Mint elefántormány, a porszívó is fallikus szimbólum, ezért is idegenkednek az igazi machók a kézbevételétől. Nem így a fiatal lányok. A darab koreográfusának és egy Rakétának az intim együttléte, valamint közvetlenül ezután a vetkőző kvintett sokat ígért az egyszeri nézőnek. Hiszen a mester is megmondta, mi kell a sikeres darabhoz: cici, punci, és a néző elégedetten távozik. Valószínűleg ezt tanítványai is tudják. S, vajh, mit adott még át az ősz mester tanítványainak, azt a második darabban hiába is keresnénk. Uncsi – mondhatnánk pestiesen, a lányok lassú színpadi rohangálására, amiből még az ifjonti hév is hiányzott, ezért ugorgyunk is. Ami erény a futószalagnak, vagyis az egyenletes tempó, az nem tesz jót egy táncdarabnak. Ez az alapproblémája mindkét koreográfiának. Az első részben legalább a kellékek nem bizonytalanították el annyira a lányokat. Bár még mindig töröm a fejem, hogy azokat a szerencsétlen piros kendőbe kötött ping-pong labdákat miért kellett a halálba rázni. Tudom, a tánc absztrakt műfaj, kiműveletlen agyam ehhez még biztos kevés. A lényeg, a lányokban az elégedettség és a büszkeség már megvan, csak egy-két apróság hiányzik, mint tánctudás, légiesség, mimika, alázat.