A szeretkezés, egymás simogatása, az érzelmek megszokássá váltak. Ez olyan, mint amikor ráhúzunk egy nagy kotont egy egész emberre (ez a darabban meg is történik). Ez, az európai kultúránkat meghatározó kapcsolat nagyon veszélytelen, mert nincs esély arra, hogy bármi is történjen. Ez egy olyan kompromisszum, aminek alávetjük magunkat évezredek óta, ez a megalkuvás manapság egyre erősebb. A közönség arra van ítélve, hogy elkülönüljön, ez a választóvonal keresztül fut azon az asztalon is, ahol történik a dolog. A két színész mindvégig ezen a választóvonalon dolgozik. Ebben a darabomban nem használtam objekteket, mint ahogy általában szoktam. Bio-objekteket hoztam létre: magukat a színészeket. Ezeket a gépeket szimbolikus kapcsok kötik össze, amelyeket a darabban gumikötelek jelképeznek. Ez azt jelenti, hogy a szereplők mozgása tükröződik a gumikötelek segítségével: az egyik a saját mozdulatait ennek révén átviszi a másikra. Végül, már nem marad lehetőségük a mozgásra. Ez a kölcsönös függés állapota. Keresem színház és performansz határainak átlépési lehetőségeit, ahol a színészek nem játszanak, nem akarnak megmutatni semmit. Az egyetlen játszási formájuk az, hogy léteznek. Ez a létezés cselekvése, amelyben a valóság nagyon erős megtapasztalása rejlik. Manipulálom ezt a valóságot, nem lehet tudni, hogy én ki vagyok valójában, valószínűleg ezen emberek sorsának az irányítója. Én vagyok a külső megnyilatkozása annak a folyamatnak, ami bennük történik. Ami a játékukban teljesen természetes – a realitás illúziója –, azt szétverem a saját működésem illúziójával. Valóságnak és színházi illúziónak duplum–effektusáról van itt szó, amit a saját reális létemmel verek szét, ami ebben a belső struktúrában illúzió.Ádám és Éva mítosza szerint a nő vitte romlásba a férfit. A folyamat elindítójának van-e kitűntetett szerepe a darabban? Nálam nem létezik bűn, ez az ótestamentum gondolkodásmódja. Ahhoz, hogy legyen bűntetés, bűnnek is lennie kell, hiszen az isten igazságos. A bűnt az idő számlájára lehet írni, mert nincsen rá semmilyen hatásunk. Ennek az Ádám és Éva–történetnek a problémája az ok–okozat problémája. A mai művészet alapvető kérdései közé tartozik, hogy egyrészt el kell felejtenünk a bűntudatot, másrészt pedig az, hogy mindez pusztán a nemek harcában merül ki. Ezek a mítoszok mintha vulgarizálni, azaz elfedni akarnák ezt a tendenciát. Ezek a mítoszok mentális bűntetést szabnak ki ránk, ami nem más, mint betegség. A betegség megvált minket a bűntől, azaz minden természetellenes dologtól. A megváltás ezzel szemben individuális dolog. A megváltás sosem lesz a mi cselekvésünk következménye. A megváltás csak olyan szinten létezik, amilyen fokon meg tudjuk valósítani magunkat, mint bűntetlen, boldog embert, és így elérni a szabadság sajátos tudatállapotát.