megnyitók napja

01:30

megnyílt

elkezdődött

itt a tizennyolcadik

de még előtte

nem hitték volna az első magyar garantáltan pártsemleges politikusképző

artistaiskola vizsgacirkuszának tagjai, hogy az első napon extrém körülmények

között mutatják be a darabjukat

pedig ők már láttak mindent meg nagyjából annak az ellenkezőjét is

de biztos vagyok benne, hogy egy zenélő szökőkút soha nem épült még be

ennyire szervesen a darabba

a szökőkút nem annyira, mint a zene

egy kis magyar nóta, egy kis szép magyar tánc

ilyesmik

nem baj

aki kíváncsi volt a hmgs diákokra, az közel húzódott és kinyitotta a fülét

– voltak jó néhányan

nekem az európa kiadó száma járt végig a fejemben – nem tudta elnyomni sem

a magyar nóta, sem a hmgsek dobja -, a szavazz rám

szavazz rám

beváltom minden reményed

nincs hangod

használd az enyémet

szavazz rám

ha harc hát legyen harc

tudom hogy régóta engem akarsz

iszonyú szavahihető vagyok

gyönyörűen fogok énekelni

ha kapok még egy szavazatot

szavazz rám

válassz tisztességesen

válassz meg

különben végeznek velem

válassz meg

bizalmadat úgy élvezem

nagyjából ennyire emlékszem, elég nehéz volt leporolni ezt az agyam mélyéről

előásott szöveget

sarló és kalapács, piros fehér csíkos lobogó, vörös és narancssárga zászló

valamiben

mindannyiunknak hinnünk kell

valamiért mindannyian tartozni akarunk valahová

beállni egy szimpatikus sorba

együtt üvölteni a szimpatikus tömeggel

a tömeggel amelynek mi magunk is szimpatikusak vagyunk

a hmg után le a jatéba, ekisfeszt akadémia megnyitó

a nagy fesztiválhoz társult egy kis egyetemi feszt

mintha tizennyolc éve a thealter is így kezdte volna

balog: akik elsők, azoktól azt soha elvenni nem lehet, legyen nektek fény

 minden előadás

ez volt az útjára bocsátó üzenet a tizennyolcévestől az újszülöttnek

aztán konzervartaudrium: induló

bizony. így van ez. mindenkinek van egy indulója. amit ott hall legbelül.

amire lépked. az én korosztályom számtalan indulót el tud még ma is énekelni,

a mi gyerekeink ezeket már csak hírből ismerik

pedig indulónak lenni kell, amire a mi lábunk mozdulni tud, amire a mi szívünk

dobbanni tud

lehet ez egy gyerekdal, egy zengő ommmmmm, vagy egy mélyről jövő sóhaj

mindenkinek van egy indulója amire szeret masírozni, akár melegítőben olimpiai

zászlót lobogtatva, akár öltönyben és nyakkendőben, kissé zilált hajjal, akár

hálóingben – egyre megy

snitt

és már a zsina

az én utcám

az én udvarom

az én megszépült homlokzatom

ópening ceremóni. thealter tizennyolc

a csendes udvar végre megtelik zsivajjal

ukrán, angol, francia szavak ficánkolnak a fák alatt, mint apró halak a vízben

elmúlt 365 nap siklik a távolba

mintha nem is egy éve

de jó hogy itt vagy

jó téged újra látni

és jön egy úr kalapban, bőrtáskával a hóna alatt

tizennyolcadszor nyitja meg ezt a fesztivált

balog józsefnek hívják

azt mondja: a szabad színházat szeretjük

én meg azt: igen, szabadon szeretjük

balog: legyetek nyitva, ámuljatok, a lehetetlen megtörténik veletek

balog kiállításmegnyitó-performanszának megajánlom az idei fesztivál különdíját

aztán a komoly-megható pillanatok utá

hazaérkeztünk.

compagnie józsef terfeli (ch): ooorpehus

egyszerre mozog és beszél

mit bír el a test?

mindent

hol a határ?

sehol

a fájdalom jó

mit bír el az elme?

semmit

hol a határ?

te vagy a határ.

feszülő izmok

forduló csípő

lendülő karok

kapaszkodó lábujjak

mikor feküdtél utoljára a hűvös padlón?

mikor simultál arcoddal az erezett deszkákhoz?

három ember

három test

honnan veszik a harmóniát?

az egyszerrét?

az együtt, de külön-különt?

kifelé vagy befelé figyelnek?

körvonalkorrekció.

köszönjük szépen, andaxinház.

mint mindig.

a törzs – játékmester: keserű imre

interaktív vagy?

bátor, ha nézőként fel kell menni a színpadra?

mersz, vagy csak vágysz rá, és maradsz a székeden?

mindegy, ki hív?

összevissza rajongasz?

vagy vannak elveid?

és ha végre egy teremben azokkal, akik ugyanúgy, mint te?

felszabadulsz?

vagy megdöbbent a szomszédod grimasza? ahogy álarcot húz magára?

hogy fogsz vele kezet? tényleg mélyen a szemébe nézel, vagy fél szemmel a

játékmestert figyeled, mi jön most? Türelmetlen vagy? haladnál tovább? hogy

hova jutunk? vagy valóban át tudod magad adni a pillanatnak, felébred benned

a rég óta alvó gyermek és végre újra játszol? megfordul a fejedben, mit szólna

a főnököd, hogy ha most látna? szeretnéd, ha itt lenne az abc-ből a kedves nő,

aki a húsos pultnál kiszolgál, és megsúgja, ha nem friss a hús? csak magadnak

akarod az élményt, vagy jó lenne megosztani? néha kizökkensz? észreveszed,

hogy mások figyelnek? hogy a fényképezőgép optikája feléd fordul? félsz, hogy megörökítenek? hogy ellopják az arcod, az önfeledt arcod?

milyen az összetartozás érzése? megnyugtat? erőt ad? vagy épp

harsánnyá tesz? kötekedővé?

gondolsz az utolsó pillanatra? hogy ki jut majd eszedbe? hogy kinek

az arcát viszed majd magaddal? gondolsz, mert keserű eszedbe juttatta.

ahogy azt is: olykor szeretetre van szüksége, máskor meg arra, hogy megölelj

valakit babusgatva, anyáskodón, mert úgy érzed, hogy túlcsordul a szíved,

és a szeretetedet mindenkivel megosztanád.

budha, jézus és allah büszke rád

kobez-centre memoire de corps (fr) – nyári mozi (sbr): csend-ért

lehetne tényleg nyári mozi, susognak a fák, zöld levelek ringanak az ágakon,

átszűrődik rajtuk a napfény, méhek döngenek, forróság száll a levegőben és

por, és ebben a rekkenő hőségben fehér ruhás emberek járnak körtáncot egy

kertben, ahol a nyárfák

ahol a nyárfák állnak és nézik őket, azon töprengve: ezek a zajos, ricsajos

emberek tudják-e, mi az a csend, tudnak-e hallgatni, tudják-e meghallani azt

a csendet ami belül van és belülről jön

és ezek az emberek a szép fehér ruhájukban leülnek egy szép asztalhoz

szép emberek szép a szemük kifejező az arcuk szépek a ráncaik szépen

öregednek

ülnek egy asztalnál és nem férnek meg egymás mellett

összeférhetetlenek

elviszik az asztalt

aztán gyorsan az asztalfőre ülnek, hogy a többi tudja, hol a helye

én szeretem a francia meg a magyar nyelvet egyszerre hallani

két külön zene összekeveredve

két különböző dallam

koppanó k-k, lágy l-ek pergő és levegős r-ek váltják egymást

„ha meg akarod élni a csendet, nincs más dolgod, mint megélni a csendet”

– ugye milyen egyszerűnek tűnik ez, de mégsem az

mi már nem bírunk hallgatni

mindig kell hogy szóljon valami a fülünkbe

mindegy, hogy zene, szöveg, hírek vagy esti mese

mi a háttérzaj nemzedéke vagyunk

nem ismerjük az erdő csöndjét, a rét csöndjét, a szántóföldek búzasusogtató

csöndjét

mi félünk, ha csönd van körülöttünk

gyanakodni kezdünk: valami nincs rendben

menekülünk a csend csönd elől

pedig a csend fehér ingben asztalnál ülő férfi, aki azt mondja: nem kell megölni

az összes káposztahernyót, ha látni akarod táncolni a fehér pillangókat

dénesék után kiábrándító volt a szakadó eső - persze, tavaly a 40 fokban mi

másra vágytunk, most meg tessék, itt van, de ez se jó

de a forró tea kárpótolt

meg a hajnalig tartó webnapló szerkesztés is

na jó túloztam

de melyik mondatommal is?

a nadrágom térdig vizes lett

a tornacipőmről pedig bokáig