az is lehet, hogy hazudok2015.07.25.
13:18

emlékszel még, amikor esténként hívtalak? mikor esténként elindultam pestről, le velencére? emlékszel? nem, nem emlékszem. hát hogy? nem téged hívtalak? de igen. de nem emlékszem. én emlkészem. próba után mindig vettem hat sört, aztán felszálltam a vonatra. jól elterpeszkedtem, szétpakoltam a holmiim, más be ne jöjjön. meg csúnyán néztem, amikor akartak. egymás után nyitottam a söröket. a másodiknál elővettem a telefont és hívtalak téged.
emlékszem, állandóan hívott. nem ugyan abban az idben, de mindg az esti vonatról. a restiben vett hat sört, nem volt baj, ha nem hideg. mindig üres kupéba ült, szétdobálta a cuccait, a próbán hordott büdös ruháit, hogy más be ne menjen. ha mégis, hát csúnyán nézett. ha nem volt nála sörnyitó, a fém szeméttároló fémjével nyitotta az üveget. és többnyire nem volt. a második sörnél előtvette a telefonját. elkezde nénzni a számokat, és hívogatni a nőket. akiknek a számát a barátai nevére mentette el. előbb-utóbb eljutott hozzám.
milyen kis édes voltál! mindig vártad, hogy hívtalak. feküdtél a z ágyban, elképzeltem, mi van rajtad. ahogy beszélgettünk, a forró szádhoz szorítottad a kagylót. annyira vágytam rá, hogy melléd fekhessek én is. még most is hallom a lihegésedet. kívántál nagyon, ugye? hiszen emlékszem még a fenekedre, a csipődre,az ölelésedre, a követelőző szádra. mire a harmadik megállóhoz ért a vonat, már teljesen felizgattál. időnként azt képzeltem, a tengerparton szeretkezünk a homokban. hullámok verik a partot, fúj a tengeri szél - néha hallottam is a susogását. az a drága hangod!
mindig akkor hívott, amikor tökre nem értem rá. kihangosítottam a telefont, és tovább sikáltam a kádat. fárasztó volt, néha lihegtem - fárasztó volt. mindig esténként értem rá takaírtani. ha teregetni kellett, kivittem a telefont a teraszra. néha alig hallottam mit mond, annyira fújt a szél. nem igen bátorítottam. mindig is azt gondoltam, hogy egy seggfej. főleg akkor, amikor a bemutató után a folyosón nekinyomott a falnak, és végigfogdosott, mint egy lovat a vásáron. jó lesz, jó lesz, mondta. aztán megcsókolt. pontosabban beledugta a nyelvét a számba. pfúj, de szarul csókol, gondoltam. felvettem, mert kiváncsi voltam, mit akar. mi lesz belőle.
egyszer azt mondta, menjek fel pestre. a barátaival bérelnek eg titkos lakást, amiről a feleségek nem tudnak. oda járnak fel időnként. elképzeltem, hogy felvonatozom pestere a saját pénzemen. aztán bemegyek a lakásba, ahová a nők csak vízszintesbe lenni járnak, kerülgetem az üres pizzás dobozokat, a sörösüvegeket egy oroszlánszagú albérletben, amit soha senki nem takarít. ráragadok a lepedőre, amire előttem ki tudja, hányan.
hívott még, sokszor, még egy év múlva is. de én soha többé nem vettem fel.
képzeletbeli szerelmünkre már csak a feléd járó vonatokon kicsorbított fémszélek emlékeznek.
|