Előfordul, hogy az ember hívatlanul beesik egy privát partira, ahol alig ismer valakit, és a bizalmatlan tekintetek, kínos beszélgetések és magányos lerészegedés hálójába kerül. Azután, ha pirkadatkor a házigazda még diafilmeket is akar vetíteni amerikai nyaralásáról, az gyilkos élmény. Unalom és feszített érdeklődés érzetei között hányódva, szenvedve és irigykedve, de mindenképpen a gyors vég reményében. Mert így éreztem én magam, ifjúságom egyik bálványának, Halász Péternek az estjén. De hát, „ifjú voltam és bohó, és most telve vagyok könnyekkel…” Halász, Bálint István és a Squat Színház története közismert: a reális szocializmus szürreális sorsú áldozatai voltak: 6 felnőtt és 4 gyerek a Ferihegyi repülőtéren, csak kifelé érvényes útlevéllel. „A szabadság, mint büntetés – az engedetlenségért.” Emigráció, avantgárd színház, túlélés, szétrobbanás, időleges visszatérés, sztárolás. Közben elmúlik fél emberöltő, Magyarországot eléri saját álma: a haladás, a „szabadság fantomja”, és lemerevedik a Lét. „Hazajönnek ezek a fejek – mondja egyik sokat próbált barátom –, és süt belőlük a világfájdalom, a gőgös mindenttudás, és a nyomorult meg-nem-értettség. Mutogatják a sebeiket, meg a relikviáikat, és ha minden szavuk igaz, akkor is elfog a kétkedés…” Mi hoz minket vissza? – kérdezi Halász is, a Fly by Night (Éjszakai repülőjárat) című didaktikus performanszában, és nem áll meg tőle az új Hungáriában a lég. Mintha egy éjszakai repülőút lenne, el innen, soha vissza. Közben a közelmúlt elsárgult fotói, keskenyfilmjei kísértenek, tudatos lobotómia. „Utazó vagyok, az argonauták rendjéből, bolygó zsidó, stb.” – monologizál a Mester, és két csinos segítője (Cora Fisher, Jordán Adél) mintha ott sem volna. Melankólikus onánia a gyökértelenség partikuláris tragédiájáról: „van hova mennem, de sehol sincs maradásom”, bruhaha. Az elveszett személyiség nyomában, bódultan az elpárolgott művészet illatától. Halász dollárért lépett fel Szegeden, hiszen a tengerentúlon megtanulta: otthon és haza helyett kitűnő vigasz: a pénz. Volt egy pillanat, amikor sajnáltam („olyan meleg van itt, vagy inkább hideg”), egy pillanat, amikor értettem („kényszerleszállás egy beton játszótéren”), de nem tudtam se sírni, se nevetni. Elavult forma, elavult tartalom, elavult multimédia. Jó lenne, ha a világból a Világot hoznátok. Vagy, hogy árva Wahorn Andrást parafrazáljuk: „hagyjátok szép hazánkat a bús picsába, magyarok“.

hal. ász.
sohasem folyik kétszer ugyanaz a folyó.
ugyanakkor ragaszkodnunk kell azokhoz
az emberekhez. ez parancs!
akik belelépnek.
lehet vitatkozni azon hogy ragaszkodik.
azon is hogy a színházban ez nem nagyon – félek – jó.
péter története kényszeres.
úgy értem nem tudjuk milyen.
amit tudunk az színháztörténetileg és
personalisan helyénvaló.
azt kérdezem:
szeretem.