...hogy az improvizáció azt jelenti: rögtönzés. Ma úgy tűnik, a kortárs zene - az, ami végre rendellenes - (nem = igen) az, ami egy koncerten létrejön. A hagyományos technikák és hangszerek már nem szólalhatnak meg: létezik az először játszott spontán hang, az előre-nem-látott. Ahogy. Létezik a helyzet: a pillanat, ami a tökéletesség kísértését jelenti. Improvizatív zenét nem csakahangokból lehet megérteni. A hangokból csak képtelenség. Barátság. Elfogadják elegymást. Ez rögtön magatartásforma - származik -, ez a hangszernek, mint akusztikus tárgynak környezeti detektorrá minősítése. Mind az akusztikus, mind pedig az elektronikus hangszereknek az átlényegítése az, ami - az iskolázatlanság által - történik. Günther Christmann azt a +oldást használja, mintha sosem játszott volna hagyományosan. Hiszen számára is az a felismerés, hogy az európai zene eddig milyen, azt jelenti, mint számunkra: a művészettörténeti kategóriákba rendezhető zene alapvetően ambientális. Az ambientum a formalizmus: az etno-dzsessz és folk ugyanaz, mint a rock vagy az akadémikus kortárs zene. A régi szenzuális, még ha ma is játsszák. Az improvizáció azonban szenzusz kommunisz, még ha bárki, bárhogy játssza is. Christmann mintha sosem trombonozott és csellózott volna, úgy szed szét, rak össze, nem fúj tiszta hangot, csörömpöl műanyag pohárral, szétszakadt húrral, meggörbült aranyszemüveg-kerettel. Mára már nincsen technikája végre, minden évtizedes, tanult társ. köt.-ét elfelejtette. ògy játszott, mintha most először, csak neked, úgy, hogy jobb, nyomorék lábát lassan felsegítette a színpadra, rossz csontozatú mozgásával újrarajzolta a teret, a tökéletlen, ólábú nyomorék a tökéletes. A tulúz-lotrek. Az, akinek az ujjai is másképp görbülnek, akinek az idegrendszere más testtájakon okoz remegést, görcsöt. A GÖRCS = MŰVÉSZET. Az embernél nagyobb testű (kis=nagy)bőgő is a herélt hegedűknél magasabb hangokkal is, és bazi testhangokkal is Alexander Frangenheim kezében. Nagyobb a hangszer térfogata, mint ő, mint test. Fel- is, és lenyúlt, vont, hatott látványtervezés nélkül. Semmi eddigi forma, kényszerítve volt a JATE Klubban arra, hogy a bal sarokban a rossz színpadi állványzat miatt létrejövő rezonanciát imitálja és kijátssza. Ezzel foglalkozott, és ezért minden muzsikus, így Christmann és Thomas Lehn is fokozottan a (külső) környezeti zajok alapján játszott. Köhögés, ajtónyikorgás, sóhaj - mind magára talált. Christmann és Frangenheim yoggal kiakadt, hogy a JATE out-of-space végig morajlott, Frangenheim emellett a terem bal oldalának kozmikus rezonanciáját értette. Ez a +értés - hogy egyszerre önmaga gerjesztette, mert játszania kellett, és reagálta, mert létrejött - a koncert legnagyobb, hidegvérrel megoldott, drámai jelenetei közé tartozott. Ez a tartozott: a paradoxonok művészete. No Kotta: Yes Zene. Most pedig ideírom Szentjóby Tamás (hozzá semmi közöm) - soha meg nem jelent - versének átirat át 1970-ből. Eredeti címe: Ady Endre. A szöveg: A. E. 14x, + felkiáltójelek. Műf.: Sonore et. Az új cím: Thomas Lehn. Műtörténeti konci volt az, ami törtéhnt. Ez az, ami számíthn. A THEALTERnek végre - először Magyarországon - csak kortárs ilyenzenét kéne meghívhnia. Lehn. A többi mindenütt agyonlétezik. A közönség pedig most ezt nagyon sz.!