Gyerekkoromban, ha elkészült a rajz az indiánról, aki nyilat eresztett a feléje fenyegetően közeledő cowboy fejébe, már csak egy buborékot kellett rajzolni a szájához, és beleírni szép ákomb ákomokkal: kampec dolóresz...
A Dankó István Expresszen ülök három jazz-head társaságában, és hallgatom távoli fesztiválok szabadimprovizációs géniuszainak történetét, hogy ki, kivel, hol és mikor, aztán a fülembe nyomom a walkman dugóját, és máris a trópusi betondzsungel egy Üllői úti hűs udvarában beszélgetek Hajnóczy Csabával, a Kampec Dolores posztpunk, majd etno-, illetve kortárs zenei formáció alapító gitárosával, miközben a háttérben egy szabad improvizációs láncfűrész túráztatja magát. „Ugyanazon tér vertikális tartományában bármi előfordulhat” - nyugtat meg John Cage, mindannyiunk nagy tanítója.
A 14 éve folyamatosan működő zenekar izgalmas, több korszakon átívelő zenéjét Európa szinte minden országában megszólaltatta. Zenei fejlődésük utolsó stádiuma Zúgó című albumukon tanulm ányozható, amely az öt egybefüggő részből álló, 4O perces darab egy nagyobb egység létrehozásának, és a szabadabb, asszociatívabb játékmódnak az igényéből született.
Beszélgetek Csabával a módszereikről, próbálom megközelíteni varázsos zenéjük keletkezésének titkos folyamat át, de a kazettáról a láncfűrész sikolya, majd mély értelmű glisszandója a válasz (talán ez volna a cowboy bosszúja?), úgyhogy megegyezek magammal: a kedd esti koncerten nagyobb esély lesz rá.
Kenderesi Gabi, akinek éneke és versei a csoport legfőbb védjegyei voltak, a legutóbbi lemezen szövegeket alig használ, szokatlan vokális technikákat és ismeretlen nyelveket annál inkább. A jelenlegi repertoár a Zúgó mellett a korábbi lemezek táncolható dalaiból is felölel egy csokorra valót, és már műsoron van az 1998 őszére tervezett új Kampec-album néhány részlete is. A keddi koncerten Grencsó István, a kísérletező kedvű, kortárs jazz-szaxofonos is közreműködik. Az alapító páron - Csaba: gitár, Gabi: ének-hegedű - kívül jelen van, immár állandó tagként Farkas Zoltán basszusgitáros-gitáros - aki annak idején szintén részt vett a Kontroll Csoport, majd a Sziámi- Sziámi, a Balkán Tourist, a VHK, és az amerikai minimalista Rhys Chatham munkáiban -, és Csécs Tamás dobos, aki a Soma-show-val és különböző jazz és free produkciókkal a háta mögött került a zenekarba.
„A Kampec Dolores bebizonyította, hogy Európa egyik legjobb progresszív / pszichedelikus együttese,... túl erős ahhoz, hogy bárki is ne vegyen róla tudomást”- írta róluk a Croninga Well Belgiumban, 1997 tavaszán. És akkor a cowboy azt mondta a szájából előbukkanó buborékban, hogy: vége a szenvedésnek, és aznap este inkább koncertre ment az indiánnal.