Proics Lilla: Álomvalóság2017.08.02.
A Gregor Samsa figurájával keretezett operajáték ugyanúgy az emberi természet történetét meséli, ahogy a Metanoia Artopédia korábbi munkái is. Ámulunk Kafka zsenijén – aki dermesztő pontossággal írja le az évtizedekkel később iparosított genocídiumot –, ahogy egyéni szinten pontosan megmutatja azokat a státusvesztéseket, amelyek végül elvezettek például a soához, amit egyébként korai halálával volt szerencséje elkerülni: keservesen mély emberismerete azonban láttatta vele a világ működését.
Az álomhalvány fényben jelenlevő alakok közt zenék, hangok, megszólalások vezetnek, olyan ez a szcenika és a lebegő hangkulissza, mintha egy aktuális világvége után bolyonganék egyedül. Az Artopéd paradoxon – feljegyzések a jövőből című előadásban a békés célú atomenergiahasznosítás során keletkezett katasztrófák következményei reprezentálják a világot a „szokásos” személyes dokumentarista elemekkel – ahogy minden színházban minden nézőt más és más hat meg, engem egyszer csak lecsap a mondat: ezek az emberek nincsenek már.
Jobb egyen Iustitia áll, vele átellenben ül a keménykalapos elbeszélő. Nekünk háttal, arccal a csodatévő Fekete Madonna szobornak az öltözete láttán leginkább menekültként beazonosítható kisgyerek, előtte csecsemőkoporsó lebeg.
Két pulpituson, mikrofonállvány mögött, sajtótájékoztatót tart a hatalom világi és egyházi arca, akik persze bármivé átbucskáznak a fejükön, és olyan entitásként folytatják, ami a leginkább kurrens. Háttérsugárzásban hallgatjuk a megnyerő direktívákból építkező kampánycélú szövegeket és belátjuk, nincs hova menekülnünk.(Metanoia Artopédia: Artopéd paradoxon – feljegyzések a jövőről) Fotó: Mágori Zoltán
|