Balázs Nóra: Sötétben minden világos

Nem sokat tudok Thomas Bernhardról. Szövegeit főleg ismerőseim kedvenc idézeteiként ismerem, akárhányszor próbáltam a könyveit „önállóan” olvasni, pár oldal után valahogy mindig belefáradtam.

Azt hiszem, eddig ez volt a fő alapélményem Bernharddal: a fáradtság. Meg egy régi kolozsvári Vadásztársaság-előadásból a gyönyörű látvány és a teljesen szürreálisnak ható szöveg kontrasztjának máig emlékezetes izgalma.

A Közmunka Színház Csitt, madarak! Csitt! estje ezért számomra amolyan újabb kedvcsináló Bernhard műveihez, csak itt nem az ismerőseim, hanem egy alkotócsapat válogatta össze a számukra valamiért fontos részleteket. Mint a felolvasóest ismertetőjéből kiderül, ők rendszeresen készítenek ún. rendszerkritikus esteket Bernhard-szövegekből, és ezúttal a temetés-előadóművészet-államhatalom témában történt a szelekció.

A harmonika és gadulka-kísérettel felolvasott szövegek minden didaktikusságot mellőző éleslátása és rejtett iróniája zavarba ejt. És zavarba jönni fontos, bármilyen korban nélkülözhetetlen tapasztalat, ha szeretnénk megőrizni a józan ítélőképességünket.

Az est végén levetített, Thomas Bernharddal készült interjúkból összevágott dokumentumfilmből pedig az is kiderül, hogy az igencsak zárkózott életvitelű író „civil” valójával is ugyanezt a kizökkentést célozza. Nem demonstrál, nem lázad, ám néhány tűpontos megjegyzéssel mindig rádöbbenti hallgatóságát arra, hogy – bármilyen kellemes is lenne ezt hinni – a világunkkal, és benne velünk magunkkal sincs minden rendben. Ha minden kényelmes rendben lenne, nem volna szükség művészetre. De azt már nem Bernhard fogja megmondani, hogy mihez kezdjünk ezzel a gondolattal.

(Közmunka Színház: Csitt, madarak! Csitt!)

Fotó: Thealterphoto2017