Szemelvények a be (vagy nem) küldött Izgatott fiatalember lépett szerkesztőségünk egyik munkatársa mellé ma délután a Dugonics téren. Kopott aktatáskájából egy gyűrött füzetlapot vett elő, átnyújtotta, majd - mint a csík - eltűnt a tömegben. Azóta sem láttuk, ám feltételezzük, hogy a papírra írtakat közlésre szánta. Íme, csonkítatlanul tesszük közzé a teljes szöveget:

„Kis banális történet
- Végy egy emelvényt.
- Venni egy emelvényt? Milyen emelvényt?
- Bármilyet. Lehet bármiből, nem fontos hogy emel(vény) legyen. Lehet ez egy sík terület is, csak az a fontos: képzeld el, hogy egy emelvényen állsz.
- Jó, megpróbálom. De ez nem természetes állapot.
- Nem.
- Jó. Mondjuk, ez egy emelvény, és én most fellépek rá. Tessék, most fennt vagyok.
- Aha… Várj, téged látlak, de az emelvényt nem.
- Mi a francot akarsz ezzel az emelvénnyel?
- Gondoltam, majd mesélsz valamit, én meg figyelek rád.
- Emelvény nélkül nem megy?
- Nem.
- Na várj, megpróbálom újra. És akkor csönd lett.”
(Mahatma)

(barna lány, kb. 30)


Délután a dutyiban voltam. Baromi jók voltak ezek a pasik. Persze, azért szorosabban fogtam az övtáskámat. Egyszercsak néhány marcona, tetkós pasi elkezdte legyezni a nézőket. Nem tudtam mi van. Hát, a végén mondta az egyik, hogy egész előadás alatt Kriszért, a kismamáért izgult, hogy terjedelmes pocakjával kibírja a hőséget. Még tááncoltunk is. Azért ez szép. Nem? (barna lány, kb. 30) Én is láttam a börtöndarabot, baromi jó volt. Az egyik hangosító pasi a csajom mellett ült, és egyfolytában őt bámulta előadás alatt. Bár előtte mondta, hogy már húsz éve nem volt nővel. Úgyhogy, hagytam.
(kopasz fiú, kb. 25)