A fesztivál díszvendége idén a Mentőcsónak Egység: a művészi értékeken túl a társadalmi felelősségvállalás és aktivitás, illetve a MASZK Egyesület munkáját civil szervezetként 27 éve meghatározó, kiemelt jelentőségű értékek - empátia, szolidaritás, felelősségvállalás, problémaérzékenység, tolerancia - fontosságát is kifejezi ez a döntés.
Az idei fesztivál programjának is kiemelt része a műhelymunka, a színházi képzésben résztvevő fiatalok részére meghirdetett tréningkurzusok vezetésére Pass Andrea író, rendező, dramaturg és Widder Kristóf táncos, koreográfus vállalkozott. Az izgalmasnak ígérkező tréningbemutatókat július 28-én láthatja a közönség.
A kiváló hazai és szegedi alkotók, valamint az utánpótlás mellett a THEALTER karakterét megőrizve külföldi vendégeinket továbbra is a Déli Vonal szellemében, Kelet- és Dél-Európa izgalmas színházai közül válogattuk, és a hagyományoknak megfelelően vendégül látunk határon túli magyar alkotókat is.
Számos régi kedvenc mellett idén is van „elsőbálozónk”: a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat és az Ellas duó is első alkalommal mutatkozik be. 9 nap alatt 9 helyszínen közel 60 eseményt, 6 premiert, 2 magyarországi bemutatót, szabadtéri és szakmai programokat is kínálunk, így mindenki megtalálhatja a kedvére való programot. Biztosak vagyunk benne, hogy az idei év is tartogat meglepetéseket, felejthetetlen, meghatározó pillanatokat a közönség és a szakmabeliek, a szegediek és az ide látogatók számára.
Az Európai Fesztivál Szövetség EFFE-minősítését második alkalommal elnyerő THEALTER olyan fesztivál, amely hagyományai, erényei megtartása mellett úgy tud megújulni, hogy még többet és még jobbat adhasson a közönség és a szakma számára. Huszonhetedik alkalommal is értéktartó és értékteremtő programsorozat összeállítására törekedtünk, amely a színház életképes és megújulni tudó arcát mutatja fel, elsősorban a közönség, a közösség számára. Fontos számunkra a közönségünk – reméljük, ezt idén is érezni fogja minden fesztivállátogató, és reméljük, mi is fontosak maradunk a nézőknek.
A jövő folytatódik.