Egy díva  (utó-)élete. Egy  színésznő, egy ember, egy asszony portréja – útkeresése, tévelygései, harca önnön sorsával és önnön sorsáért. Egy színész, kortársunk gondolatai, személyisége, látásmódja. Egy asszony szokatlan ereju kitárulkozása, vallomásai, ég- és pokoljárása. Egy színész, egy férfi, egy ember vívódásai, gondjai, harcai a művészi és emberi fennmaradásért.
A rendhagyó előadásban egy színész, Menszátor Héresz attila bújik bele a hajdani nagy magyar tragika, Jászai Mari bőrébe (képletesen és valóságosan is); így, „ketten együtt” vallanak az emberi és művész-sors örökérvényű kérdéseiről, színházról és létezésről, férfi-nő kapcsolatról - sajátos fénytörésben.

„Menszátor új kifejezési formát keres, túl a Jászai-féle hasonló(ott)ságon, ezért talált rá  a naplóból  írt monodráma mufajára. a napló  a  legmélyebb önvallomás, ugyanakkor elkerülhetetlenül van benne egy kis öntetszelgés, önsajnáltatás is. Menszátor az  utóbbira  ironikusan  tekint, nem menekül előle, de a meg nem értett muvész lelki mocsarába  sem hajlandó  belesüppedni. Az  előadás  nem  redukálódik  a  művészsors  siratására, a bírálat nem bonyolódik meddő  okoskodásba,  amikor „az ész a rajongás kihűlésével egyeduralomra  jut”. az  általános  érvény  ellenére  a  reflexiók mindvégig megmaradnak az önvallomás szintjén.”
(Selmeczi  Bea:  Élet  az  emléktáblán,  Jászai  Mari,  www.lap.szinhaz.hu)

AZ ELŐADÁS A SZÍNHÁZI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE TÁMOGATÁSÁVAL JÖTT LÉTRE.

sedin@t-online.hu