Intro |
INSIDE megfogadta, hogy nem írja le azt, amiről beszél. természetesen, arról beszél. illetve, onnan. hiába is tagadná. próbálta ő is. csűrni, csavarni. kivinni. másokra kenni (hárítani, fogni). nem megy. nem érdemes próbálkozni. az - ott van. jó helyen. ha bántják, ott bántják. ha szeretik, ott szeretik. mondaná: szeressétek ott! mert minden már onnan, és arról hamis. illetve, túl tág, túl macerás. hagyja, hadd áramoljon, hullámozzon. az, amiről nem beszélt. a helyet próbálja. próbálja mutatni. nem azt, ami a helyen (helyén) van. INSIDE
balog |
|
|
A MASZK Egyesület intézmény- és kormányzat-független, non-profit szervezet. Az 1991-es alapítás óta programjaink célja mindig a
kísérletező, innovatív alkotóközösségek bemutatása és segítése volt. Működésünk nyomán a szubkultúrák, a kisebbségi-marginális helyzetben alkotók legjobbjai is bemutatkozhattak Szegeden. A MASZK alapcélja az ALTERRA – Kortárs Előadóművészeti Központ megőrzése a Régi Zsinagógában. Az elmúlt húsz évben a Régi Zsinagóga, a THEALTER és a MASZK neve szorosan összekapcsolódott. Eddigi tevékenységünk nyomán mintegy harminc ország közel százhatvan színházi alkotóműhelye mutatkozott be városunkban, sokan elsőként Magyarországon. Számos koprodukcióban vettünk részt, folyamatos produkciós menedzsmentet végzünk, fesztiválok és szervezetek alapítói vagyunk, könyv- és CD-kiadói tevékenységet folytattunk; a civil szféra menedzsmentjétől a fiatal tehetségek bemutatásán át mindenben Szeged város hazai és nemzetközi (el)ismertségének növeléséhez járultunk hozzá. Húsz éve azt a célt szolgáljuk, hogy a független művészi közösségek és a színházi újdonságok, kísérletek bemutatásával Szeged Európa keleti, középső és déli régiója színházainak még erőteljesebb találkozási pontját jelentse a hármas határ mentén - emelve ezzel Magyarország régiós, illetve európai színházi rangját is. A nagykorúvá érett fesztivál történetében a 2008-as esztendő a metamorphosis, a 2009-es az illúzió éve volt. 2010-ben a hetvenéves Tolnai Ottót ünnepeltük színházzal, 2011 a fiatalok, az utánpótlás éve volt. 2013: A 23. THEALTER éve.
|
MŰVÉSZETI VEZETŐ Balog József
PÉNZÜGYI IGAZGATÓ Martinkovics Katalin
FŐMUNKATÁRSAK Bodon Györgyi Szabó Zsuzsa Réka Számel Judit
MUNKATÁRSAK Felmérai Roxána Kiss Réka Judit Kulcsár Viktória Nagy Szilvia dr. Sifter Veronika Trifonov Dóra Vég Szilvia
ANGOL VERZIÓ Bodon Györgyi Gera Judit Számel Judit valamint társulati anyagok / and company materials
PLAKÁTTERV Baráth Ferenc
DESIGN Factory Creative Studio (www.factory.co.hu) Barta Tamás Burg Balázs
FESZTIVÁLFOTÓ Révész Róbert Somogyi-Magyar Gréta
EX-STASIS FESZTIVÁLLAP Fazekas Gábor Sarnyai Tibor
THEALTER RÁDIÓ Bajnóczi Eszter Duránszkai Zsolt Fábián Nóra Friedrich Uta Kiss Tímea Medvegy Gábor Mészáros Csilla Mihály Zsófia Mucsi Ágnes Szőke-Tóth Ágnes
THEALTER FILM Papp Melinda Kovács Zoltán Geltz Gergő
WWW.THEALTER.HU BLOG Nyemcsok Éva Eső
TECHNIKAI VEZETŐ Szűcs Gábor
SZÍNPADMESTER Szabó Károly
TECHNIKUSOK Bökényi Dezső Dancsó Kovács Krisztián Elek Gábor Kiss Tibor Márta Mihály Molnár Béla Payer Ferenc Schenk Tibor Stadler Ferenc Szabó Péter Szabó Zsombor Szűcs Gergő Turcsányi István Varga Attila
ÖNKÉNTES SEGÍTŐK Antal Gábor Benyovszky Flóra Bitter Csilla Enikő Bodor Panna Borbelj Eva Ertl Dóri Fekete Zsófi Gera Judit Gulyás Nóri László Zsuzsi Módra Gábor Nagy Ágoston Pál-Kovács Ramóna Petró Annamari Petró Juli Rostás Mónika Sábity Lenke Simonyi Anett Hedvig Tóth Emese Tóth Hajna Vámos Barbara Varga Dóra Zemliczki Éva
|
|
a lap tetejére |
|