Mindenki az énekesbe szerelmes.“– mondta a baljós kollega, mint a Balaton koncert egyik – leginkább megfogható – konklúzióját. Feladta a szellem(i)es leckét. Bizony, az már régen volt, amikor égtek a női szemek és a szívek. Ma inkább a hőségtől és az izzadástól pirultak. Néhányan kimenekültek a JATE Klub előtti járdára, hogy onnan hallgassák a koncert-feelinget, de nem sokáig volt nyugodalmuk. A megfáradt fesztiválközönség járdán kuporgó tagjai egymás után ugráltak fel, amikor az éjszakai portyára induló kis fekete, kitinpáncélzattal megáldott bogárrajok “beindultak“ a Víg Misire. (Nem tudom, eljutottak-e hozzá, mert a töksötétben nem látszottak.) Maradt tehát a visszavonulás a JATE forró pincelabirintusába, vagy éppenséggel más irányba. Irány a büfé, jöhet a sör, hadd izzadjunk egymásra tapadva. Na, nehogy már elégedetlenkedjek! Lehet ez jó érzés is néha. Néha? Néha. Most pocsék volt. Bizonyára azért, mert nem hallgattam a jó tanácsra: “Áztatás? Minek?“ A színházban és a “hűtési fortélyokban“ is egyránt járatos fővárosi színházbarát kultúrmisszionárius ismerősöm a Zsinából a Clipára menet megkért, hogy tapogassam meg a válltömését. Hát, vizes volt! Na, de ennyire azért nem volt meleg helyzet ez a Hófehérke? – gondoltam pihegéseim szünetében hangosan. Erre aztán bizalmasan megosztotta velem az őseitől reá származott “hűtési“ szabadalmat, az önáztatás trükkjét: végy egy könnyed nyári ruhát, lehetőleg sötét árnyalatút, majd finom – szinte simogató – mozdulatokkal nyomogasd bele a hidegvizes lavórba, kádba, csapba – kinek melyik típusú jutott. Majd csavard ki alaposan, és igazítsd rá kihülni vágyó testedre. Ezzel két legyet ütsz egy csapásra. Alkalmazkodsz a körülötted izzadókhoz, tehát “állagban“ nem tűnsz ki a tömegből. Ugyanakkor stikában hűvösen tart az öltözéked, s ha már tapadni kell – mert tapadni muszáj – másnak is jól esik! Le a hőgutával! Utánam a Thealter és az özönvíz! Irány a Tisza, gyalog vagy bicajon, úgyis kiöntött!