átnézni a szöveget, hogy minden pontosan talál-e (talált, a szerkesztésért innen is köszi, SzP!).

Folytatódott azután tegnap reggel 8-kor a Zsinában, amikor megérkezett Victor, a joviális román technikus és elámult azon, hogy Sanyibá meg Robi milyen magabiztossággal pakolják az öt méter magas létra tetejéről a lámpákat. Déli 12-ig én megtanultam egy csomó világítástechnikai zsargonszót románul, Victor pedig megtanult számolni magyarul. Mire az előadás este 10-kor elkezdődött, már azt is végignéztem, ahogy Bács Miklós és Irina Wintze idén alapképzést végzett tizenöt fős színészosztálya pillanatok alatt bedíszletez, feltakarít, jelmezt vasal és bemelegít, a koreográfus, vagy akár egyetlen vezetőtanár jelenléte nélkül.

A tulajdonképpeni előadást aztán a karzatról, egy laptop képernyője és a Zsina tréger-rendszere közt kukucskálva követtem végig. Az Egy nőt játszó osztály fegyelmezettsége, összeszokottsága és jókedve azonban így is átjött. Az előadás Esterházy Egy nőjének könnyed és humoros megközelítését nyújtja. Piros balettszőnyeg, retró-ruhák és zene, és a regény – mint később megtudom, a diákok által kiválogatott – morzsái, hétköznapi mozdulat-koreográfiák kíséretében.

Ha nem éreztem volna Horváth Csaba Bartók-koreográfiái után úgy, hogy most egy ideig semmi egyebet nem vagyok képes befogadni, azt mondanám, az Egy nő egy nyáresti kikapcsolódáshoz illő jó kis programot jelentett.

(Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar, III. évfolyam: Egy nő)

Fotó: Thealterphoto2017