Kommentár I.

Volt nekem egy nagybátyám. Õ agyvérzéssel született – emiatt több mûtéten esett át. Nagyon szerette az embereket és az életet. Epilepsziás rohamai nem tudom pontosan, hány éves korában kezdôdtek, azt viszont tudom, hogy sok gyógyszert szedett, és mindig nagyon figyelte az óráját, hogy pontosan idôben vegye be azokat. A nagymamáék akkoriban egy téglagyár telephelyén laktak Emlékszem, a kuli megrezegtette a falakat, hiszen csak pár méterre haladt el a ház mellett, amikor a kiégetésre szánt téglákat szállította a kemence-beállókhoz. Volt ott a téglagyárban egy üres disznóól, amit a Lacika – így hívták a nagybátyámat – átalakított: kibélelte újságpapírral, kimeszelte és ráfestett egy házszámot is. Ez volt az ô házikója, ide húzódott vissza, amikor egyedüllétre vágyott. Egyszer beavatott egy fontos tervébe, ami akkoriban nagyon foglalkoztatta. Errôl csak mi tudtunk, és hallgattunk is róla. Téglaport vegyített össze vízzel és ezt a keveréket flakonokban tárolta, s amikor megkérdeztem tôle, hogy mire lesz ez jó, vagy mi a célja vele, akkor azt válaszolta, hogy biztosan látom, mennyi a rosszaság körülöttünk. Õ úgy döntött, elkezdi a maga kísérleteit és ezzel a vegyülettel naponta háromszor, pontban a saját gyógyszereinek bevételével egy idôben, meglocsolja a téglagyár területének azon részeit, ahol a legtöbb veszekedést, kiabálást szokta hallani. Pár hét múlva örömmel újságolta: hat a szer, mert azokon a területeken kevesebb a gyûlölködés, békésebbek az emberek, mint annak elôtte.

Ha jött a roham, mindig útra kelt, csak úgy gyalogszerrel tíz kilométert is megtett akár. Egyik nap a nagymama elküldte ôt a boltba vásárolni. Laci ezután többé nem jött haza. Sokszor mondta, hogy elindul, és keres magának egy orvost, aki meggyógyítja.

Budapesten, egy metrókocsiban halt meg. Rohamot kapott – az emberek nem segítettek neki, úgy mesélték, részegnek nézték. 19 éves volt.

Elôttem van, ahogy az óráját nézi és siet, hogy gyógyszereit bevegye, és elôttem van, amint szalad a flakonjával, hogy harmóniát teremtsen… – ez volt életem legmegindítóbb és legszebb Istentisztelete. – Nincs hozzá fogható vasárnapi prédikáció…

/o