Hölgyeim és uraim tegnap elkezdődött hát a hetedik THEALTER U21 plusz kisfesztivál és nem is akármilyen darabbal. Nem tudom mikor volt legutóbb olyan, hogy előre figyelmeztettek minket, nézőket, hogy amit látni fogunk, az lehet, hogy igencsak megvisel majd minket. Arra gondolok, hogy vajon van-e olyan, aki átlépve a Régi Zsinagóga kertjét felróná-e ezt. A Nézőművészeti Kft. is rutinos abban, hogyan tálaljon felszínesség nélkül olyan témákat, amelyekbe belegondolva talán leginkább ordítva a hajunkat tépnénk.
A Soha senkinek című Manna Produkcióval közös előadásuk Scherer Péter rendezésében egy kortárs német írónő Teresa Hanika önéletrajzi ihletésű regényéből készült, főszereplője Simkó Katalin. Kata többször is fellépett már a Régi Zsinagógában legutóbb Vádli-Szkéné-Füge produkcó Emberszag című előadásának sokarcú clown-karakereként. Tüneményes, ugyanakkor vérfagyasztó is tud lenni és nem tudom, melyiket szeretem benne jobban. A Soha senkinek a családon belüli szexuális zaklatásról szól, de egyben valami nehezen megfogható öndefinícióról és korai felnőtté válásról is. Akivel hasonló megtörténik, az egyszerűen mintha megszűnne gyerekként létezni. Sok ilyen előadást láttam már, de Katát nézve tudatosult először az, hogy ha túl is lehet ezen lépni, ha teljes értékű életet él is az áldozat később, akkor is örökre felnőtt abban a minutumban, amikor azt megtették vele. Nem tud már ugyanúgy kommunikálni a szeretteivel, a gondolatai is teljesen más kategóriákba kerülnek, ő többé nem kislány. Ő egy kis nagylány.
Kata fantasztikus végleteket jár be játékával. Ő a Lány, a Fiú, az Apa, a Nagypapa, a Nagymama, az Anya, a Nővér, mert egy gyerek ugyebár belőlük is áll, ők is meghatározzák. A Lány azonban önálló is. A karakter egyszerre törékeny, sebezhető mégis erős, csak még azt nem tudja, hogy az erejét igazán használnia kell, ha változást akar. A színészi munkát ilyenkor érzem a legnehezebbnek. Régebben ezért utáltam például szenvedélyesen. Miért csinálják ez magukkal, miért kell előhívni magukból olyasmit, ami könnyekre készteti őket? Miért kínozzák magukat estéről estére? Aztán persze rájön az emberlánya, hogy amikor a színészet túl tud lépni a szórakoztató jellegén és elkezd szócsővé válni, annál nincs is jótékonyabb. Kata most olyanoknak adott hangot, akiket eddig talán meg sem hallottunk és nagy valószínűséggel késztet minket arra, hogy a jövőben majd meghalljuk. Apró jeleken múlik, nagyon apró jeleken, olyanokon is, amelyeket Kata prezentált.
Tizenhat éves lehettem, amikor számomra a témát Nicholas Gessner A kislány, aki az utcánkban lakik című filmje hozta közelebb. Jodie Foster 14 éves volt, amikor eljátszotta ezt a fantasztikusan bátor, drámai figurát, ezt az ufószerű tinédzsert. Első látásra magával ragadott és bár születtek még jó alkotások a témában, azt az elragadtatottságot azóta nem éreztem se más filmben, se színdarabban ugyanúgy. Egészen tegnap estig.
"Dum dum dum, honey what have you done? Janie's got a gun Her whole world's come undone"
News
