Elefánti Emma: Az aranyhalak kapacitása2017.08.01.
Tartuffe hajnali egykor, a fesztivál utolsó napján, a Reök palota pinceszínháza mégis tele van. Az előadás látványa pedig elég ahhoz, hogy ilyen abszurd időpontban, szünet nélkül is megtartsa a nézők figyelmét.
A színpad bal szélén egy hajlított üveglap, amelynek homorú oldala kvázi görbe tükörként funkcionál (az ott háttal játszó színészek arca egyes beállításokban hologramként emelkedik ki ebből a felületből), a domború oldaláról viszont átlátszó, híven tükrözve a pszichológiai viszonyokat. Előtte egy oszlopon kerek akvárium (talán az őrület jelképe). Benne egy zacskóba, mint Orgon elméjébe bezárva úszkál egy aranyhal. (Az aranyhalak agyi kapacitása híven tükrözi gazdájuk homályos elmeállapotát.)
A maradiak, Orgon és Pernelle asszony jelmeze egy hatalmas épített felsőtest, benne kicsiny, alig kilátszó fejükkel, amelyben a színészek úgy festenek, mint aki felszívta magát (milyen szép is a magyar nyelv). A többiek (Damis összefestékezett ingében, Marianne szétkent szája) pedig a szétcsúszott állapotokat viselik magukon. Szó szerint.
Nagy klasszikus lévén a történetről és a viszonyrendszerről túl sok újat már nem mondtak (talán nem is lehet), de ez a sajátos, szép szimbólumokkal dolgozó környezet mégis alapvetően kellemes estét volt képes teremteni. (Szegedi Szabadtéri Játékok – REÖK Produkció: Parti Nagy Lajos: Tartuffe)
|
Webnapló
