Olyan már volt, hogy valaki hazafelé
behugyozott a Zsinakertbe. Na jó, én is.
Na de most betojtak.
Lépkedek a Hajnóczyn, rövid a hajam,
szívem kő. Hétfő van, délután.
Lépkedek.
Van még két óránk hatig. Ebéd.
Szerõség. Mer' van vagy harmincöt fok.
Mondom, há'zmegbalog, mivolna, ha
a Stirlicet a megnyitórul írnád, he?
Ja, mondja, de nem veszi komolyan.
Lépkedek.
Alszom a sezlonyon.
Babám ébreszt. Indulj már, te, szerencs-
étlen!
Lepedékmentesítés. Nadrág, ing,
szalmakalap, inkább most ne.
Késés.
Be a kertbe.
Tér.
Itt.
És.
És a Tolnai beszél az őzsvár telepített
tojásairól, a Dusa meg fotózza. Itt van
a Révész is. Fogalmam sincs, miért
szokok minden kiállítás környékén azt
figyelni, miképp dolgoznak a fotósok.
Keménytojás-ügyben kérem, lapozzanak
a nyolcadik oldalra.
Mert a tárlatokkal a kutya sem
foglalkozik, ha már kifogyott a megnyitós
bor, és ezeket a fesztiválnyitásokat is
szeretnénk már egy kicsit.
Lépkedek.
Betojás.
Kő tojás?
A Pettyes Kutya, a szerelmem kutyája
odaguggolt az egyik tojás tövéhez, hogy
lepisálja.
És a Balog még csak ekkor kezdett el
beszélni.
Lépkedek.