– Rampai-koma, szeretnék bejutni a börtönbe, nincs valami tipped? Tudnál abban segíteni, hogy bejussak? Be akarok kerülni és kész!
– De van. Mármint tippem.
– A Csillag már szerdán betelt. De lehet, hogy lefejelek valakit, és akkor bevisznek. De különben azt éreztem, hogy ezek az emberek, akik itt fesztivált csinálnak, azt akarják – akár van pénzem, akár nincs –, hogy lássak. (Norbi hajnalban, 02.30-kor, a háttérben Lajkóék húzzák)
Ezek olyan izék. Csalogatók. Ezek olyan apró dolgok. Költészet. Meg az az izé tetszett nagyon. A Harci kutya. Csak idézek: „Lucifer, a fényhozó”. A Hemü látta. (egy néző a fesztivál kiadványairól és egy sokat vitatott előadásról).
Most már sok sör után vagyok, úgyhogy elég primitíven tudom megfogalmazni: szarok az előadások, és mi is azok vagyunk. Tudom, ez rajtunk múlik. Jövőre megpróbálunk feljavulni. A Derevósok olyanok, mint a húsz évvel ezelőtti alternatív színházak. Kopaszra kell nyírni a fejünket, és akkor utána iszonyatosan művészek leszünk. Lajkó Félix tíz éve ugyanazt nyomja. Megtalált egy ritmust, ami egyébként zseniális, de azzal a ritmussal már ő is zavarban van, amikor játszania kell. Buli nem igen volt eddig, ma kezd valami mulatság-féle kialakulni. Az újság (Ex-stasis) pedig sokkal rosszabb, mint tavaly. Egyébként baromi jól érzem magam: jó a sör, gyönyörűek a szegedi lányok, napsütés volt, ma esett az eső. Viszont, a szervezés az idén a legjobb, hallatlanul profi. Az összes önkéntes fantasztikus, a Judit pedig egy csúcs nő.
Nem tudom, mert csütörtökön egész nap próbáltunk, pénteken egész nap beszereltünk és próbáltunk, aztán előadás, majd hajnalig buliztunk, ma még ittunk egy kis sört, és most már nagyon fáradt vagyok. Nem láttam semmit, nem is nagyon akartam, viszont jól sikerült az előadásunk és jól éreztük magunkat.
Nagyon jól éreztem magam és érdekes előadásokat láttam. Mégis valahogy most nincs az az összetartás, mint korábban. Az emberek nem maradnak itt, ha lejátszották az előadásokat, hanem hazamennek. Szóval, egy kicsit amolyan „profivá” vált ez a világ is. De még mindig érzek itt valamit, ami izgalmasabb, mint a kőszínházakban. Az nem tetszett, mikor egymásra voltak szervezve előadások, és az egyik miatt nem tudtam megnézni a másikat, például a tegnapi Andaxínház után a Lajkó Félix koncertet.
Ide nem teljesen ugyanaz a közönség jött, akik a szokásos JATE-bulikat látogatják, de akik eljöttek közülük, azok is jól érezték magukat. Kellemesen telt számunkra is. Egyik este Lajkó Félix barátai betoppantak, és hajnalig hegedűltünk. Jó buli volt.
Vegyes élményeim vannak. Úgy látom, színesebb ez a mostani fesztivál, mint amilyen tavaly vagy tavaly előtt volt. Itt a vezérigazgatóhelyettestől kezdve, mindenféle afro-rocker előfordult. Előadásként kettőt tudnék felhozni, az első a Halász Péter estje. Ez a negatív példa. A barátaimmal néztem meg, – ők franciák, másféle mentalitás – nekik is az volt a véleményük, hogy az előadás kicsit exhibicionistára sikeredett. A ma esti volt a legpozitívabb, Az égő hűtőszekrény. Ez egy olyan, amit valószínűleg sokáig nem fogok elfelejteni. Amikor földhözvágták a hűtőszekrényt, úgy éreztem, hogy ez a Thealter csúcspontja. Egy ilyen előadást más szemmel kell nézni, mint egy másik színdarabot. Szerintem, itt arra ment ki a dolog, hogy az embert megdöbbentse és kiragadja a hétköznapi gondolatokból. Ez sikerült is, mert még három órával később is erről beszéltünk a barátaimmal.
Nem tudom, mit mondjak. Jó itt, és szeretem őket. Jövőre, veletek, ugyanitt!