A nem-idiomatikus, elektroakusztikus improvizatív zenészek középgnerációjának egyik leginvenciózusabb művésze a német Thomas Lehn, aki – a budapesti Szünetjel Fesztiválok vendégeként – többször is fellépett már hazánkban. Lehn a Vario 34 nevű improvizatív együttes másik két tagjával, Alexander Frangenheim bőgőssel és Günther Christmann gordonkás-harsonással hétfő este 11 órakor a JATE Klubban ad koncertet. A világhírű trió Nickelsdorfból, a Konfrontationen avantgárd zenei fesztiválról érkezik Szegedre.


Mikor fordult érdeklődésed az improvizatív zene felé?
Zenei tanulmányaim közben folyton klasszikus darabokat játszottam. Akkor kezdtem el improvizálni, amikor fiatal zongoristaként – 1975 és 1979 között – egy alkalmi, populáris táncslágereket játszó német együttesbe kerültem. A dolog csak abból a szempontból volt érdekes, hogy életemben először kotta nélkül kellett játszanom. Meg kellett tanulnom kétszáznál is több számot hallás után: felvettem őket kazettára, és azt visszahallgatva magoltam be őket egy orgonán. Később német dzsesszrock-együttesekben játszottam, amit 1979-ben abbahagytam, hogy hangmérnöki tanulmányokat folytassak. Egy év múlva Kölnbe mentem, hogy klasszikus- és dzsesszzongorát tanuljak. Azóta egyre több dzsesszt játszom. Visszafelé haladok: pop-rock – rock-dzsessz – dzsesszrock – dzsessz – free dzsessz. Amit ma csinálok, azt hivatalosan szabadimprovizációs vagy kortárs improvizált zenének nevezik, mert közel áll a legmodernebb komponált zenéhez. Amit én játszom: az improvizált zene avantgárdja. Nem free dzsessz, hanem még annál is szabadabb.

Térjünk most rá zenéd technikai hátterére. Milyen felszerelést használsz?
Ez egy nagyon régi OLI szintetizátort, melyet 1969-ben, vagy 1971-ben építettek, már nem is tudom, mikor. Ez volt a legelső az EMS (Electric Music Studios) szintetizátorok sorozatából. Ezt a szintetizátort fizikusok, zeneszerzők és zenészek alkották meg. Nagyon praktikus, mert kicsi, ugyanakkor három hang-, és egy zajgenerátor van benne. Ezekből megy át a hang egy kapcsolótáblába, amelyben 256 lyuk található, és mindegyiket kombinálni lehet egy másikkal. Ez egy ún. feszültségszabályozott szintetizátor (voltage-controlled synthesizer), ami azt jelenti, hogy például a feszültség határozza meg az egyes számú oszcillátor frekvenciáját. Meg lehet adni, hogy mi szabályozza ezt a frekvenciát; lehet ez a joystick, a billentyűzet, a zajgenerátor, stb. Ebben a rendszerben minden jelet – a szabályzókon keresztűl – mindenhez hozzá lehet rendelni.

Ezek szerint bármit meg lehet csinálni vele…
Bármit azért nem, például kifejezetten nehéz akkordokat létrehozni a dodekafónia szabályainak megfelelően, mert nehéz beállítani a pontos hangsorokat. Ez a szintetizátor nem is erre való, nem rockzenét kell játszani rajta, ez egy tonális hangszer, amelyet kísérleti zenéhez találtak ki.

Vannak benne előre felvett minták is, vagy minden hangot önmaga generál?
Semmilyen beépített hangminta nincs benne, ez a lehető legtisztább szintetizátor, kizárólag elektromos hanggenerálással működik. Ez a berendezés voltaképpen egy oszcillátor. Ezért hívják analóg, és nem digitális szintetizátornak.

A fizikai fehér zaj mekkora szerepet játszik a zenédben?
Fehér zaj akkor keletkezik, amikor a generátor az összes frekvencián egyszerre ad ki hangot. Azért használom a zajgenerátort, mert érdekesen torzítja a tiszta hangjeleket. Szeretem megtörni a zenét, és ez a játékmódomra is vonatkozik. Fel kell hagyni a hagyományokkal. Ma már a kortárs zenében is vannak hagyományok, például, ha valaki a hegedűn csak zajokat játszik. Az avantgárd improvizációs zene is, amit a hetvenes években produkáltak, ma réginek és tradicionálisnak számít. Minden anyag és forma adva van, létezik már valahol: zaj, tonális zene, ritmus, harmóniák, stb. A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e a helyes módon kombinálni őket.

Improvizáció közben vannak olyan pillanatok, amikor azt gondolod: ”na, most olyat fogok játszani, ami ezt és ezt fejezi ki”, vagy pedig a zene ”írja” önmagát?
Mindkettőre gondolok, ezek az események nem zárják ki egymást. Hadd utaljak Beethovenre. Nem ugyanaz a típusú zene, az biztos, de ő is hasonlóan dolgozott a rendelkezésére álló zenei anyagon, ugyanolyan spirituális töltetet adott neki, amilyet én is igyekszem megteremteni. Amikor improvizálok, azon a zenei anyagon dolgozom, amely addig elhangzott és éppen megszólal; játék közben helyezem kontextusba és fejlesztem tovább. Ilyenkor jönnek létre azok
a pillanatok, amikor a zene hirtelen varázslatossá lesz. Ez soha nem lehet szándékos, ezt az állapotot képtelenség direkt előidézni. Ha nyitottan lebegünk zenei térben, akkor néha előáll az a helyzet, amikor a zene megtáltosodik, és az egész közönség, még olyan emberek is, akik soha nem hallottak ”progresszív” zenét, úgy érzik, valami megérinti őket. Én ezt tekintem a művészet egyik fő céljának.  Hogyan fogalmaznád meg kompozíció és improvizáció viszonyát? Számomra az improvizáció – zeneszerzés ”menet közben”, egy folyamat, melynek eleje és vége van, s amelyért felelős vagyok. Abban a pillanatban, hogy belevágok, elkezdődik a múlt idő, és felelősségteljesen a múlt, a jelen és a jövő tudatában kell játszanom. A jövő ebben az esetben azt jelenti, hogy már az elején lehet szerkezetekben gondolkodni, amelyeket meg akarok valósítani játék közben. Érdekelnek más zenei struktúrák is,  tetszik például az ún. ”nyitott befejezés”, amikor úgy szakad félbe a zene, hogy a folyamatnak semmilyen lezárása nem volt. Előfordul az is, hogy kódát kell rögtönöznöm, amikor a befejezés nem volt igazán sikeres. Prekoncepciók alapján dolgozó improvizátor vagy? Többnyire előzetes tervezés nélkül dolgozom. A szintetizátor által kiadott első hangot viszont mindig előre elkészítem, olyan hangot használok, amelyet már ismerek. A második darabnál viszont már át vannak helyezve a dugaszok, és fogalmam sincs, hogyan fog az új darab elkezdődni. Arra kell reagálnom, amit a szintetizátor felajánl nekem. Még akkor is termeli a hangot, ha nem csinálok semmit! Tulajdonképpen folyamatos akció–reakció játék zajlik köztem és a szintetizátor között. Létezik egy másik típusú prekoncepció is, amikor a résztvevő zenészek között jön létre egy megegyezés – nem a konkrét struktúrákat, hanem a zenei viselkedést illetően. Kölnben egy Klangreime (Hangrakosgatás) nevű együttesben játszom ezen a szintetizátoron és zongorán, és elmondhatom, hogy sajátos hangzásunk van. Már 6-7 éve dolgozunk együtt, ennyi idő alatt alakult ki egy sajátos kommunikáció a csoportban. Egyszer pedig egy másik, alkalmi együttessel adtunk egy olyan koncertet, ahol az előre megadott alapelv szerint hosszan, nagyon halkan és erősen lecsökkentett eszköztárral zenéltünk. Ezzel együtt a produkció színvonala nagyon függ a zenész tapasztaltságától, de a pillanatnyi helyzettől is. Az én célom az, hogy nem zenei, hanem építészeti értelemben komponáljak meg egy improvizációt. Nagyon nehéz eljátszani a megkomponált improvizációt. Ugyanakkor a zeneszerzők néha olyan bonyolult, nehezen eljátszható darabokat írnak, hogy az már közel áll az improvizációhoz.  Mik a terveid a következő évekre? Fejleszteni fogom improvizációs gyakorlatomat ezen a szintetizátoron. Ugyanakkor kortárs komponált zenét is játszom zongorán, egyszerű előadóként. Most még csak gondolkodom azon, hogy  komponáljak-e én is a jövőben. Persze már korábban is szereztem zenét, de pillanatnyilag az érdekel, hogyan tudok élőben, színpadon ”komponálni”.