Jeles András: Nem nagyon tudok
hosszadalmasan beszélni. Forgách András: Nagyon hosszadalmasan tudsz
hallgatni. Nagyon kreatívan. Egy ilyen beszélgetésnél nem föltétlenül
erény, de egy színházrendezésnél nem egy hátrány.
Forgách: 1945-ben születtél. Van egy ilyen generáció, szerinted? Van
valami hasonlatosság azok között, akik 45-ben születtek? Jeles: Hát,
utána kellett volna néznem, azt hiszem, a kínaiak ilyen módon számon
tartják ezt a dolgot… Ráadásul mondják, hogy van egy ilyen
generáció, nagynak is mondják ezt a generációt. Én nem érzékeltem, hogy
bármilyen vonatkozásban nagy lenne.
Jeles: Ami igazán érdekel: az a váratlanság, ami munka közben
megjelenik, az a kiszámíthatatlanság és azok a területek, amit ilyen
módon érinthet az ember.
Forgács: Hogy bírod ezt a kettőt összehozni?
Jeles: Hát nem tudom.
Forgács: 1972-ben megkérdeztem tőled, hogy hogyan tudnád összefoglalni a világképedet.
Jeles: Megkérdezted?!
Forgács: Meg. Azt montad, hogy: nézni a világot és szomorúnak lenni. Hogyan értékeled ezt a mondatot ma?
Jeles: Ma már nekem olyan könnyű szomorúnak lenni, hogy ezt nem mondanám el…
Forgács: Ami engem meglepett, hogy a filmrendezők ilyen akaratgépek,
akarat-technokraták. Az a dolguk, hogy nagyon sok emberre
rákényszerítsék az akaratukat, nagyon sok pénzt
kicsikarjanak a
producerekből, gonoszak legyenek, önzők legyenek. Olyanok legyenek,
mint a politikusok: nagyon manipulatívnak kell lenni bizonyos
helyzetekben… pókerjátékosnak. Pont az ellentéte annak, mint az író.
Jeles: Kétségtelen.
Forgács: Hogy tudsz az egyik szerepből átbucskázni a másikba?
Jeles: Nehezen. Igazából egy alantas dolognak tartom a filmezést ma
már, vagy elég régen. Tulajdonképpen puszta megélhetés. Persze nem.
Egyébként meg várok, hogy történjen valami, vagy ha írok, akkor ez az
érdekfeszítő munka beindulhasson, és eljusson az ember olyan
tartományokba, ami felfedezés az számára.
Forgách: Mégis, te vagy talán az egyik olyan magyar rendező, akinek legtöbbször rendeztek Jeles-napokat.
Jeles: Ezt nem is tudtam. Talán, hogyha meg kellett volna halnom – ez
sokszor eszembe jutott – érdekesebbek lennének ezek a dolgok, nem
tudom, miért. Valami olyan figura vagyok, akinek tragikusan meg kellett
volna halnia, és ezt az emberek érzik.
Lapszámaink
- Jeles–találkozó