„Isten Hitlerrel való … behelyettesítése után  - hiszen Hitler megfogható, és válaszol, ha szólítják, és egy  jó németnek bizonyosságokra van szüksége  - Hess újraértelmezi a hiúságot, a  gőgöt azáltal, hogy önmagát méltónak  tartja, hogy  lássa az  Isten arcát.
Újraértelmezi a szülők iránti kötelező tiszteletet gyermekkori szexuális traumája felől, amelyet  azért  tapasztalt meg, mert meg  akarta menteni barátja  és  apja becsületét  - ismét, ahogyan egy  jó némethez  illik. Hasonlóképpen, bebizonyítja, hogy egy olyan felsőbbrendű  lénynek,  mint  a  német  férfinak,  semmiféle  oka  nincsen  a paráználkodásra, minthogy  a nő  semmi más, mint  egyféle háziállat,  akit  idomítani  kell, nem pedig  fáradozni érte. Majd azt kívánja  igazolni, hogy az  igazság esszenciális,  főként, ha kínvallatás révén jutottunk hozzá, a kínvallatás tehát nemes eszköz egy nemes cél szolgálatában.  Parancsolatról  parancsolatra  rekonstruálhatjuk  az  univerzumát  és  a hitét, próbálván megérteni az „érthetetlent”, próbáljuk elfogadni az ő álláspontját  is a történtekről, önigazolását egy olyan, szerinte igazságtalan váddal szemben, mely őt emberiség ellenes cselekedetek miatt ítéli el.”
(Mircea Sorin Rusu: Hess Tízparancsolata, www.liternet.ro, fordította: Selyem Zsuzsa)

„A  színész  elkezdi  élni  a  náci  vezető  életét.  S  az  előadás során hol homoszexualitásra hajlamos  kamasz, hol büszke katona,  hol  Hitler,  hol  Kun  páter,  hol  rettegő  ember,  hol
diadalmas  diktátor,  hol  kifinomult  értelmiségi,  hol  elállatiasodott  gyilkos.  Frenetikusan  játszik  Harsányi.  Száz  arca és hangja van ennek a  fiatal  férfinak, akiről elhiszem, hogy öreg  és  kegyetlen,  és  önző  és  gyáva.  Elhiszem  róla,  hogy félelmeit rejti a megfelelés köpönyege alá, hogy sérült lelke a hatalomtól megittasult, hogy gyengeségét az uniformis változtatja erővé. Rettegek tőle, mert visszaköszön a színpadról a  napi valóság.  Minden  mozdulata,  szava  hiteles.  Minden gesztusa  kifejező.  Egyetlen fölösleges  mozdulata,  egyetlen hamis hangja sincs. Már rég nem látom a színészt, csak a náci vezért, aki kilúgozta a  lelkiismeretét, aki hiszi és próbálja elhitetni: nem vétett  Isten ellen, nem vétett az emberek ellen, és mintegy megdicsőül önmaga számára.”
(Simon: Egy eszmeháborodott búcsúja, Erdélyi Riport, 2008. április 10.)

tapserno@gmail.com
www.szinhazportal.eu